Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1900-03-04 / 9. szám

139

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

140

mazását tanította a szentirás és a józanész követelményei alapján. Mély tudományára és sok ismeretére támaszkodva sokszor fordultak hozzá barátai és tanártársai útbaigazításért és felvilágosításért, a miben O mindig előzékeny és szolgálatkész volt. Ezzel a mély tudománynyal és széles ismeretkörrel azonban az O vonzó egyéniségében egyesülve volt a legnagyobb igénytelenség és szerénység, a mely nemes tulajdonai tették lehetővé, hogy soha senkit sem tudva, sem öntudatlanul meg nem sértett s egész életében követni látszott azt a Nagymestert, a ki arra intett bennünket: a ki közületek első akar lenni, legyen az mindenkinek szolgáji. A legalaposabb nyugot-európai és classical sok oldalú műveltséggel egyesülve volt O nála az egyszerű őszinte magyar jellem és az istenfélő protestáns papi gondolkodás-mód, a mely ellene volt minden nagyzásnak, minden feltűnni vágyásnak, az érdem minden fitogtatásának, sőt visszautasította még azt a csekély elismerést is, a mivel az érdem méltánylására hivatott felsőbbség szolgálatait egyszer vagy máskor méltányolni kívánta. Egyszerű puritán protestáns gondolkodása mindig ébren tartotta lelkében az apostol ama tanítását : az Isten az, a ki azt cselekszi, mind hogy akarjak, mind hogy véghez is vihessük a jót és mindig elméjében forgatta az apostol amaz intését: semmit ne cselekedjetek versengés vtgy hiábavaló dicsőség által, hanem alázatosság által, minden mást nálánál jobbnak ítéljen lenni. (Hl. 11. 3.)

Az Ő magasztos eszmékért lelkesedéssel eltelt kebelében egész életén keresztül tiszta, soha egyéni vagy anyagi érdek által el nem homály ositott lánggal égett a haza és szabadságszeretet, ez indította, ez buzdította őt arra, hogy mint 1G éves ifjú fegyverrel szolgálja a szabadságharcban a hős honvédek között e két szent eszme ügyét, de az ő szerénysége nem engedte azt, hogy a mit meggyőződésből és kötelességből tett, azt mások neki érdemül tulajdonítsák vagy hogy ő maga azért valami elismerést, jutalmat várjon vagy hogy csak vele dicsekedjék is, szívesen engedte a dicsőséget másoknak, azt tartván: ha mindazokat megtesszük is, a mivel tartozunk, haszontalan szolgák vagyunk, mert csak azt tettük,, a mivel tartoztunk.

Az () mindenütt békességre, de e mellett függetlenségre törekvő lelke óvatosan vigyázott arra, hogy senkinek lekötelezettje soha ne legyen, ennek elérése érdekéből szellemi és anyagi téren mindig többet adott másoknak, mint a mennyit azoktól vett vagy követelt, függetlensége érdekében mérsékelte, sőt korlátozta vágyait, óhajtásait, indulatait, erre tanította, oktatta családját s az anyagi érdekek ama nagy hajszájában, a mely a mai kor gyermekeit jellemzi, nem állt oda vetélytársnak a többiek közé, sőt a mi sokak előtt szinte hihetetlennek látszik, az őt megillető előnyöket, az ezek megszerzésére természetesen kínálkozó alkalmakat is elutasította, másoknak átengedte. Egy vágyódása, egy törekvése volt, hogy eleget tegyen az apostol intésének: ne nézze kiki csak a maga hasznát, hanem minden egyebeknek hasznokat is nézze, annak okáért azon

indulat legyen bennetek. a mely volt a Jézus Krisztusban.

Megbocsáss üdvözölt lélek, hogy egykori tanítványod hálérzete, egykori tiszttársad tisztelete és szeretete, az általam képviselt egyházi és iskolai főhatóságod kötelességérzete, a szerető jóbarátnak élete végéig tartó ragaszkodása ösztönzött és bátorított arra, hogy ezeket koporsódnál elmondjam s a melyeknek téged megillető alakban való nyilvánítása ellen életedben tiltakozott a te isnurt szerénységed és igénytelenséged. Nem a te dicséreted kíván az lenni, a mely miatt, tudom, szelíd arcod még talán a szemfedél alatt is elpirulna, hanem a mi főiskolánknak, a mi egyházkerületünknek a te kiválóságoddal, a te tiszta jellemeddel való méltó dicsekedése, hogy főiskolánk mostani és leendő tanárai közül minél többen válasszanak téged példányképül. Érzelmeimet, melyek a szót ajkamra adták, osztják velem együtt számos tanítványaid, a kiket az egyháznak és hazának neveltél, osztják szerető tiszttársaid, a kikhez kartársi szeretettel és hűséggel viseltettél, osztják számtalan tisztelőid, a kik között egy sincs a ki, itt álljon koporsód mellett vagy a távolból emlékezzék reád, könnyet ne ejtene elmúlásod felett és kegyelettel ne zárná áldott emlékedet szivébe. A legfájóbb könnyeket hullatják azonban és leghálásabb kegyelettel őrzik emlékedet, a te szerető gyermekeid, unokáid és a te házadban igaz otthonát feltalált szerető nővéred, a kiknek vigasztalására nincs az emberi ajakon megfelelő szó. Legyen nekik vigasztalásul az, a mivel a haldokló pátriarcha búcsúzott az övéitől s a mi volt, a te nemes lelkednek is bizonynyal utolsó gondolata mielőtt a földről elköltözött: én elmegyek, de az Ur tive'etek leszen. Legyen is veletek szeretett családtagjai és rokonai az Ur az O jóságával, fedezzen be gondviselésének szárnyaival, vezéreljen az O bölcsességével, vigasztaljon meg a mennyei örökélet és a boldog viszontlátás édes reménységével. A kihez forduljunk, lelkünk sebének gyógyításáért, fájdalomtól hánykóló szivünk megnyugtatásáért imádságunkkal. Amen.

Imi.

Nagy Isten, Mindenható Felség ! A ki egyedül magad vagy örök és változhatatlan a nagy mindenségben, minden más teremtményeidet pedig, köztük minket, okos lélekkel felruházott gyermekeidet is a változás és múlandóság hatalma alá vetettél, szivünk mély fájdalmával állunk e koporsó mellett, a melyben egy pályáját híven megfutott, kötelességét áldásosán betöltött keresztyén testvérünk, a te országod terjesztésében fáradhatatlanul buzgó munkatársunk földi maradványai pihennek.

Fáj a mi szivünknek, Atyánk, hogy elvetted tőlünk a halál által azt, a ki tudományával világolt azok előtt, a kiket a te népednek az igazság ösvényén való vezetésére, a te országod terjesztésére elhívtál; a ki bölcsességével, nemes példájával oktatta nemzedékeken keresztül anyaszentegyházunk leendő őrállóit a te félelmedre, az emberiség életfolyamában megnyilatkozó is