Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-11-18 / 46. szám
769 DUNÁNTÚLT PROTESTÁNS LAP. 770 — Meghívás. Mint halljuk, a vámosi reform, egyház meghívás utján Szász Kálmán kádártai lelkészt óhajtja megválasztani. — Gyászhir. A kiskunlaczházai ev. ref. gyülekezet mélyen megszomorodott szivvel, de Isten akaratán való megnyugvással, tudatja szeretett lelkipásztorának, id. Vass Kálmán ev. ref. lelkésznek f, hó 12-ém életének 57-ik, hű lelkipásztorkodásának 27-ik évében történt gyászos elhunytát. Temetése e hó 14-én volt. Legyen áldott emlékezete! — Arany-könyv. A pápai ev. ref. egyház presbyteriumának négy tagú küldöttsége f. hó 14-én tisztelgett Hathalmon méltóságos Ihász Lajosné úrnőnél, hogy nagybecsű pártfogásába ajánlja és kérje a templomépités ügyét. Öméltósága igen szívesen fogadta a küldöttséget és azt a gyülekezetét nagy hálára kötelező ígéretet tette, hogy ő is, férje is 1000 — 1000 koronát fognak adni az építés megkezdésekor; de még gyűjteni is fog a szép célra ismerősei körében. A bizottság mélyen meghatva mondott köszönetét a nagylelkű ajánlatért és jó reménységében meggyarapodva tért haza. — Öröinünnep. Szentkirályszabadján felemelő ünnepélyt tart ma a reform, egyház annak emlékére, hogy ez évben uj lelkész lakást épített, templomát, iskoláját, kívül, belül díszesen megújította s uj orgonát készittetett. Főt. püspök ur is részt vesz az örömünnepen, melyről jövő számunkban részletes tudósítást fogunk közölni. — Kedves megemlékezés. Bár ez ideig még csak a maguk körében gyűjtöttek a pápaiak a „templomalapira s gyűjtő-iveket még nem is nyomattak: mégis találkozott valaki, a ki a messze távolból és egészen váratlanul megemlékezett róluk. Körmendy Lajos ur, cukorgyári irodafőnök Mezőhegyesen, 10 koronát volt kegyes küldeni a következő megjegyzés kíséretében : „A Pápán építendő uj ref. templom és papiakra első, de nem utolsó adományul!“ Nagyon köszönjük az adományban és ígéretben megnyilatkozó ritka jóindulatot. — A jubileumi évnek szomorú emléke lessz a pápára nézve az, hogy egyetlen koronás fő sem zarándokolt el hozzá a teljes biinbocsánat nyerése végett, igy elszalasztották a soha vissza nem térő kedvező alkalmat. Igv aztán nemcsak az az emelt hely áll egész éven át üresen szent Péter templomában, a melyet a pápai trón mellett a fejedelmek számára készítettek, hanem — a mi talán még érzékenyebben esik a pápának — teljesen elmaradtak a királyoktól és császároktól remélt tekintélyes járulékok is, a melyek ezelőtt oly bő mértékben folytak a szegény „vatikáni fogoly“ telhetetlen perselyébe. A pápai udvar legutolsó reménye a bajor hercegekhez, Alfonzhoz és Lajos Ferdinándhoz tapadt, kik a fanatikus spanyol családból házasodtak. De ez is meghiúsult. A mint egy hivatalos jelentés hírül adja, Bajorország regense kérte unokaöcscseit, hogy az anarkhista összeesküvések miatt mondjanak le a Rómába utazásról. Természetes, hogy a katholikus fejedelmek ezen magaviseletét megalázásnak veszi XIII. Leo és ezért nehezen fogja ezt a bántalmat elfeledni.-- Az evangeliomi codexek csoportját újabb és újabb felfedezések kezdik bővíteni. Még emlékezhetünk rá, hogy 2 — 3 évvel ezelőtt felfedezték Egyptomban a „logiák“ töredékét. Sokkal fontosabb ennél az, hogy a mult télen a strassburgi egyetem könyvtára részére Kairóban vásárolt papirusokról Sicgelberg, Schmidt és Jakobi tanárok az ötödik evangyéliomnak két töredékét betűzték ki.- Ezek a papirusok már kezdettől fogva felébresztették a gyanút, kétségessé lett értékük és igazeredetiiségiik. Az egyptológok és exegeták behatóbb nyomozása után Schmidt ebben a kéziratban egy időszámlálásunk V. századában keletkezett kopt hagyományt gyanít, mely a második században görög nyelven írott evangéliomot tartalmazna s igy nagyon megelőzné a Vatikáni codexet. Ez a töredék az elveszett evangyéliomok egyikéhez tartoznék, a minők a Héberek szerinti ev., az Egyptomiak szerinti evangyéliom, vagy Justin Tatsian, Marcion evangyélioma. Jakobi azt hajlandó hinni, hogy itt az Egyptomiak szerinti azon evangyéliomról van szó, a melyről Origeues, Hieronymus, Theophylactus görög történész, Hippolytus és Epiphanius tesznek említést. A strassburgi egyetem által vásárolt papirus két levelének egyike Jézus Getsemáné kerti gyötrődésének uj fordítását, másika a feltámadásnak szerencsétlenségre na - gyón hézagos elbeszélését foglalja magában. Harnack a bibliai kritika német mestereinek egyike, már úgy vélekedik, hogy a „logiák“ papirusa nem lehet más, mint az Egyptomiak evangyéliomának egy része és Jakobi is hajlandó elfogadni ezt a hypothezist, a mennyiben úgy hiszi, hogy a „logiák“ papirusa ugyanazon kézirathoz tartozik, a melyhez az Y ik evangyéliomnak most felfedezett papirusa s azt a kereskedők nyerészkedési szempontból osztották többfelé. Az exegetákat nem kevésbbé érdekli egy másik felfedezés. Tudjuk, hogy a János szerinti evangyéliomban (VIII. 1 — 9) a házasságtörő nő és a farizeusok megszégyenítése jelentések elbeszélése után az van mondva, hogy az Idvezitő „ujjával ir a földre és az Írástudók s a farizeusok lelkiismeretük által vádoltatva egymásután elszéledeztek, a legvénebbektői az utolsókig.“ Mik lehettek a Jézus által irt szavak ? ez a kérdés sok találgatásra adott alkalmat. Gregory, a lipcsei egyetem tanára, azt állítja, hogy ő megtalálta ezt az Athos hegyén, Athénben és Dessauban őrzött kéziratokban. Az Idvezitő ezt irta volna a földre : „Ebdad megölte barátját, Modart, a pusztában. Horán kicsalta Bunán feleségét házából. Arved felesége Munán hatalmába kényszerült menekülni.“ Ezért vonultak el egymás után mindazok, a kik „nem voltak bűn nélküliek.“ — Helyreigazításul. E becses lap utóbbi számaiban köztem ás Őrségi ur között felmerült személyes természetű polémiában ^ legutóbbi válaszom végén azt Ígértem, hogy többé Őrségi urnák válaszolni nem fogok, ha csak valami szembeszökő valótlanságot nem ir. Ezen ígéretemet annyiban be is váltom, hogy érdemleges választ nem irok, mert alig is lehetne Írni, mert nem cáfolt meg semmit állításomból alaposan, sőt sehogy sem ; továbbá mert, a mik válaszaiban cáfolatok akartak lenni, azok sem egyebek, mint üres kapkodások a való tények elferdítései, — és végül nem Írhatnék érdemlegas választ még azértsem, mert olyan ellenféllel szemben, a ki az álnév odújába rejtőzik kényelmesen