Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-06-02 / 22. szám
359 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 360 tétlenül kétségbe vonandó választ adott: nem tehetek róla, ha nem tudom, a mi tisztelendő urunk minket ilyenekre nem tanított. Ez kétségtelenül valótlan állítás; de a maga ridegségében egy komoly intelem van benne, az, hogy az iskolai vallásoktatás körül sok a tenni való. Sapienti est. Részemről mindenek előtt és mindenek felett egyházi hatóságunk helyén úgy intézkedném, hogy a konfirmációi oktatás a legszigorúbban véve legkevesebb a tanév feléig tartson, a lelkész végezze, vagy a hol ez kivihetetlen, többszöri felülvizsgálással ellenőrizze. Az egyház veteményes kertje: az iskola. Régi igazság ez már, de ép azért annyira igaz. A fenti eljárás szakítás lenne a régi sablonnal, de Istenem, hát nem kell mindig attól a reformtól, attól az újítástól, ha jó, annyira tartani ! * * * Újítás, reparálás, nagy reform megy végbe ez idő szerint a polgári társadalomban is. Az országházában ugyancsak nagy port vert fel a közel múlt napokban az összeférhetlenségi törvény; különösen egyik éles metszés lesz benne az is, hogy a képviselők nem járhatnak a ministerekhez protekcióért. No hát egy kis e fajta reform az egyházi élet körében is elkelne, a hol szintén nem ritkán szokott előfordulni, hogy sógorság, komaság s egyéb összeköttetések és érdekek miatt a különböző fajta előnyökhöz, sokszor nem azok juthatnak — protekció híján — kiket megilletne ! De hát várjunk ezen a téren is jobb jövendőkre. Fülöp József. Márczet. A Hegyi prédikáció szövege. (Folytatás.) 2. Nem ilyen közönyös előttünk a második interpolate, a VII. fejezet 6. verse. Még a felületes olvasónak is megakad rajta a szeme. Megelőzőleg a rosszakaratú itélgetést, egymás hibáinak pellengérre állítását kárhoztatja Jézus és kijelenti mint szabályt, hogy elsőben a magunk szeméből vessük ki a gerendát és azután lássuk meg felebarátunk szemében a szálkát. A mikor aztán igy önmagába mélyed az olvasó és szivétlelkét a mások iránti kímélet, elnézés érzete tölti el: valami váratlan hang csapja meg füleit: Ne adjátok a szent dolgot a kutyáknak; se ne hányjátok gyöngyeiteket a disznók elibc. Mi ez ? Hogy értsük ? Kikre céloz itt Jézus ? Mi ok indította őt a szelídség hangjának megváltoztatására, hogy kutyáknak, és disznóknak nevezze, a kikre gondol? Önként támadnak fel ezek a kérdések, a melyekre megnyugtató választ hiába keresünk. A Jézus szellemét legalább hiába keressük e tiltó szavakban. Ne is fáradozzunk annak keresésével. Más szellem az, a mely ide csempészte a kizárólagosságnak ezt a gondolatát és azt hisszük, jó utón járunk, ha ezt a szellemet a keresztyénség első harcának szenvedélyes napjaiban keressük, miker a zsidó-keresztyén kizárólagosság harcolt a páli szabadelvüséggel. Ugyanaz a lélek nyilatkozik meg itt, a mely nehány verssel lentebb hamis prófétákról, mint báránybőrbe öltözött farkasokról beszél, és a mely Jézus szájába adta az ilyen szavakat: „Az útra, mely a pogányok közé viszen, ne menjetek és a samaritánusok városaiba is ne menjetek, hanem menjetek inkább az Izráel házának eltévedett juhaihoz.“ (Máté X. 5—6.) a) Az ó-kor népeinek kizárólagossága köztudomású. A görög és római barbárnak, műveletlennek nevezte és lenézte az idegent, a zsidó gój-nak, kutyának hívta és mint tisztátalant megvetette a nem-zsidót. Az idegenek iránt érzett ezen gyűlölet nyilatkozik meg a kérdéses versben, melylyel a kizárólagos zsidó szellem egyenesen a Jézus szájába adja azt a parancsot, mely mint valami tilalomfa áll a pogányok keresztyénné levésének útjába. Miként csúszhatott tehát be a Hegyi beszéd szövegébe ez a passus ? Úgy, hogy egy elfogult zsidó keresztyén, olvasván Jézusnak a könnyelmű itélgetést tiltó szavait, meg akarta igazítani az Urnák beszédét. Nem, nem lehet az, — gondolá, — hogy mindenkivel szemben kíméletesek legyünk az ítéletben, különbséget kell tenni ember és ember közt. A mi kötelesség a zsidó iránt, az nem lehet kötelesség egy pogánynyal, egy kutyával szemben, a ki nem lehet méltó arra, hogy Isten országába felvétessék. S ha nem méltó, ha nem tudja megbecsülni, a Jézus tudományát, sőt azt szertelen szabadelvüsködésből (ételben, italban tilalom nem ismerése s több efféle) csak féktelenkedésének takarójául, szépítéséül használja fel és igy visszaél azzal: akkor. . „ne adjátok a szent dolgot a kutyáknak, se ne hányjátok gyöngyeiteket a disznók ebbe, hogy valamiképen össze ne tapossák lábaikkal azokat és ^visszafordulva szét ne tépjenek benneteket.“ így már érthető a dolog. Lehetett ez a vers előbb csak a lap szélére tett kritikai megjegyzés, majd aztán becsúszott a szövegbe, hogy az utána beillesztett 7 — 11 versekkel (melyeknek igazi helye csak az imádkozásról szóló VI. 5—15. után lehet) megszakítsa a VII. 1 —5-nek és 12-nek szerves összefüggését. 3. Még egy interpolatióról kell megemlékeznünk, mielőtt teljes egészében összeállítanék a Hegyi beszédnek valószinüleg leghitelesebb szövegét és ez a 3-dik közbeszurás a VII. fejezet 15. verse, a 16 a) és a 20 : „A hamis prófétáktól pedig tartózkodjatok, a kik bárányok ruhájában jönnek hozzátok, belülről azonban ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismerhetitek meg majd őket. Tehát gyümölcseikről ismerhetitek meg majd őket.“ Azon kívül, hogy ez a kezdet az előzőkkel semmi x) Ha ez hiteles jézusi mondás, akkor hogyan magyarázható meg az, hogy Jézusnak egyik közvetlen tanítványa, Filep Samáriában tanít (Csel. VIII. 5—13.), sőt a többi apostolok is a samaritánusoknak sok faluiban prédikálák az evangéliumot (Csel. VIII. 25.)
