Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1900-11-11 / 45. szám

Tizenegyedik évfolyam. 45. szám. Pápa, 1900. november 11. DUNÁNTÚLI r-A. lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Kis József felelős szerkesztő czl­­naére küldendők. Az egyház és iskola köréből. Â dunántúli ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési diiak (egész évre 8 kor., fél­évi-e 4z kor.), hirdetések, reclam aticik Faragó János fómunkatárs czimére küldendők. A lelkészi fizetés-kiegészítések megadóztatása a lelkészi özvegy-árva gyámintézet javára. Mikortájba kézhez vettük a várva-várt congrua első évi összegét, már liallatódott olyasféle hír, hogy az orsz. gyámintézet rávetette a szemét. Azóta pedig valamelyik bizottsági, majd a con­­venti gyűlésen kimondották, hogy a congrua összeg után úgy a belépési 10%-ot, mint az évenkénti 2%% járulékot tartozunk megfizetni a mult és a folyó évre. A fizetési meghagyások vidékünkön most küldet­tek széjjel; a magaméból következtetve, volna elég bő aratása az orsz. gyámoldának; 98 kor. 88 fill, az, a mit az én 1200 kor. fizetésem után megállapított rendes évi járulékon felül követelnek tőlem két évről 847 kor. 34 fillér úgynevezett congrua után. Nagyon sok mindent figyelmen kívül hagyott a gyámolda intézősége, a midőn ezen, a gyámoldára két­ségtelenül előnyös, de tagjai igen nagy számára sérel­mes és jogtalan actióba kezdett! Figyelmen kivül hagyta első sorban is a lelkészi fizetések kiegészítésére vonatkozó törvény intentióját, vagyis azt, hogy a congrua nem fizetésemelés, hanem csak kiegészítés, 'pótlása annak, a mit sok lelkész csak papiroson élvezett, de tényleg nem. Tudvalevőleg ren­des lelkészi állásoknak azok tekintettek, a melyek­kel legalább is 600 frt. javadalom járt s az 1881-iki zsinat óta mindenütt figyelmet fordítottak erre az anyá­­sitások alkalmával. Az orsz. gyámolda életbeléptetése­kor is — ha jól tudom — ezt tekintették zsinórmérték­nek ; a IV. oszt. egyházakban 600 frt után vetették ki úgy a belépési 10%, mint az évi 2/%% járulékot arra is a. kinek dijlevele természetbeliekből állván, a ked­vezőtlen gazdasági években tetemesen kevesebb java­dalma volt 600 írtnál. Az ilyen lelkész is kényszerit­­tetett a teljes összegig eleget tenni a reá rótt kötele­zettségnek. Most jött azután a congru a törvény, melynek egyenes célja az, hogy a mi csak papiroson szerepel, de tényleg nem, pótoltassák s mindenütt, a hol 1200 koronáig hiányzik valamennyi a jövedelemből, kiegé­szíttessék. Nagyon világos dolog tehát, hogy a kik már egyszer befizették 600 Jrt után járulékaikat egy fillért sem tartoznak a jelenlegi congrua illetményeik után fi­zetni, ellenben készséggel elismerem, hogy majd ha a 600 frtos fizetések 800-ra egészittetnek ki, ez már fi­zetésemelésnek tekinthető és az illeték a 200 frt több­letre kivethető. Figyelmen kivül hagyta továbbá a végrehajtó­bizottság a congrua utáni illeték kivetése és követe­lésénél a lelkészi dijleveleket és a javadalmazásban idő­közben beállott csökkenést. Példákkal illusztrálom ál­lításomat. Vegyük az én díjlevelemet: készpénz 400 frt, személyes pótlék, mig a lelkészi fizetések államilag ki­egészítve nem lesznek, 200 frt. En tehát 600 frt után fizettem úgy belépési, mint évi járulékot. 1899. jan. 1. a. congrua törvény életbeléptével dijlevelem értelmében a személyes pótlékom megszűnt, ezt pótolja természe­tesen az állam, igy tehát most is csak 600 frt a fize­tés, ezen felül a négy vármegyére kiterjedő szórványok gondozására fuvardíj cimén kapok 200 frtot, a mi oly kevés, hogy a mult évben a sikeres működhetés vé­gett még a sajátomból ugyanannyit áldoztam e célra. 200-[-200 = 400 frt, azaz 800 korona; van ezen felül még 47 korona járulék a külömböző adók pótlására. Kérdem most már a t. végrehajtóbizottságot, hogy mit akar vagy mit tud nálam az u. n. congruából megfi­­náncolni ? Vájjon annak azon részét-e, mely 600 írtra egésziti ki fizetésemet s a mely összeg erejéig én már eleget tettem kötelezettségemnek, vagy pedig az ezen felül fuvardíj cimén élvezett összeget, a mire még rá is kell fizetnem ? így tűnik ki a gyámolda követelé­seinek jogtalan volta. De azt hiszem, hogy a nyitrai dijlevél nem unicum és nemcsak én vagyok magam az a lelkész, ki kézzel foghatóan argumentálhatok és til­takozom a gyámolda követelése ellen. Van akárhány, a kinek dijlevele és a jövedelmében a gyámolda életbe­lépte óta részint egyházhatóságilag megengedett, ré­szint tőlük nem függött körülmények folytán támadt 45

Next

/
Thumbnails
Contents