Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-04-21 / 16. szám
257 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 258 igaz munkást megbecsülni tanító érzelmeknek hirdetői vagyunk ! Egyébként, hogy mennyire nincs szüksége az általunk meghívott Székely Gézának rokonsági connexusokra, a melyek nincsenek, tiszta kitűnő bizonyítványain kívül, éppen az is mutatja, hogy képességeit méltányolva a fényes etei gyülekezet is megválasztotta Őt. Hogy mi meghívtuk, abban a véleményben lévén, hogy az odavaló megvitatás iránt — mivel ha jól emlékezem a lakásra nézve még voltak kívánalmai — még határozottan, véglegesen lekötve nincs; s hogy ez irányban a tatai egyházmegye nagyérdemű esperesét megkerestük és a tőle nyert válasz után abban megnyugodva, az ügynek erről az oldaláról letettünk, ebben nem tudom, ki találhat törvénytelenséget és megrovásra méltó bűnös cselekményt. Hisz kérni, egy gyülekezet megnyugtatásáért önnön magunknak, törvényes utakon, törvényes felsőbbségtinknél zörgetni, óhajtásunk érvényesítését megkísérelni csak szabad talán. Igen, ha ezentúl is erőlködtünk volna, az már bűn leendett! Miután igy, mint cikkíró mondja, tervünk vagy is inkább az ő eddigi állításai hajótörést szenvedett, pályázatot hirdetett a gyülekezet. Pályáztak heten s azok az esperes ur kijelentései szerint mindnyájan minősültek voltak s azok közül egynek én meg is ígértem s érdekében agitáltam is, de hirtelen megfordult a szél s nem választottak, hanem új dijlevelet állítottak ki s új pályázatot kértek. Ezen állítása sem felel meg a maga egészében a valóságnak. Hogy az esperes ur kijelentései ez ügyben mennyiben felelnek meg a tényeknek vagy menyiben ellenkeznek azokkal, igaz, erre nézve bizonyítékokat nem nyújtottam, nem hívén, hogy azokra szükség lenne és nem akarva elmérgesiteni az ügyet, igy is sokféle kiélesedett kérdés lévén nem egyszer felszinre hozva. Azonban most már látom, hogy nem térhetek ki előle s bizonyítani is fogom, hogy eme kijelentés ellenére is a hét pályázó mindenike nem volt minősítve, okmányaik legnagyobb részben felszereletlenek valának. Hogy mennyire nem ígértem senkinek semmit s hogy egyáltalán mennyire nem volt kiválasztott jelöltem, hogy előttem csakis egyedül a gyülekezet érdeke lebegett, igazolhatom azzal is, hogy éppen én adtam alkalmat a szomszédos három tanitó urnák, kikről tudtam, hogy orgonáin! tudnak vagy legalább tanultak és zenével, énekkel foglalkoznak, hogy ismertetnék meg magukat a gyülekezetben, végezzék az istenitiszteletet hivatalos távollétem vagy egyéb akadályoztatások miatt, a mit ha kiválasztott egyénem van, bizonynyal nem teszek. E három között ott volt Akúcs Lajos ur testvére is, a kidek a legjobb akarattal mondtam a visitatio alkalmával, hogy fiatal ember ismertesse magát. Hogy nem nyerték meg a gyülekezetét, tehetek én róla ? Annak is én vagyok oka talán ? A pályázati kérvények beérkezése alkalmával igenis kijelentettem, ép úgy mint az orgonapróbán 20 — 30 intelligens tanú előtt, hogy csak az igazság és az érdem elismerése fog vezetni s ez alapon Huszár István Gusztáv löki tanitó ur tarthatott a megválasztásra igényt s én tényleg őt ajánlottam. Hogy a gyülekezet — érdemeit tisztelettel elismerve — nagy templomunkhoz hangját nyengének találta, annak is én vagyok oka talán és az ódium, a felelősség engem érjen egyedül?! S hogy mindezek folytán az egyedül lehetséges és le nem tiltott eszközhöz, új dijlevél kiállitáshoz folyamodunk, az csak nem bűn talán, hiszen még az állatnak is szabad védenie magát és eszközöket keresni a menekvésre, csak nekünk nem lett volna megengedhető egyedül ? Hogy ki lett ? kinek érdekében történt az a „sehol nem észlelhető szélfordulat,“ azt magam is szeretném tudni, mert bár most szabad volna is nyilatkoznunk már, határozott megállapodás, sőt eszmecsere is egyáltalán nem történt. Hisz az még oly messze idő, hogy legfelebb Akúcs Lajos ur távol jövőbe látó lelke, tudja egyedül a bekövetkezhetőket! A gyülekezet kigunyolt áldozatkészségére egyebet nem hozok fel, mint a mit már egyizben kiemeltem is, hogy egyházi terheket nem visel, okos takarékossággal oly közönségi és községi vagyona van, hogy hivatalnokait onnan fizeti, de ehez sem adta a szomszéd község az alapot; 24 ezer forinttal templomot épített, azóta száz métert meghaladó magtárt létesített, orgonára közel 1000 frtot ajánlott. A 84 frt javítás is a mi gondunk, kérni azért nem megyünk sehova. A dijlevelet, hogy kiállítottuk s elküldöttem, el is vitték a nt. esperesi hivatalhoz, beigazolom, majd kiderül, a mint ki is kell derülnie, hogy melyikünk állított igazat. Utoljára is két exponált állású tisztviselője az egyházmegyének, nem lehet a hazugság gyanúja alatt; tisztázódni a helyzetnek elengedhetlen kötelesség. En mindenesetre nem szoktam úgy állítani, mint közleményében Akúcs ur, midőn azt mondja, hogy igen is a presbyteri gyűlési kivonat ott volt az iratok között, a mint ezt szerinte Mocsy tanácsbiró ur is felolvasta. Ha állítani akar, legalább figyelmezzen a tényállásra, az egész közgyűlés előtt volt felmutatva, igen, de az az egyházközség közgyűlésének határozata volt, nem pedig a presbyteriumé, mely a dijlevéllel együtt eltűnt, elveszett. Akkor is igazat állítottam vagy is inkább Írtam, mikor azt Írtam, hogy 53 közül 36 szavazattal történt a berendelés. Legfeljebb azt kellett volna feltüntetnem, hogy 2 szavazat másokre esett és igy önként értődött volna, hogy a különbözet 15 a szavazástól tartózkodott. Hogy kértünk, kérvényeztünk, s küldöttségeket menesztettünk s hogy minden tisztességes utat megragadtunk, az meg magunk iránti Hitelességünk volt talán ? Vagy azt sem szabad tenni? Vagy erre Akúcs úrtól kellett volna kérnünk engedélyt és tanácsot. Jól tudom, hogy kikorbácsolt volna talán, jól tudom, hogy ott érző, kíméletes szívre nem találunk s mentünk, siettünk azokhoz, a kiknek ajtaja nyitva van a zörgető előtt, a kiknek szivében szeretet, érzés lakozik. a kik nem egy jóra igyekvő gyülekezetét, hanem egy tékozló, bűnös fiút is kegyelemmel fogadnak. Hogy korteskedtünk ? Nem tudom, merné-e ezt 16*
