Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-13 / 2. szám
31 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 32 teljes munkaképességük meg van, keresményükből takarítsanak meg hetenként némi csekélységet a munkás és cseléd pénztárba való befizetés utján, mégis ezen intézet egyszersmind jótékony intézménynek is mondható, mivel annak alapjának gyarapításához, hozzá járulnak a gazdák befizetéseikkel s hozzá járul maga az állam is évenként nyújtott 100000 korona segélylyel. Az állam gondoskodása és egyesek áldozatkészsége azonban csak úgy hozhatja meg a várt eredményt, ha a munkás nép megismeri az uj intézményt s felébred benne a hajlandóság arra, hogy megtakarítható filléreivel az intézet közéletébe tagul belépjen. Nekünk lelkészeknek és a tanítóknak, mint a kik a néppel leginkább érintkezünk és a kik iránt az bizalommal viseltetik, keresztyéni kötelességünk, hogy a gazdasági munkásokat és cselédeket ezen intézmény közhasznú és jótékony voltáról meggyőzzük és saját jólfelfogott érdekükben az intézetbe való belépésre serkentsük. Felkérem azért az igen tisztelt lelkész és tanító urakat, hogy mindenütt a hol arra alkalom nyílik, ismertessék a néppel az intézmény célját, szervezetét, a munkásoknak és cselédeknek nyújtandó előnyeit. Különösen emeljék ki, hogy ezen intézmény nem nyerészkedő vállalat, a melyből bárki is a munkásokon és cselédeken kívül hasznot akarna huzni, hogy befizetéseik a magyar állam által feltétlenül biztosítva vannak, hogy ezen intézményt Darányi Ignác m. kir. földmivelésügyi minister ur létesítette, a kinek nevét már annyi sok áldásos és közhasznú intézmény teszi e haza lakosai előtt köztisztelet tárgyává, hogy ha az intézményt maguk a munkások és cselédek igaz buzgósággal és jóakarattal felkarolják, biztosan számíthatnak annak támogatásában nem csak az állam, nem csak a gazdák, de a nemes szivü emberbarátok áldozatkészségére is. Ezen lelkiismeretes felvilágosításra és buzdításra annyival nagyobb szükség van, mivel az intézmény nem alapszik kényszeren, a belépés mindenkinek saját tetszésétől függ, de hazánk munkás és cseléd osztályának jól felfogott érdekéből kívánatos, hogy belőle senki, a ki arra jogosult ki ne maradjon. Az intézet célja és szervezete az 1900. évi XVI. törvénycikkben van meghatározva, a melyben részletesen körül vannak Írva a tagok jogai és kötelességei, különösen, hogy heti 20, illetve 11 fillér tagsági dij befizetésért a munkás ideiglenes munkaképtelenség esetén 60 napig kap naponként 60 fillért, végleges munkaképtelenség esetén havunkét 10 koronát, ha pedig ily baleset nem érte 65 éves korában kap 100 koronát, halála esetében pedig a szerint, hogy 5, 10, 15 évig volt-e tagja a pénztárnak, hátra hagyott családja kap 200, 250, 270, baleset kÖvetkeztébeni elhalálozásnál pedig 400 koronát. A törvény ezen nehány intézkedése is mutatja, hogy a mezei munkásokra és cselédekre az intézetbe való belépés nem jár nagy megterheltetéssel és sok előnyt nyújt, ennélfogva a munkások iránti őszinte jóakarat vezérelte a törvényhozást ez intézmény megalkotásánál és elismerés illeti azokat, a kik közreműködnek arra, hogy ezen intézmény a nép javára felvirágozzék. Ezen fontos ügyet a nagytiszteletü lelkész és igen tisztelt tanitó urak jóakaratába ajánlva, tisztelettel vagyok Komáromban, 1901. január 10-én. Antal Gábor, dunántúli ev. ref. püspök. SZERKESZTŐI ÜZENETEK.- Hz. M. T. és N. L. L. Köszönöm szépen a híreket. — J. J. M. A.Köszönöm szives figyelmét; az ilyen híreket igazán jól esik olvasni mindenkinek. A jövő számban jő, — líj. Cs. I. Ebbe a számba nem lehetett fölvenni. De úgy látom fölösleges is; hisz id. Cs. részletesen felel mindenre. De ha kívánod: közlöm. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Kiis József. Főmunkatárs: Faragó János. HONIG FRIGYES gázüzemre berendezett harang- és ércöntödéje, szivattyú-gyár ARAD, Rákóczy-utca 11—28. szám. Alapiitatott 1840-ben. A legnagyobb állami éremmel kitüntetve 1890-ben. Ajánlja cs. és kir. szabadalmazost harangjait, melyekkel bármely más haranggal szemben 25—35% siilyb és ármegtakarítás éretik el. Kitűnő jó hang és tartósságáért 10 -Jitöiy évi szavatolás! A legkedvezőbb fizetési feltételek! Vasúti szállítás ingyen. Forgatható vas harangfelszerelések és vas harangállványok. Régi harangoknak forgatható vasszerelésére való átalakításuk avagy azoknak csekély jelülfizetés mellett új harangokkal való becserélésük. Orgona építészeti műterem Debrecenben, Darabos-utca 7.sz. (A collegium mellett.) Alapiitatott 1892-ben. Teljesen e célra épített helyiségemben építek bármily nagyságú és a mai kor kívánalmainak megfelelő orgonákat, melyeket állító termemben elkészíthetek teljesen s azokat átvizsgálás után, megrendelési helyökre szállítom s pár nap alatt beállítom. Munkám jóságáról kezeskedik azon nagyrabecsült pártfogás, hogy évente 10—15 ev. ref. egyháznak szolgálok munkámmal s magam is, mint református vallásu, egyházam érdekét tartva szem előtt, úgy az árakban, mint a kivitelben a teljes megbizhatóságra törekszem. Elvállalom régi orgonák javítását, átalakítását és hangolását. A dunántúli ev. ref. egyházkerületben még csak egy éve, hogy dolgoztam, de munkámmal elértem azt, hogy hamarosan négy egyházban állítottam uj orgonát és pedig Vár-Palota, Szűas-Balhás, Negyed (Nyitram.), Vörös - Berényben. A Nagytiszteletü s Mt. Egyházi Elöljáróság szives pártfogását tisztelettel kérve maradtam Kerékgyártó István, ________________________________orgona-készítő. Pápán 19U1 az ev. ref fötanoda betűivel ny. Kis Tivadar.