Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-05-19 / 20. szám
325 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 326 tasa mellett a rokontárgyak csoportosítása utján lehet legjobban elérni 1). Az u. n. „illemszabályok“ tanítását pedig csakugyan legjobb volna teljesen törölni és pedig azért, mert: 1. a nevelő szoktatás hiányát szabályok betanulásával pótolni nem lehet, — a hol pedig amaz nem hiányzik, ott ezek a versezetek a betanításukra fordított időt és fáradságot nem érdemlik meg; célszerűbb volna azt nemzeti s vallásos irodalmunk néhány drágagyöngyének betanulására szentelni! * Üdvös dolog lenne, ha a b.-somogyi egyházmegye által elfogadott javaslat, melyről az elfogulatlan vizsgáló elismerheti, hogy azt buzgó ügyszeretettel egyesült komoly megfontolás hozta létre s mely alkalmas arra, hogy népiskolai vallástanitásunk ügyének behatóbb rendezése idejéig a helyzet javítására szolgáljon : már a legközelebbi jövőben alkalmazásba jöhetne, s e mellett a tanügyi bizottságokban s e lapok becses hasábjain is a vallástauitás teljes reformjának dolga is napirenden tartatnék. E sorok írójának szives óhajtása az, hogy szerény tervezetét, mire a népiskolai tanterv általános reformjának időpontja elérkezik, jobbak szorítsák háttérbe ! — n. ffiárcza. A Hegyi prédikáció szövege. (Folytatás.) Vizsgálódásunk eddigelé arra terjedt ki, hogy valóban Jézusra vall-e a Máténál olvasható Hegyi beszéd azon részleteiben is, melyekben ő vagy a Lukácsnál levő beszédben nem található eszméket ölel fel (Máté V. 17—37, VI. 1 — 8, 16—18) vagy más fogalmi árnyalat vonul át rajtuk (Máté VII. 1 — 5, 16— 23); és arra a meggyőződésre jutottunk, hogy egy részlet kivételével (Máté VII. 16—23) Máté inkább magán hordja az eredetiség bélyegét, mint Lukács. Most már lépjünk túl a Lukács közlötte beszéd keretén, szedegessük össze a rokonhelyeket Lukács egész Írásából, a mikor el kell bírálnunk : hol vannak inkább helyükön a tárgyalandó részletek, Máténál-e, Lukácsnál-e s az erre adott felelet fogja eldönteni azt a kérdést: Mátétól származik-e a Hegyi beszéd jelenlegi szerkezete, vagy Jézustól, tehát különböző alkalmakkor tartott beszédek gyűjteménye-e a Máté V—VII. fejezete, vagy egy egyszer mondott beszéd hű visszaadása! Máténál véve fel a vezérfonalt, nézzük tehát a Lukács Írásában található rokon helyeket s ha Márknál találunk, azokat is tekintsük meg. b A magyar prot. egyház történelméhez alapvetésre szükséges általános egyháztörténelmi részt szintén be lehetne állítani az általános történelem tanításának keretébe. Mikor a gymn. tantervjavaslat készítői is azt mondják, hogy: „nem a rendszeres egyháztörténelmi tankönyv (illetve: tanítás) a legjobb“ miért ragaszkodnánk ehhez a népiskolában ?! 1. Mindjárt az u. n. makarizmák után a Máté előadása szerint példányképekül állítja Jézus tanítványait a világ elé, kötelezvén ezeket arra, hogy e földnek sava és a világnak világossága legyenek. Rokonhelyek ezzel a Luk. XIV. 34 —35, Márk. IX. 50, valamint a XI. 33. és VIII. 16. is a Márk IV. 21-gyel. Abból az elvből indulunk ki, hagy ha ugyanazon gondolatot két, sőt több evangélista mint Jézusét hagyta fenn s a mellett semmiféle pártnak, irányzatnak a tudósító által szolgálata nem sejthető, akkor valóban Jézustól vette eredetét az a gondolat, bármennyire különböző legyen is az Összefüggés, melybe az evangélisták hozzák. A sóról és a gyertyáról szóló hasonlat mind a három synoptikus evangéliumban mint Jézus beszéde szerepel, annak hitelessége tehát kétségbevonhatatlan, csak az a kérdés : hol van igazán helyén ez a két hasonlat. Lukácsnál a XIV. rész a Jézus követéséről beszél. Előbb a vendégségre hívottakkal hasonlítja össze Jézus az ő követőit, kiket személyválogatás nélkül hivott el Isten országába (12—24), majd arról beszél a Mester, hogy tanítványaitól teljes odaadást kíván, megvárja, hogy a toronyépitő ember, vagy a hadakozó király példájára előbb vessen jól számot magával az, a ki az ő követésére szánja el magát s távolitson el minden akadályt az útból. Es itt jön a kérdéses pont „Jó a só stb.“ Hogy mi értelme van ennek itt, ki nem magyarázható, nem lévén semmi összekötő kapcsolatban sem az előző, sem a következő részletekkel. Valóban úgy vagyunk vele, mint ha a fügefán vackorra találnánk ; elárulja saját magát, hogy itt idegen. Épp ilyen jellegű, de már Mátéhoz valamivel közelebb áll a Márk előadása (IX. 50). Márk sem tud mit csinálni Jézusnak a sóról mondott hasonlatával, de azt minden áron megakarta őrizni, ennélfogva a botránkoztatónak tűzre vettetésétől szólva ilyen forma átmenetet csinál a sóról való hasonlathoz : „Mert minden ember tűzzel sózatik meg és minden áldozat sóval sózatik meg. Jó a só.“ stb. Mit érthetett Márk az embernek tűz által leendő megsózatásán : ezzel ő is, de magyarázói is adósok mind e mai napig. Mi itt egy átmeftet-erőszakolást látunk s a dolgot akként tudjuk megmagyarázni, hogy Márk úgy ismerte a sóról szóló hasonlatot, hogy az a tanítványokhoz volt intézve. O a szóban levő helyen Jézusnak az elsőség felett vetélkedő tanítványaihoz intézett dorgáló szavait adja elő, a ki figyelmezteti őket, hogy „békességben éljenek egymással“ s igy mutassák ki, hogy só, romlástól megmentő magasabb életelv van bennük. Legtermészetesebb Jézus szavainak értelme abban az összefüggésben, a mint Máténál találjuk a Hegyi beszédben. Az úgynevezett makarizmákat, főleg a 11 és 12. versben foglalt vigasztalást kétségkívül közvetlen tanítványaihoz intézte az Ur, sorsukat a prófétákéhoz hasonlította úgy a földi szenvedésben, mint a mennyei jutalomban. De szükséges is, Isten országának ügye kívánja, hogy mindvégig, még az üldözések között is kitartsanak a Jézus és általa képviselt boldo-20*
