Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-23 / 51. szám

843

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

844

dessük vagy hallják vagy nem hallják a keményorcáju és keményszívű fiák : de mégis megtudják, hogy próféta volt közöttük. (Ezék. 2 : 4, 5.) Csak igy lehetünk tiszták mindeneknek vérektől. A]), cs. 20 : 26.

Hirdessük Istennek minden akaratját közönséges helyen és házanként vagy mondjuk : személyenként. Az eltévelyedetteket nem szabad magukra hagyni; utánnuk kell menni és a biblia erőteljes szavaival kell figyelmeztetni tévelygésükre, hogy visszahozhassuk és megmenthessük őket. Meg kell keresni az elveszettetett, be kell kötözni a megsérültét, meg kell erősíteni a betegest. Ezt nem lehet másként eszközölni, mint személyenként. Az orvosság se lehet emberi bölcsességnek lőhető beszéde, hanem a tévelygésnek, bűnnek s ezek nyomában járó nyomorúságoknak, az Isten Ítéletének nyílt föltárása. Es ezt minden személyválogatás nélkül kell tennünk; mert ha személyt válogatunk, vétkezünk és megfeddettünk a törvénytől, mint annak megrontói. Jak. 2 : 9.

Hivatásunk teendőinek teljesítésekor ne féljünk jobban az emberektől, mint Istentől; ne igyekezzünk inkább az embereknek kedveskedni, mint az Istennek ; a magunk nyugalma és békessége ne lebegjen jobban a szemeink előtt, mint a gondjainkra bízottaknak Istennel való békessége. Lebegjen előttünk az Isten leikétől ellenállhatatlanul vezérelt próféták és apostolok példája és boldogok leszünk, ha a váláskor elmondhatjuk : „éjjel és nappal meg nem szűntem könyhullatással inteni mindent; a nemes harcot megharcoltam,“ a mint csak erőm engedte. Advent van. Könyörögjünk, hogy a mi szivünkben is szülessék meg a szelíd, de nemes céljai kivitelében bátor és tántoríthatatlan Jézus Krisztus !

A pápai ev. ref. egyház és temploma!

Meglehet e lapok nem egy olvasója csodálkozni fog a felett s kérdés tárgyává teheti, hogy miköze lehet egy barsi lelkésznek a pápai egyházhoz és annak templomához, sőt bizonynyal akadhat nem egy, a ki azt mondja : van Barsnak is a többi egyházmegyékkel együtt elegendő baja és tennivalója, jobbat tenne bizony a cikkíró is, ha azokkal törődnék s azoknak orvoslására keresne és ajánlana eszközöket.

Igaz ugyan, hogy nagy távolság, mely bennünket Pápától elválaszt s itt a Kárpátok lábainál, hol idők folyamán a történelem tanulsága szerint igen sok — az előtt szépen zöldülő, viruló galy tördelteték le, ellenséges elemek, mostoha viszonyok kedvezőtlen hatásai következtében hitfelekezetünk életfájáról, s nem egy, azelőtt virágzó gyülekezet vesztette el hitét, nemzetiségét s olvadt be más ajkú és vallásu honfitársaink táborába, örök kárára és veszteségére hazánknak, felekezetűnknek : itt, de meg mindenül t van tenni és alkotni való elég; mindezek azonban nem gátolnak bennünket abban, sőt hathatósan buzdítanak, serkentenek, hogy együtt érezzünk, együtt lelkesüljünk a pápaiakkal akkor, a mikor ők kerületünk természetes és történelmi

központjának, hitfelekezetünk egyik történelmi nevezetességű, régi dicsőségekkel teljes helyének, gyülekezetének emeléséről, széppé, virágzóvá tételéről gondoskodnak és keresik az ezen elismerésre méltó terv mesrvalósítására szolgáló eszközöket 1

Kit nem ragadnának, vonzanának ifjúkorának édes emlékei ahhoz a helyhez, a hol életének legszebb idejét, az ábrándos, a lelkes ifjúságnak soha vissza nem térő napjait töltötte el, a hol férfiúvá, emberré nevelődött, a hol megszerzetté a szabadalmat arra, hogy kilépve az életbe, helyet foglalhasson azoknak sorában, kik hiven küzdenek, lelkesedve buzdítanak küzdeni a hazának, a társadalomnak jólétéért virágzásáért, fejlődéséért 1 Nekem legalább jól esik, ha csak hirt is hallok felölök ! ha csak hallom is, hogy az a főiskola^ az az egyház, ott mitőlünk távol keletfelé, mely csaknem egy évben született ezzel a mi főiskolánkkal, pápai egyházunkkal, — hogy az ott áll — fejlődik, virul s újabb és szebb-szebb leveleket fűz több mint negyedfélszázados dicsőségének örökzöld koszorújához.

És ti lelkésztársak ! világi, egyházi férfiaink egyaránt! Nem dobban-e meg örömtől, jóleső érzéstől szívelek, nem fut-e valami lelkesítő melegség bensőtökön végig! mikor halljátok, olvassátok, hogy a ti kedves alma materetek, melynek falai között töltött éveket feledni nem lógjátok soha-soha, a mely nektek tisztességet, kenyeret, címeket, méltóságot adott: hogy azzal testvér, sőt annak édes anyja a pápai egyház leakarja vetkezni kopott elavult öltönyét, melylyel szégj enelnie kellett magát a mai világ finomult Ízlése, kívánalma között és újat, szebbet kíván ölteni magára, olyat, mely őt hírénél, nevénél, régi dicsőségének örökbecsű emlékeinél fogva joggal és méltán megilleti ! Uj világot akar teremteni a múltak emlékei felett. Templomát, középületeit, nem akarja többé zárva, elrejtve tartani, nem szívelheti többé azt a lealázó állapotot, hogy az idegennek, ki először vetődik a dunántúli egyházkerület legnevezetesebb, legfontosabb helyére, keresni, kutatni, kérdezősködni kelljen templomunk, középületeink, a pápai egyház után, hanem életjelt akar adni külsőleg is magáról, azt óhajtja, hogy hitünk, felekezetűnk jelképe a messze látszó, mindenüvé ragyogó, égfelé mutató csillag ott a legszebb téren, talán együtt a kerület, a főiskola kiemelkedő intézeteivel, hirdesse, emlékeztesse a szemlélőt, lelkesítse tiszteletére, megbecsülésére annak a felekezetnek, mely a múltakban kiomló vére cseppjeivel, ma pedig a tudomány, a vallás, a mivelődés eszközeinek, tényezőinek fejlesztésével, virágoztatásával vette ki oroszlán részét, édes hazánk virágzásának, a társadalom jólétének, a közboldogság elérésének nagy és nemes munkájában !

ügy van, mintha az ősöknek szelleme, a történelem nemtője lebegne lelkesitőleg a pápai egyház és annak tagjai felett! Meghozták a porló ősök vér és könny áldozataikat —- évkönyveitek tanúsága szerént nem fukarkodtak vele — a mai szelidebb, simább, de annál veszélyesebb kor, csak filléreket, asztalunk morzsalékának csak egy részét kéri titőletetek !