Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-04-14 / 15. szám
243 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 244 íme ez az érem másik oldala, ez a való tényállás. A törvényesség, az igazság feltétlenül az egyházmegye részén van, amit Patay ur sem tagadhat, mert ezt a gyűlésen is elismerte, de azért hangoztatta, hogy minden eszközt megragad céljának elérésére. Meg is tette. Deputatiókat menesztett, a gyűlés alkotó tagjaihoz informáló leveleket irt, kért, rimánkodott, korteskedett. Sajnos, hogy egyházkerületünk, a mely hozza a statútumokat, maga sem tartja meg s egyesek kedvéért eltekint a törvénytől, engedi azt kijátszani. Hová fog ez vezetni éppen ma, a midőn mint Patay úr mondja: „az idők zordak, a viszonyok kedvezőtlenek! ? Veszedelmes jelenség ez, mert az ily eljárással, a törvénynek félredobásával magunk ássuk a vermet magunknak. Nem régiben Patay ur anyaegyházában sikerült ily manőver, a kerület ott is engedett a törvényből, ime azon vérszemet kaptak, ismét megpróbálkoztak, újra megkerülhették a törvényt. Tartok tőle, hogy nem ez lesz az utolsó eset náluk. A mi népünk, mely különben is nagyon hajlandó a törvényen kivül helyezkedni, ha még szarvakat is kap s ha látja, hogy a törvény csak írott malaszb csak a gyönge szivüek megfélemlítésére való, aligha fog valami nagy tiszíelettel viseltetni a törvény iránt. Jó lenne ezt fontolóra venni, nehogy a késő nemzedék ezt legyen kénytelen rólunk mondani : Magad vesztetted el magad Izrael ! Végül ez ügygyei kapcsolatban kénytelen vagyok még egy jelenséget megemlíteni. Az egyházmegyék azért választanak s azért küldenek költségükön képviselőket a kerületre, hogv azok az egyházmegye érdekeit képviseljék és védjék, ne pedig frontot csináljanak, s határozatai ellen agitáljanak. A barsi egyházmegye egyházi képviselői visszaéltek a beléjük helyezett bizalommal, mert az csak még sem illő, hogy saját egyházmegyéjük határozata ellen opponálnak s ellene szavaznak. Elvárta volna az egyházmegye, hogy ha már érdekeit képviselni nem akarták vagy nem voltak képesek, tették volna le képviselői megbízásukat, hogy az egyházmegye gondoskodhatott volna érdekeit méltóképpen képviselő egyének kiküldéséről. Ám jelentek volna meg ők, mint magán emberek saját költségükön, de nem az egyházmegye képviseletében az egyházmegye ellen. Bajka. Akúcs Lajos, ev. ref. lelkész. A barsi ev. ref. tanitó-gyámolda története. *) (1800—1900.) — Irta Végh István ev. ref. tanító. — A barsi ev. ref. tanitó-gyámolda 1800-ban állíttatott fel, egyidejűleg a barsi ev. ref. lelkészek hasonló célú és irányú gyámintézetével. Az egyházmegyei jegyzőkönyvek tanúsága szerint *) Felolvastatott a Barsi ev. ref. tanító testület gyámoldájának 100 éves fennállása alkalmával tartott jubiláns közgyűlésen 1901. február 14-én Zelizen. a gyámolda eszméje Török Pál kiskálnai lelkésztől származik. Ő volt a kezdeményező, ő indította meg s ő vezette az egész mozgalmat, mig az 1799-ben alakot öltött az által, hogy az első alapszabály az 1799. évi egyházmegyei közgyűlés által megerősitetett s az intézet 1800-ban meg is kezdte jótékony célú áldásos működését. Az első alapszabály cime : „Ezen Barsi Venerabilis Tractusbeli elerőtlenedett Rectorok, rectori özvegyek és árvák gyámolitó cassája.“ A már 100 éves alapszabály néhány pontja anynyira érdekes, hogy helyénvalónak tartom azokat felolvasni. III. §. „Minden tanitó-mester köteles rendes tagul belépni s bevezettetésért fognak fizetni 2 Rs forintokat, tagdíjként évenként szintén 2 Rs forintokat. V. §. Ha valaki közülük a kiszabott időben, a köteles évi járulékot nem fizetné „olyannak gyálázatytyokra legottan parancsolatot fog az Venerabilis Tractus az eklezsia kurátorához küldeni, hogy a járandóságot a rector conventiójából letartóztassa s az visitatiónak átszolgáltassa. VII. §. A ki állást vagy tractust cserél; „az cassához való minden jussát, mind maga, mind maradókaira nézve elveszti.“ Ez a § a későbbi alapszabály módositás alkalmával kimaradt s a mint majd látni fogjuk, a tantestület két felterjesztést is tett az egyházmegyére, mig sikerült azt mégis visszaállítani. A cassát íundált ezen venerabilis tractusbeli rectorok, kik az első alapszabályt alá is írták, „subscribáltak“ a következők: Garcsik István Ujbars. Esziner János Füzes-Gyarmat. Talyiga István N.-Kálna. Sinkó Dávid Kéty. Gere Mihály Farnad. Adorján András N.-Ölved. Czire János Lodány. Szentesi Imre Mohi. Tarczali Ferenc Óvár. Detári András K.-Ölved. Szabó András. N.-Peszek. Csehi Pál Pózba, Veres János N.Salló. Molnár István Gr.-K.-Salló. Fiigedi Ferencz K.Salló. Garcsik Pál N.-Szecse. Balog Mihály K.-Szecse. Baranyai István Gr.-Szt.-György. Bállá Mihály N.Szódó. Dukon Ferencz Tergenye. Toronya Imre Várad. Sóós Dániel Gr.-Vezekény. Molnár Sámuel Aghó. Tátos Mihály Zseliz. Szilágyi János Töhöl. Árkai Sámuel F.Pél. Budai Gergely Gr.-Mikola. Nagy István Zalaba. Enyedi Kolhász Mihály Baracska. Nagy Mihály Besse. Barcza Mihály Léva. Fürjes György Lök. Turkovics István F.-Gyarmat. Gál Mihály Nagyod. Szuhai Pál N.-Oroszi. Alapját tehát e, ma már virágzó gyámintézetnek az a 35 tanító vetette meg, még pedig egy nap 1800. évi május 20. napján Nagy-Sallóban, befizetvén egyszerre az évi járandósággal együtt a megszabott belépési dijat is, mely kitett 140 frt. Ez a 140 frt volt az a mustár mag, mely ma már lombos, terebélyes fává fejlődött, melynek árnyékában ma már sokan élvezik a régiek hangya szorgalmának s áldozatkészségének gyümölcseit. A tanitó-gyámolda pénztára 1800—1843-ig 43 évig együtt kezeltetett a lelkész-gyámoldával, egy és ugyanazon tisztviselők által. Első pénztárosa Miko János volt. 1800—1805-ig.
