Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-04-28 / 17. szám
279 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 280 az idealizmus magaslatán maradni, másfelől pedig kötelességünk fő fegyverünkhöz, az evangéliumhoz híven ragaszkodni. 2. Bállá Dezső a lelkészi fizetéskiegészités, s az arra kivetett orsz. gyámoldai járulék ügyét ismerteti. Az értekezlet, miután a viszonyok változása folytán az orsz. gyámoldai hozzájárulás is megváltoztatandó, kimondja, hogy az orsz. gyámoldai bizottság eljárását nem helyesli. Mivel azonban a legközelebbi conventnek e tárgyban úgy is intézkedni kell, várakozó álláspontot foglal el. 3. Szekeres Mihály noszlopi lelkész olvassa fel szépen kidolgozott lelkes értekezését a „hitel- és fogyasztási szövetkezetről.“ A kérdés nagy fontosságát belátva értekezletünk, azt az egyházmegyai közgyűlés elé terjeszti, felkérvén, hogy hasson oda, miszerint lehetőleg minden gyülekezet körében alakitassék ilyen szövetkezet. 4. Jakab Pál elnök szóba hozza a temetési verses búcsúztató ügyét. Mint a mai korba már egyátalában nem való, az aesthetikával s egyházunk méltóságával össze nem egyeztethető szokást el törlendőnek tartja értekezletünk. 5. Bállá Dezső „a zsin. törvénykönyv revíziójáról“ értekezik. Hogy különösen felekezetközi helyzetünk, adózási viszonyaink rendezése miatt mielőbb zsinat tartandó, azt mindenki érzi, ezért az értekezlet előadónak gondolatait magáévá teszi, s az egyházmegyei értekezlet elé terjeszti. 6. Szekeres Mihály olvassa munkálatát: „állami védelem híveink elhalászása ellen“ cimen. Felolvasó nagy hibának tartja, hogy egyházi hatóságaink fel nem emelték szavukat a reversalisok érvényesítése ellen. Minthogy azonban jobb későn, mint soha“ — ébredjünk fel, ne hagyjuk magunkat elcsábittatni az álliberalismus jelszavai által, hanem fejtsük ki minden erőnket, hogy ezen ránk nézve oly igen sérelmes, s a valódi liberalismussal össze nem egyeztethető törvény eltöröltessék. 7. Győry János indítványozza, hogy körünk munkálódásának fokozása céljából vegyük fel az egészen gyakorlati lelkészi munkásságot is. Az értekezlet ezt elfogadja és kimondja, hogy a munkák az elnökhöz beadandók, a ki azoknak körünkben való megbirálásáról gondoskodik. 8. Az uj népiskolai rendtartásra vonatkozólag Jakab Pál elnök indítványozza, hogy indítsunk mozgalmat annak revideálására nézve, mint a mely — különösen kis egyházainkra — elviselhetlen terheket ró, lévén a felügyelet rendkívül költséges. Az értekezlet ezt elfogadja s ilyen irányban ir fel az egyházmegyei értekezletre. 9. Végül értekezletünk 10 K. pályadijat tűz ki a főiskolai theol. képzőtársulatnál. Kupon. Bállá Dezső, ev. ref. lelkész. A természet, mint iskola. (Folytatás). Útnak indultunk. — Merre felé megyünk most Jóska ? Északnak-e vagy keletnek ? Sem északnak, sem keletnek, hanem Északkeletnek. — Jól van hát csak menjünk. Szabad csevegés, vidám beszélgetés folyt menetközben. Egyszer csak hangzik a csapatból, egy kis lány kiabálta : „Fecskét látok, szeplőt hányok, Selymet gombolyítok.“ mi közben két kezével gyorsan gombolyított. — Miért csinálod ezt Erzsiké? fordultam hozzá.. — Mert édes anyám azt mondta, hogy ha fecskét látok, azt kell mondani, a kezemmel gombolyitani é& akkor nem leszek — szeplős. — Miért baj az, ha az ember arca szeplős? — Édes anyám azt mondta, hogy a szeplős csúnya. — Nem igy van az kislányaim, akkor lesztek ti igazán szépek, ha jók vagytok, szót fogadtok, a jó Istent szeretitek, a szegényekkel, koldusokkal, árvákkal, özvegyekkel jót tesztek, az éhezőt tápláljátok, a ruhátlant fölruházzátok, mert a jó szív teszi az embert igazi széppé, az arcnak a külső szépsége csak földi máz, a melyet egy betegség vagy nyavalya elvesz bárkitől is, de a lélek szépsége, a jóság megmarad mindenkor. Azért ti köztetek én előttem mindig az az igazi szép, a ki jó szivü, jó lelkű. Legyetek mindig jók, akkor szépek lesztek a nélkül, hogy a fecske széppé tenne benneteket! Az, a mit te mondtál Erzsiké a fecskének, csak babonaság ! A csapat némán ballagott, mely hallgatást a távolból jövő kakukk-szó szakította félbe, mire egy fiú kérdezé: — Hány esztendeig élek kakukk-madár? A kakukk ötöt kakukkolt. A fiú megszeppen s újra kérdi, de a kakukk nem válaszol. A gyermek is hallgat bölcsen, mire én szóltam biztatólag, én nem hallgathattam el a kakukk igazságtalan jóslatát: — Ne higyj a kakukknak Pisti! nem igaz ám, a mit az a kakukkmadár mond, hisz azt se tudja, hogy kérdezted-e ? az a madár csak úgy szokott beszélgetni hol többet, hol kevesebbet a maga módján, de hogy is tudná az a madár neked, még ha értené is kérdésedet, megmondani azt, hogy te hány évig élsz! Azt csak a jó Isten tudná megmondani igazán, mert ő mindentudó, az a kakukk pedig csak egy oktalan állat; hanem hát a jó Isten senkinek se mondja meg azt, hogy ki-ki meddig él, de nem is jó azt egy embernek sem tudni előre. Ha te tudnád életed végét biztosan, mindig a felől gondolkoznál, elkedvetlenednél, nem tanulnál, nem dolgoznál, csak búsulnál, pedig mit ér a szép élet, ha az ember csak bánatban tölti azt ? Ebben a szép, de bizonytalan életben úgy kell az embernek dolgozni, mintha mindig élne és úgy kell élni, mintha holnap már meghalna ! E közbon a csermely forrásához értünk. — Nézzétek csak gyermekeim! itt a csermely kezdete ! Honnan jön elő a vize ? — A földből ! Kiáltottak egyhangúlag.
