Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-02-11 / 6. szám
85 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP t. cikket s ez által eltörölte az állam azon szégyenét, hogy polgárainak valláserkölcsi oktatói, a lelkészek, a legtöbb helyen 1—800 írt fizetésen nyomorogtak. A törvény végrehajtásával a vallásminisztert bizta meg. Természetes, hogy a szükséglet megállapítása végett összekellett állítani az egyes lelkészi fizetések kimutatását. A konvent, mint legfőbb ref. egyházkormányzó testület tehát érintkezésbe lépett a vallásminiszterrel, a pontos megállapításhoz szükséges elvi kérdések megbeszélése végett: A törvény 13. §. azt mondja, hogy a vallásminiszter a polgári hatóságok utján is meggyőződést szerezhet a bevallások pontossága felől. Es midőn a „Jelentő,“ illetve „Bevallási ivekhez“ mellékelt s betöltése és felszerelésére vonatkozó utasítást olvastuk, azt hittük mi jóhiszemiiek : imé mily szépen jár el a vallásminiszter, előre bekivánja a közig, hatóságtól is a bevallás hitelességét igazoló s őt is megnyugtató bizonyítványokat, igy legalább eleje lesz véve sok zavarnak és kellemetlenkedésnek. És mi történik ? A konvent a lelkészek által aláirt „Bevallási ivek“ s az egyes adatok valóságát igazoló polgári hatóságok bizonyítványai alapján elkészíti a kimutatást a szükségletről s erre a vallásminiszter azt mondja : ez sok, én ezt nem ismerem el a valódi szükségletnek és megállapítja — egyes lelkészeknél százak levonásával — önhatalmúlag maga a szükségletet. Nohát kérem, ha ez eljárás törvényes; ha ez megnyugvást kelthet; ha az a ref. egyház legfőbb kormányzó testületének tekintélyét nem sérti : akkor kiilömb eljárást nem is érdemel. Azt mondja a közalap végrehajtó bizottsága az 1899. évi konventi jegyzőkönyv 105-ik lapja 13-ik sorában „ezen munkához egész egyetemes egyházunk reputatiója kötve vanu és igaza van. Szent kötelessége tehát a konvetnek nemcsak a fizetéskiegészitést igénylő lelkészek, hanem főként a saját reputatiója érdekében a vallásminisztertől magyarázatot kérni. A lelkészek érdekében azért, hogy a mi jogosan illeti őket s a mit törvényre támaszkodva követelhetnek : azt megkapják ; a saját érdekében pedig azért, mert az egyház egyetemét képviselte, tekintélye : az egyház tekintélye, a melyet pedig csorbát ejteni hagyni nem szabad. A mi szerkesztőnk azon véleményét illeti, hogy a lelkészi nyugdíj intézetet fel kell állítani erre nézve nincs olyan lelkész, a ki — ha csak maga alatt nem akarja vágni a fát — azt ne mondaná: inkább ma, mint holnap. Általánosan érzett szüksége ez az egész lelkészi karnak s általánosan érzett hiánya a magyar ref. egyháznak. És mégis mit olvasunk az 1899. évi ápril havában tartott konventi gyűlés jegyzőkönyvében ? „VII. Kisebb ügyekről. 1. Az erdélyi és tiszántúli egyházkerületekből, több egyházmegye kérelmére indokolt felterjesztés intéztetett az egyetemes kontventhez egy országos lelkészi nyugdíjintézet létesitése tárgyában.“ (L. 117 lap). Határoztatott: „7. Az erdélyi egyházkerület több egyházmegyéje azon indítványát, hogy orsz. lelkész — nyugdíjintézet létesittessék — a konvent, tekintettel az egyház más fontos és anyagi áldozatokat 86 igénylő elfoglaltatására, de a lelkészek érdekeire is (?) nem Jogadja el.u (L. 124 lap). Én ezen határozatra vonatkozólag kijelentem, hogy határozottan törvényellenes, mert a konventnek nemcsak hogy nem volt joga az erdélyi és tiszántúli kerületek indítványait elutasítani, de magának lett volna kötelessége azt kezdeményezni. Azt mondja az egyh. törvény 270. §-a : „Az egyetemes konventnek Jeladatává tétetik, hogy a 259. §. e) pontjával összhangzólag, a hivatalviselésre képtelen lelkészek nyugdíjintézetének kérdésével tovább is foglalkozzék s arra vonatkozólag készítendő végleges tervezetét minden esetben terjessze a közelebbi rendes zsinat elé Az 58. §. c) pontja pedig igy hangzik; „A zsinat határozatait (t. i. a konvent) végrehajtja, illetőleg végrehajtásukról intézkedikEzen §§-at tudva, nemcsak hogy a törvény világos rendelkezése ellen lett hozva az említett konventi határozat, de kötelességmulasztás is volt a nevezett kerületek indítványainak elvetése. Vagy talán azt tartja a konvent, hogy ez a kérdés még nem érett meg a megoldásra ? Legyen róla meggyőződve mindenki, hogy már kezd, nagyon is kezd érni! Nézzük meg ürességtől kongó t-heol. akadémiánkat; gondoljunk s. lelkészeinkre, a kiknek létszáma a kevésnek is már-már cigány superlativussára olvadt le. Bizony itt az ideje, hogy ne csak kormányozzunk, de alkossunk is. Megemlékezik Szerkesztőnk a középiskolai tanároknak anyagi helyzetük javítását célzó mozgalmukról s mint mondja — óhajtandó volna, hogy olyan fizetést kaphatnának, a melyre magok is azt mondanák : ez már elég! Nem szeretem csűrni-csavarni a dolgot; nemszeretem gondolataimat körülirt szavakba burkulni, azért véleményemet kimondom egyenesen, hogy tanáraink (nem általában értem) mostani fizetése is nem: már elég, hanem: már sok ! Mondom nem általában értem, mert a ki tudja és érzi, hogy ő felekezeti tanár; a ki mint ilyen hivatása magaslatán áll s munkaadójának ügyét nemcsak a katedrán, de az életben is szivén viseli : annak munkáját értékelni és eléggé honorálni nem lehet! De a mig tanáraink egy része (tisztelet a kivételeknek) az isteni tisztelet gyakorlásában olyan példát mutat ifjúságunknak, mint néhány éve már teszi; mig közöttük olyanok is találkoznak, a kik gyülekezetüknek leglélekemelőbb, legmagasztosabb pillanatát, a lelkészválasztást, a más felekezetbeliek figyelő szemeinek láttára, a növendéksereg okulására, az egyh. törvényben meg nem engedett, sőt tiltott korteskedéssel zavarják; mig a helyi ref. egyházi élet fejlesztésén oly irányban működnek, mint a hogy azt a Pápai Újság egyik közelebbi számában olvashatjuk : addig igenis az illetők mostani fizetésére is nem azt mondom, hogy már elég, hanem, hogy már sok! Uraim! Főiskolánk pecsétjén egy terebélyes fa alatt ez a magasztos jelszó van: „Szabadon tenyészik A de önök ezt nagyon, de nagyon félre értik és magyarázzák, midőn saját személyökre értelmezik. (Folyt, köv.) Bállá Endre. 6*
