Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1900-01-07 / 1. szám

3

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

4

kintetben hát nyugodtak lehetüuk. De a lelkészek helyzetével egészben véve még nem lehetünk /

megelégedve. Értem, hogy nincs nyugdij-intézeiiik és az özvegy-árva gyámintézet is igen vékonyan oszthatja az áldást. Hogy mi minden ok teszi szükségessé a lelkészi nyugdijintézet felállítását és hogy minő forrásokból állítható fel, azt itt most nem fejtegethetem részletesen. Önálló cikkekhez is bő anyag ez. Csak arra a helyes eszmére mutatok rá, a mit ág. hitvallású testvéreink az országos kormányhoz intézett feliratukban teljes igazsággal hangoztatnak, hogy t. i. tekintve azt a nagy szolgálatot, a mit a lelkészek az ország közművelődése és az erkölcsi rend fentartása körül teljesítenek ; tekintve azt is, hogy a tanárok és tanítók nyugdíjintézetéhez az állam tekintélyes összeggel járul: járuljon ugyanannyival a lelkészek nyugdíjintézetének létesítése és fentartásához is. E segélylyel egyszerre léthesithetnénk ezt a nagyfontosságu intézményt. A 800 írton alul levő lelkészi állomásokra éppen semmi teher se hárulna belőle a lelkészi fizetések kiegészítéséről szóló törvény értelmében. A nagyobb javadalmazásu lelkészek pedig csak kevéssel fizetnének többet ehhez az erős intézethez, mint most az özvegy-árva-gyámintézethez. És megvalósulna az az igazán jogos kivánalom, hogy bizonyos szolgálati idő elmúltával, illetőleg munkaképtelenség esetén a lelkészek is tisztességes nyugdijat kapnának, épp ügy mint tanáraink és tanítóink; özvegyeik is nem fele nyugdijat kapnának csak vagy még annyit se, mint az elemi iskolai tanítók özvegyei, hanem elhalt férjük társadalmi állásának megfelelőt.

Bizonyos mozgalmat látunk a középiskolai tanárok annyagi helyzetének javitás körül. Igaz, hogy 15 év alatt ez ügyben oly Örvendetes emelkedés állott be, hogy főgimnáziumi tanáraink 15 év előtti fizetésüknek kétszeresét, sőt itt-ott majdnem a háromszorozását kapják: de azért ki ne óhajtaná annak a boldog időnek elérkezését, a mikor olyan fizetést kaphatna mindenki, nemcsak ők, de mások is, a mire maga is azt mondaná, ez már elég! Legyünk hát rajta, hogy a mi jogos kívánság ezen a téren fölmerül, elégítsük ki, ha csak erőnk engedi. Középiskoláról lévén a szó, én meg azt tartom igen óhajtandónak, hogy egy-egy osztály tanulóinak törvényes létszáma a mostaniról leszálittassék. Leszállitassék a tanárok s a tanítás és nevelés ügy igaz érdekében. Szinte lehetetlen, a mire pedig most nem egy példa van, hogy 65—70 tanulót egy osztályban a tanár úgy vezethessen, hogy azzal ő maga is meglehessen elégedve, a tanuló pedig képes legyen a reá váró teendőknek elvégzésére, a melyek annál nehezebbek lesz nek, minél fölebb megy. Szinte elképzelhetetlen türelmet kíván a tanártól 60—70 Írásbeli dolgozat lelkiismeretes átvizsgálása, a hibák aláhúzása és a megtörtént javításoknak újra megnézése. Aztán egy ilyen népes osztályban annyi gyenge tanuló van, hogy csak ezeknek sikeres tanítása is elég dolgot adna; sorsukra hagyni őket: lelketlenség volna; csak ezekkel vesződni az elemi dolgokkal: ez meg az erősebbek egyenes megkárositásával jár és lelket emésztő munka a tanárra. Le kell szállítani a törvényes létszámot legföllebb 40-re. Ez okvetlenül maga után fogja vonni a tanítás eredményének jelentékeny emelkedését. Ebben a számban is lesznek ugyan gyengék, de sokkal könnyebb 8—10 gyengét elégségesre úgy kiköszörülni, hogy valóban megérdemeljék azt, mit 15—18 fiúval végezni ugyanazt a munkát. De természetes, hogy nem csak ezek erezik a tanár könnyített s ezért szívesebben is végzett munkájának áldásos eredményét, hanem az erősebbek is, sőt ezek talán még nagyobb mértékben; mert több ideje és több kedve lesz az el nem csigázott tanárnak föltárni előttük a tantárgy érdekesebb részleteit .... Ez intézkedés valószínűen maga után vonná nálunk is a párhuzamos osztályok fölállítását. Gondolnunk kell rá.

Népiskolai tanítóink körében pedig az iránt indult meg egy mozgalom, hogy a fizetésük minimuma 600 írtban állapíttassák meg. E törekvést feltétlenül jogosnak el kell ismernünk. Nem csak az a kiképzés, a miben részesülnek, nem csak az a képzettség a mi megvan bennük, jogosítja fel őket erre, hanem társadalmi állásuk és az a munka, a mit a társadalom, a közművelődés javára végeznek. 400 frt fizetés, kivált városi tanítónak és általában egy családos tanítónak, valóban méltatlan fizetés.

A kántor-tanitók nyugdíjügyének megnyugtató elintézését is méltán tarthatjuk egyik sürgős feladatunknak.

Az egyházi adóügy rendezése is igen sürgőssé lett. Azok után az intézkedések után, a