Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-13 / 2. szám

27 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 28 tanácsának az ő nevében, összes kiváltságai s javadalmai elvesztése terhe alatt parancsolja meg, hogy a király tudta és akarata nélkül sem Sibolti Demetert, sem pedig más eretnek papot befogadni ne merészeljen. 38. szám. 1919. dec. 20. Bethlen Gábor fejedelem Nagyszombat elöljáróságának megparancsolja, hogy mi­után az országgyűlési határozatok szerint a főtemplom minden helységben a számosabb vallásuakat illeti, s mi­vel ez idő szerint Nagyszombatban a katholikusok van­nak többségben, tehát a Szent Miklós temploma (székes egyház) a helvét hitv. evangélikusoktól vétessék vissza, s azoknak e helyett a Jezsuiták birtokában levő s Keresz­telő Szent Jánosról nevezett templom adassék át. 39. szám. Kassa 1620. ápr. 14. Bethlen Gábor pa­rancsolja, miszerint Nagyszombat elöljárósága, a Pázmán Péter által ezen hatóságnál visszahagyott 600 frt felét a helvét hitv. evangélikusoknak templomuk felépítésére szol­gáltassa ki, 300 frtot pedig a Bethlen által Nagyszom­batban alapított iskola tanulói között osztasson fel. 40. szám. Ugyanazon évből. Gróf Forgách Zsigmond nádor, igazolja, hogy Nagyszombat elöljárósága Bóka Já­nos tanácsos és Kopeczky Miklós polgár által tiltakozást adott be az iránt, hogy az ottani helvét és ágostai hit­vallást követő lakosok (névszerint, 20-an felvannak sorolva) az elöljáróság megújítása alkalmával, a biró, kapitány s tanácsosok választására vonatkozólag egy uj módosítást akartak életbe léptetni, de mivel a háromféle (magyar, német és szláv) nemzetiségből álló többség a város szo­kása és kiváltságai szerint a választást megkezdette: a kisebbség távol tartotta magát a szavazástól. 46. szám. 1636. márc. 31. II. Ferdinánd király, miután a kiküldött kir. biztos gróf Pálffy Pál jelentésé­ből arról értesült, hogy a nagyszombati helv. hitv. evan­gélikusok templomuk építésénél az előirt alakot nem tar­tották be s azt túliérni merészelték, — továbbá hogy a kath. vallást becstelenitő könyvecskéket terjesztenek, melyért közülök kettőt be is fogtak s ezek egyikét csak 200 frt birság lefizetése után bocsátották szabadon, meg­parancsolja, hogy ily egyének nem pénz, hanem szigorú büntetéssel sujtandók, a templom építését pedig karhata­lommal be kelt szüntetni. 49. szám. Ugyanazon évből. Á káptalannak arról szóló bizonyitványa, hogy Nagyszombat város elöljárósága megtiltotta az akatholikusok templomának tovább építését. Minthogy azomban Paksy István a helv. hitv. egyház ne­vében kijelenti, bogy ezen építést már 20 óv óta aka­dálytalanul birt telkükön, a soproni országgyűlési határo­zat és nádori rendelet értelmében nem szünteti be, mivel vallásügyben nincsenek az elöljáróság alá vetve, a ki­rályi parancs pedig nem épen őket illeti. (Folyt, köv.) Thúry Etele. jegyes l^özlEményE^. — Az előfizetési pénzek szives beküldését kérjük. Gyászllir. Súlyos csapás érte fó'iskolánk tbeol. akad egyik derék tanárát, Dr. Antal Gézát édes anyjának, özv Antal La osné, szül. Nagy Lidia asszonynak e hó 7-én 62 éves korában történt elhunytéval. Kartársunk gyászá­­igaz részvéttel osztozunk. — Lelkészvalasztás. A magyarsók-szel őczei ev. ref. egyház hívei f. hó 9 én egyhangúlag meghívás útján Rácz Elemér komáromi segédlelkészt választották meg lelkészükül. Gratulálunk ! — Szép ajándék- A karácsonyi szünidőt Somogy­bán töltöttem. Utjártomban kívántam meglátogatni egyház­kerületi tanácsbirói karunk nesztorát, nagyságos Csépán Antal urat Jákón. Olyan jól esett látnom, hogy ez a 92 éves férfi, a ki különböző tisztségekben 42 év óta szol­gálja már egyházunkat, Somogy vármegye szolgálatában pedig 56 évet és 60 napot töltött, szellemi erejének tel­jességében van és érdekes visszapillatásaival ritka ked­vessé teszi társaságát. Beszélgetésünk folyamán rákerült a sor a pápai gyülekezet helyzetére és törekvéseire. Bucsuzáskor, mint megválasztott lelkész, arra kértem Ouagyságát, hogy ha majd a vidéken is meginditja gyü­lekezetünk a gyűjtést, legyen kegyes támogatni bennün­ket. Erre kegyesen azt válaszolta : kedves nagytiszteletü uram, én mint öreg ember, a gyűjtésre már nem vállal­­kozhatom, hanem a mit adni akarok, azt tartom, most át­adom. És átadott nekem a pápai templom-alapra 200 azaz kettőszáz koronát, a miért e helyen is hálás köszö­­netemet nyilvánítom. Kis József. — Meg-megnjnló szép megemlékezés. Nagytiszteletü Keszi Hajdú Lajos .nyugalmazott lelkész­tanár úr ismét megemlékezett főiskolánkról: 20 korona pályadijat tűzött ki, illetőleg küldött a következő, önmaga által megállapított tételre: „Fejtessék ki, hogy a Krisz­tusi vallás alapelveire voltak-e befolyással a Krisztus előtti vallások, jelesül a Buddha, Bráma, Confucse, Zerdué­­vallási elvei.“ . . . De a pápai gyülekezetről is megemlé­kezett kedves jóltevőnk, 4 azaz négy koronát küldvén a templom-alapra, a következő szavak kíséretében: „illő, hogy Pápán tekintélyes templomunk légyen. Adja Isten nünk, hogy mihamarább felépüljön.“ Mi pedig midőn há­­ládatos szívvel köszönjük a rólunk való szives megemlé­kezést, egyszersmind buzgó szívvel kívánjuk, hogy az Isten sokáig éltesse még jó erőben, egészségben ami kedves öreg jóakarónkat! Kis József. — A b-somogyi ev. ref. egyházmegyében a két, megüresedett egyh. m. vil. tanácsbirói állásra meg­választattak Kulin Sándor 55, Sárkőzy György 54 szava­­zsttal. Egyh. m. vil. aljegyzővé megválasztatott: Dr. Héjas Imre főgymn. tanár 50 szavazattal. Mind két állásnál a többi szavazatok tiz-tiz egyén között megoszlottak.1, — A h.-bödögei lelkészi állomásra 5 érdemleges pályázó van, és pedig Csomasz Dezső, Tánczos Gyula, Kirvács László, Kelemen Zsigmond és Dömötör Lajos. — Az ajkai lelkészi állomás addig, míg a lelkészi fizetés kérdése Ajka s Tósok között, vagy az ál­lammal szemben szabályozva nem lessz, valószínűleg ad­minisztrátorral lesz betöltve. — A pápai egyházmegyében 1200 koronáig 16 lelkész fizetése van kiegészítse 604—70 koronáig, csak 1600-ig 6; 396 —119 koronáig. A többi 5 javadalma felül áll 1600 koronán. — A Keresztyén Evangelista ez évben is meg­jelenik Kecskeméti F. és Szalay J. lelkészek szerkesztésé­ben. Minden száma hoz egy evangyéliomi biblia-magya­rázatot, mely szószéken is használható. Ezenkívül evan­gyéliomi hitébresztő és hiterősitő cikkeket; családi áhitat, az ifjúság keresztyén nevelése és a szerbek közötti re­formátus missio csaknem állandó rovatot képez. Járatja-e

Next

/
Thumbnails
Contents