Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-10-28 / 43. szám
709 az érzelmek nemesítésére? Pedig ezt egyetlen oktatásnál, különösen pedig egyetlen vallásoktatásnál sem szabad szem elől tévesztenünk ! Az olyan bibliai történetek megértéséhez mint a teremtés, az első bűneset, sőt még József története is, sokkal nagyobb élettapasztalat szükséges, mint a mekkora az I. osztálybeli gyermeknek van. A gyermek a történelmi eseményeket s a hozzájok tartozó természettudományi és földrajzi dolgokat nem képes elképzelni s igy a történetek a növendékek érdeklődésére, akaratára semmi befolyást nem gyakorolnak. Ezért kell előbb a gyermek képzeletét az idegen dolgok felfogása iránt a hazai talajon előkészíteni. A bibliai történetek alakja sem felel meg a gyermek természetének. A biblia nyelvezete nem az I. osztálybeli gyerek nyelve. Gyermekeinek nem beszélnek keleties szóvirágokban, sok elvont fogalmat nem érthetnek meg. Lássák nekünk felnőtteknek a bibliai előadásmód bármilyen egyszerűnek, legyünk benne biztosak, hogy a 0 és 7 éves gyermeknek nem egyszerű. (Folyt, köv.) Pethes János. Templomfelavatás Istvándiban. Szép ünnepély folyt le e hó 14-én az istvándii egyház kebelében. Ekkor avatta fel püspök ur nagy közönség részvétele mellett ez ősi gyülekezet restaurált templomát. Legközelebb ottléte alkalmával ugyanis, mikor a gyülekezet tagjainak viszálkodása az egyház felbomlásával látszott fenyegetni, az egyház elöljárósága s a hitlhí egyháztagok Ígéretet tettek, hogy az elhanyagolt külsejű templomot s az egyház összes épületeit még ez év folyamán rendbehozzák s mindennemű adósságaikat törlesztik. Ez idő óta táplált óhajukhoz képest, a mint az uj torony elkészült s a templom kijavítása, belsejének díszes festetése vége felé közelgett: első dolga volt a gyülekezetnek, hogy főpásztorát meghívja ts felkérje a templom felavatására. Szombaton este érkezett meg pü-pök ur a darányi állomásra. Begedy István istvándii lelkész Baranyaszentlőrincig elebe utazott. A darányi állomáson összegyűlt szépszámú közönség meleg ovatióval fogadta a kocsiból kiszálló főpásztort, kit elsőben a darányi presbyterium élén Varga Dezső lelkész, majd az istvándii elöljáróság élén az istvándii tanító üdvözölt. Mindkét beszédre külön - külön adott szép válasz s Isten áldásának a gyülekezetre kérése után, lelkes éljenzés közben ült kocsiba a daráuyi lelkészszel , kihez meghivás folytán éjszakára szállott. Vasárnap d. e. féltizkor, elül a Darányig ejébe ment lovasbandérium , utána a darányi és gárdonyi hivek kocsijainak hosszú sorával, harangok zúgása közben érkezett meg a darányi lelkész és intelligentia kíséretében Istvándiba, hol a templom előtti téren felállított diadalkapu előtt a lelkész a presbyterium- s a közönségtől környezve fogadta. Mély benyomást tett püspök ur vá asza, a ki — úgy mond —- eljött meggyőződést szerezni arról: van-e az ősi istvándii egyházban életképesség ? Képes-e azt a szent 710 örökséget, melyet az ősök vérük hullásával, vagyonuk, életük feláldozásával szereztek meg, ha gyarapítani nem: 'egalább fenntartani? Beszéde végeztével hat leányka lépett elébe , kiknek egyike virágcsokrot nyújtott át Kevéssel ezu án érkeztek a lelkész! kar tagjai, a környék intelligentiája s a testvérgyüiekozetek népe Szigetvár vidékéről, sőt Baranya megyéből is oly nagyszámban, melyhez foghatót még nem láttunk ily ünnepélyek alkalmával. A templom, a két karzat s a járóközek zsúfolásig teltek meg nagyrészt vidékiekkel ; mig a később érkezők s a helybeliek a templom udvarán felállított szónoki emelvény' körül gyülekeztek, hol később szintén alig fértek el. Bizony bárki mit mondjon, van e vidéken erősen lüktető hitélet s ha vannak bajok, a/ok forrása nem a vallásos buzgótág hanyatlásában, hanem másutt keresendő. Az istenitisztelet 10 óra után kezdődött. Bemenőre a LXXXIV. zsoltárt, leülőre a XC zsoltár 1. versét énekeltük orgona kiséret melle't, mire püspök ur lépett a szószékre s elmondotta nagyhatású felavató beszédét. .Rácáfolt e beszéd a városi és falusi közönség közötti megkülönböztetésre s világos bizonysága annak, hogy a szónok ugyanazon művel művelt közönséget és egyszerű falusi népet együtt és egyaránt magával ragadott. Impozáns látvány volt, mikor a szorongó sokaság néma mozdulatlanságban, feszült figyelemmel a beszélő főpásztorra függesztette tekintetét. Beszédének elején amaz éjjeli-nappali aggodalomnak adott kifejezést, mely lelkét e gyülekezet sorsa, jövője miatt ez ideig eltolté ; majd a fölötti örömének, hogy a gyülekezet számbe’ileg apadva bár, életképességének, vallásos buzgóságunak jelét adta az Ur házának díszes kijavítása által. Áttért ezután beszédének tulajdonképeni tárgya, a templom jelentőségének méltatására, arra a nagy erkölcsi, társadalmi és nemzetfentar'ó erőre, melyet képvisel. Például hozta fel Izrael népét, kit távoli fogságában is az Ur házának szeretető melengetett és tartott fenn — a szent Sionról megemlékezvén, melynél gyönyörüségesb hely nincsen. Vonatkoztatta ez igazságot nemzetünk múltjára, mikor az elnyomatás sötét napjaiban épen ev ref. egyházunk volt ebben az országban a magyarság ügyének s a nemzet szabadságának végső menedéke. Bocskay, Bethlen, Rákóczv dicsőséggel meghordozott zászlói alatt egybeforrva küzdött a lelkiismereti és polgári szabadság. Majd áttérve ismét az istvándii egyházra, bátorította, buzdította és intette a híveket. A mit az Ur — úgymond — meg akar rontani, úgy megrontja, hogy azt ember meg nem építi. Az istvándii egyházat ime nem rontotta meg az Ur s ha a régi hibák, mulasztások többé elő nem fordulnak ; ha a hithű egyháztagok buzgósága, áldozatkészsége képes lesz pótolni a - lehet időleg, lehet végkép —- elszakadt egyháztagok hiányát, a helyettük is hordozandó terhek viselésében : akkor az egyház régi nevéhez méltóan virágozni fog s szebb jövőnek néz elébe. Mélyen meghatotta a közönséget a beszéd, melyen a meggyőződés ereje, az érzés melege ömlött el s az a 43* DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.