Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-05-19 / 20. szám
329 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 330 előadást, Jézus álláspontjához nemcsak hűnek, hanem azt a fennforgó esetben, mint szabályozót, világosabbnak kell vallanunk. Lukács és Márk is Jézus szavait jegyzik fel, de Máté előadása minden kétséget kizár. 4. A vagyongyűjtésre, általában az anyagi gondokra mondott jézusi szavak hozzátartozhattak-e eredetileg a Hegyi beszédhez, úgy a mint Máté közli (VI. 19—21, 24—34.) vagy más alkalommal mondattak, a mint ezt Lukácsnál látjuk (XVI. 13, XII. 22—34.): ez a további kérdés. Meg kell ezt fejtenünk annyival is inkább, mert Lukács két különböző helyen tünteti fel Jézus azon nyilatkozatait, melyeket Máténál egy helyen találunk 1). Távolról sem állitjuk, hogy Jézus ismétlésekbe nem bocsátkozott. Az alkalmak különbözősége, a tanítványok feledékenysége, Jézusnak alkalmiságot megragadni szokott tanitás-modora egyaránt indokolttá teszik azt, ha ismételte már elmondott egyes szavait (csak az imént is láttuk a házasság felbontására vonatkozó ismétlését Máté XIX. 9). Nem állitjuk azért, hogy a Lukács szóban levő (XII. 22—34. és XVI. 13.) feljegyzései nem valódi tényeken alapulnának, a mennyiben az előbbi bele is illik abba az összefüggésbe, a hol áll, de már a XVI. 13. csak úgy oda tévedt részletként áll magában. Itt az a kérdés : valószínű-e, az alkalmiság által van-e indokolva, hogy Jézus a Hegyi beszédbe befoglalta a vagyongyűjtésre és az anyagi gondokra adott Ítéletét. Nézetünk szerint: igen. Bárminő célból mondatott beszédünk, tartsuk azt akár programmbeszédnek (Achaelis), akár a mózesi törvény ad ás ellentétének (Ibbeken), akár tanitvány-avató beszédnek (a mint előszeretettel vallják korunk tudósai Weizsäcker, Grawert), akár a mennyország és annak uj igazsága kijelentésének (Tholuek, Neander, Ebrard, Hilgenfeld, Ewald) atb. egy bizonyos és ez az, hogy az a kor, melyben Jézus élt, az a nép, melynek az új igazságot hirdette, az anyagiságba mélyen elmerült. Akárcsak napjainkban lépne fel egy új vallásalapitó. Vájjon lehetett-e, lehetne-e ma is hallgatással mellőznie első tekintélyesebb és nagyobb jelentőségű beszédében Jézusnak éppen azt az anyagiságot, éppen azokat az anyagi gondokat, melyek leginkább útját állják annak, hogy a szivekhez férkőzzék és itt a szentélyben megépítse az Isten országát. Egyvalamire való lelkipásztornak is sokszor meg kell szólaltatnia szószékén ilyen korszakokban az anyagiságot kárhoztató nézeteit, mennyivel inkább természetes ez Jézusnál, ki belátott a sziveknek legtitkosabb rejtekébe is. Valljuk, kétségtelennek tartjuk, hogy ha működése elején a közönségnek maga és elvei felöl tájé-r) Elvitatják a hegyi beszédtől : Achaelis, ki a YI. 18-cal bevégzettnek tartja a Hegyi beszédet, s logikailag lehetetlennek tartja ezt beilleszteni, Weiss B., ki természetesebb összefüggést lát a Lukács XH. 22—34-ben. Mi a legújabb exegetákkal tartunk s azt mondjuk Nösgennel „Gerade daran, dass besonders von VI. 19. an der Faden der Rede nur in einzelnen aphoristischen Gnomen sich fortspinnt, beweist sich des Evangelisten Scheu, dem erinnerungsmässigen Stoff eine formelle Abrundung nach eigenem Ermessen zu geben.“ koztatása végett csakugyan tartott Jézus beszédet — a minek tagadása egyjelentőségii volna Jézus prófétai bölcsessége kétségbevonásával —: akkor az anyagiságnak az embereket elborító áramlatával már ebben a beszédben foglalkoznia kellett és foglalkozott is, a mint Máté megörökítette 1). Hogy Lukács is ismerte Jézusnak nemcsak ebben a kérdésben elfoglalt álláspontját, hanem szavait is, az kétségtelen s hogy ő ezen szavakat a Hegyi beszédből kiszakította és másuvá, az esztelen gazdagról szóló példázat után függesztette^ ez az ő irói és szerkesztői műve és- ügyességre vall. (Folyt köv.) Lie. Rácz Kálmán. Felső dunamellék reformácziója. Az országos közhangulatból meglehetett győződni arról, hogy az a reformáció ügyének minél jobban való megerősödését óhajtotta, de a kath. főpapság, támogattatva a habsburgi királyok által, minden erejét ennek elnyomására fordította. Oláh Miklós esztergomi érsek teljesen eljöttnek látta az időt arra, hogy egész hatalmi állását, a felbomlott rend helyreállítására, tehát egyházának megerősítésére, s a reformáció teljes elfojtására használja. Nagy kiterjedésű birtokain nem tűrt meg lutheránus papot vagy tanítót, de azért a reformációt, reformációval igyekezett közönyösiteni lö). Oláh Miklós első gondját, a róm. kath. egyház helyreállítására fordította, s hogy meggyőződjék a hatósága alatt levő papok gondolkodásmódjáról, 1557-ben meghívta őket Nagyszombatba, s különösen meghagyta, hogy a választásuk, kinevezésük és megerősítésükről szóló iratokat, jogaik bizonyítása végett magukkal vigyék. Rendeletére azomban a reformációhoz csatlakozott lelkészek nem jelentek meg, mert a hit dolgában velük egy véleményen levő pártfogóik, s a városi hatóságok visszatartották őket. Ekkor az érsek az 1557. évi pozsonyi országgyűlésen kimondatta, hogyha a városok vagy földes urak a zsinatra, püspöki megintésre sem engednék a lelkészeket elmenni, akkor a királyi felség keresztyén fejedelmi hivatalát és kötelmét fogja ellenük teljesíteni 9 * * * * * 15 16). Ez a fenyegetés teljesen elegendő volt arra, hogy a reformáció elfojtása végett szigorúbb rendszabályokhoz nyúljon az érsek, és tervszerű következetességgel lépjen fel ellene, hogy „az egy és örökkévaló, csalhatatlan és szent, katholikus egyházat“ helyre állíthassá. A reformáció elveit pártoló, vagy ennek gyanúja alatt 9 Graivertnek (Die Bergpredigt nach Matthaeus 1900.) felfogása, miszerint a Hegyi beszéd célja a tanitványcsoport konszolidálása volna, bár mindenütt elmésen viszi keresztül elméletét, itt e ponton szenved leginkább hajótörést, mert hiszen az anyagi gondok, a földhöz tapadás, az anyagiság nem képezhettek olyan akadályt Jézushoz csatlakozásukban, hogy ezt mint belső küzdelmet a Mesternek különös figyelembe kellett volna vennie, A tárgy is, Urunknak e tárgyról mondott szavai is oly általánosak, hogy ezeket a szűk tanitvány-körre szoritáni nem lehet, nem szabad. 15) Lányi Knauz. Idézett mű 103. 105- 1. 18) U. o. 101. 1. Vesd össze Zsilinszky i. m. 37—40. 1.
