Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-12-02 / 48. szám
799 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 800 gonához fordította szavát s Istennek áldását kérve ez élettelen hangszerre, befejezte beszédét, a melynek folyamán csak könnyes szemeket láthattunk. A CXXXIV. zs. 3. versének eléneklése után Szabó Zsigmond kis-sárói lelkész egy kisdedet keresztelt; impozáns alakjával, hatalmas hangjával és szép beszédével megnyerve a gyülekezet tetszését. Majd Kiss Gyula vámos-ladányi lelkész lépett az Ur asztala elé s csengő, az egész templomot betöltő orgánuma megreszkettette a bűnös kebleket. Beszéde végeztével megszólalt az orgona s Tóth Lajos helybeli tanító művészies játékának hangjai mellett járultak a hivek az Ur asztalához, a hol Kiss Gyula, Akucs Lajos bajkai lelkész segédkezésével osztotta ki az Ur szt. vacsoráját, a melyben közel 1000 hivő osztozott. A CXXII. sz. 3. versének zengése mellett 2 órakor ért véget az ünnepély, a melynek folyama alatt Tóth Lajos n.-sallai, Tóth József g.-vezekényi, Székely Kálmán n.-szecsei tanitók és Kutassy Dezső borii s. lelkész játszottak az orgonán. A renoválási költségek és pedig a templom és torony bádogozása, külső és belső festése, uj padokkal, ajtókkal, ablakokkal ellátása 4500 frtot tesznek ki, a melyhez a n.-sallói, k.-sallói és hölvényi hivek 1500 frt önkéntes adománynyal járultak. Ez alkalommal megemlékezem azon rendkívül sok és értékes adományról is, a melyek a templom felújítására és díszessé tételére beérkeztek. Vida János n.sallói lakos remek szép orgonát készíttetett elhalt szüleinek emlékére Országh A. nagyváradi mesterrel 1250 frt értékben. Fabianek Gyula és neje n -sáliéi lakosok 300 frt értékű urasztali készletet és 3 serleget, 2 kelyhet és egy tálat, Borza János pedig egy 20 frt értékű serleget ajándékoztak. Gaál Dániel helybeli jegyző neje Tóth Etelka egy 50 frt értékű nehéz selyem térítővel, Dóka István h. tanitó neje Varannay Erzsiké pedig egy 25 frt értékű, hímzéssel ellátott selyem térítővel tették nevüket maradandóvá. Érdekes eset, hogy három egyháztag semmiképpen nem tudott megegyezni azon, hogy melyikük csináltasson urasztali és szószéki térítőt; végre is az egyháznak kellett a 60 frtos bársony térítőt elkészíttetnie s még ma sem tudtak megegyezni, hogy ki fizesse ki a teritő árát. Kik azt állítjátok és hirdetitek nagy fenszóval, hogy ev. szerint ref. anyaszentegyházunkat hitetlenség, közöny pusztítja, jertek a magyarság s a protestantizmus ősi fészkeihez s majd tapasztalni fogjátok, hogy van még a hivejc kebleiben buzgóság, áldozatkészség; fényesen bizonyltja ezt ez uj templom is, mely diadalmasan hirdeti egyházunk dicsőségét; mert egyházunk nem veszhet el, élni ős virágozni fog mindörökké. Vargha Sándor, n.-sallói papoló káplán. Vegyes |nzleraénye|. — Az előfizetési pénzek szives beküldését kérjük. — Kiss Aroil, a tiszántúli ev. ref. egyházkerület püspöke mait hó 21-én ünnepelte születésének 86-ik évfordulóját. A tisztelők üdvözletéhez mi is csatlakozunk. — Meghivás. A nagykeszii ev. ref. egyház hívei Vályi Miklós madi lelkészt egyhangú meghivás utján lelkipásztorukká választották. A mag yarujfalusi ev. ref. egyház lelkésze pedig Baky Gyula kiscsányi segédlelkész lett. Igaz örömmel gratulálunk! — Vörösmarty Mihály jubiláris ünneplése. Vörösmarty M. születésének százéves fordulóját a nagy költő dicső emlékéhez illő fénynyel ünnepelte meg tegnap Székesfehérváron a nemzet. Az ünnepélyt a Vörösmarty-kör rendezte és dicséretre méltó buzgósággal oly fokra emelte, a mi jogos önérzettel tölthet el mindnyájunkat. Leróttuk részben a hálát, a mivel tartozunk annak a Vörösmartynak, a ki mig ifjúkorában az ősi diesó'ség ragyogó képeivel vigasztalt, addig férfikorában nemzeti hitvallásunk egyedül boldogító tanával: „Hazádnak rendületlenül légy hive óh magyar !“ tanította remélni a hazafiui százados fájdalmak közt aggódó magyart . . . Nagyjainkat megbecsülve, magunkat becsüljük meg. Az ő nagyságuk emlegetése nemes ösztön egyéniségünknek. Dicséret illeti a „Vörösmarty-kört“ e magasztos ünnep rendezéséért. — A sárospataki főiskola ifjúsága Bethlen Gábor szobra alapja javára e hó 8-án a főiskola imatermében ünnepélyt s este a városházán táncmulatságot rendez, Kun Bertalan püspök br. Vay Béla főgondnok s az egyházker. több kiváló vezérférfiának védnöksége alatt. Legalább mi, protestánsok érezzük, mivel tartozunk Bethlen Gábornak. — Emlék füzet. „Főtiszteletü és Móitóságos Antal Gábor dunántúli evangyélium szerint reformált püspök ur felavatása. •* címmel, gyorsírói följegyzései alapján, egy 14 lapra terjedő füzetkét adott ki Demjén Márton veszprémi lelkésztársunk. A füzet az ünnepély lefolyását és különösen a küldöttségek üdvözlő beszédeit örökíti meg. Kicsikét vesztett ugyan már alkalmiságából, de hát jobb későn, mint soha. — Az országos magy. gyorsiró egyesület mult hó 25-én Budapesten tartotta rendes őszi irásversenyét. A versenyen főiskolánk főgymn. VIII. o. t. Stricker Jenő percenkint 180 szótag Írásával 1 darab aranyat nyert. — Ajánlatok a pápai ev. reform, egyház „templom-alapijára: 1. Nm. Dr. Darányi Ignác m. kir. földmivelésügyi minister, a pápai főiskola világi gondnoka ; 2. Saáry Lajos ügyvéd, a pápai egyház főgondnoka ; 3. Németh István theol. tanár, az egyházkerületi és főiskolai gazdasági tanács elnöke 2000 — 2000 korona. 1. Móitóságos Ihász Lajos földbirtokos, ág. ev. egyházkerületi felügyelő; 2. Móitóságos Ihász Lajosné úrnő. 3. Eőry Sándor földbirtokos; 4. Dr. Antal Géza theol. tanár 1000 -1000 korona. 1. Galamb József ügyvéd, ehkr. számvevő ; 2. Kis József lelkész; 3. Csajtay Dániel gyülekezeti algondnok 600—-600 korona.