Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1900-07-22 / 29. szám

481

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

482

irás : szabadon tenyészik. Én úgy gondolom, hogy ez a gondolat s lelkiismereti szabadságot fejezi ki, s úgy vagyok meggyőződve, hogy ép ennek köszönheti az intézet létesülését s fentmaradását.

Csak úgy mellesleg emlitem meg, hogyha én rajtam állna keresztyének, én nem csak e mi református főiskolánknak, de egész magyar prot. egyházunknak ezt a jeligét választanám címének s ismétlem, hogy én nem hogy elvetném, sőt gyémánt betűkkel vésetném abba ama jelmondatot: szabadon tenyészik, hogy az soha le ne kophassék róla. Talán tévedek, de ép ezért megmondom, hogy miért tenném ezt ?

Kérdem én ti tőletek k. h. melyik fa szebb, erősebb, a természetes fejlődést, melyik hasznosabb a gyümölcsözést tekintve, az-e, mely kint Isten szabad ege alatt erdőkön vagy a kertekben, tágas helyen, átjárva az istenadta szabad levegőtől s napsugártól, támadtatva a viharoktól, de tápláltatva a jótékony eső által is, dús talajban növekedhetik, vagy azok a szegény kicsi lombu fák, miket üvegházakban vagy kemény aszfalt burkolatok alatt keskeny nyilásu gödrökbe, magas épületek közé, szűk utcákba helyeznek el s minden hónapban lenyesik lombjait, levágják ágait, hogy a szabályos piramis alak meglegyen.

Zárt helyekre lenyűgözve, leláncolva, lelkileg erős, szabad embert nevelni nem lehet. Igaz, hogy ma már a simaság, a szabályosság, a kimértség, a nyájas hízelgő szó, a hajlongás, a bókolás, a haszonért való folytonos epekedés, tehát a folytonos mosolygás — no nem mondok többet, talán ennyi is elég — főleg ezek a műveltség fő alkatrészei, ezek miatt kell az erős hajtásokat is sokszor levágni, a mely pedig lehet, hogy termő ág vala már, csakhogy meglegyen itt is a szabályos négyszög, piramis vagy gömb alak. S mi az eredménye? az, hogy nincs se virág, se egészséges gyümölcs, se ép törzs, se egészséges hajtás. A világ iránya, talán nem tévedek — e tekintetben a disz kertészet felé hajlik, mely kivágja a szép, erőteljes, lombdus fát s helyén óriás költségen különb-különbféle figurás alakú virágágyakat formál, egy-két disz bokorral, melynek semmi haszna, még csak árnyéka sincsen.

Nem vádolás akar ez lenni, csak megemlitése annak, hogy a régi, ép, egészséges, életképes gyepüt nekünk rongálni, irtani nem szabad. Szabadság nélkül nincs élet, nincs fejlődés. Ezen épült fel az anyaszentegyház. Isten követe a Megváltó, a ki az embert Isten fiává emelni jött, azon kezdte földi működését, hogy az emberi lelket felszabaditá az évezredes szolgaságtól. Célja volt az, hogy visszaadja az embert önmagának, magas rendeltetésének, hogy a lélek szárnyait megkötő bilincs lehullván, szabadon repüljön az, vizsgálja, gondolkozzék a világ s önmaga felől és az önmaga által ekként teremtett légkörben fejlődjék és testesedjék. Azért int Pál apostol: „A szabadságban, melyig el Krisztus minket felszabadított, álljatok meg.“ Ti szabadságra hivattatatok, csakhogy a szabadságot ne adjátok a testnek bűnre való alkalmatosságul.“

A gondolatszabadság az emberi léleknek azon

benső isteni joga, a melynél fogva mint a lég magasságába szálló sas, felemelkedhetik az egek boltozatai fölé vagy alászállhat a földnek s a vizeknek alsó határihoz, keresve, kutatva fent és alant a kezdetet és a véget, a lét és nemlét okát és törvényeit, sőt kutatva magát a láthatatlant, a véghetetlent, hiszen irva vagyon : ,.megjelenti ezeket nekünk Isten az ö lelke által, mert a lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is.u

Ez a gondolatszabadság, melynek békóit a hitjavitás bajnokai letörték, ez hozta létre a felvilágosodásnak, a tudomány előhaladásának, az emberi elme találmányainak mindazon dicső és nagyszerű eredményeit, melyeknek mai nap már tanúi vagyunk. Bűn volna hát a gondolatszabadságot eloltani, mely „megvilágosit minden e világra született embert, “ azért a szent lelket meg ne oltsátok magatokban.'1 Int erre minket maga idvezitő urunk. Természetes, hogy ez a gondolatszabadság nem jelent féktelenséget, korlátlanságot, szabadosságot, törvénytelenséget, hanem csak jelenti szabad vizsgálatát azoknak a dolgoknak : „melyek az Istennek lelkei s a melyeket az Isten készített az ötét szeretőknek.11 Ép azért a lelkiismeretszabadság ama másik fődolog, mely korlátot vet a féktelenségnek s ez ép oly benső isteni joga a léleknek, mint ama másik. Minden szabadság, nak alapja a törvény, melyet Isten irt élőnkbe vagy melyet magunk alkottunk magunknak, hogy ahoz szabjuk életünk irányát. Ekkép hinni, vallani bizonyos elveket és törvényeket, melyek lelkünket szabályozzák, ebben áll a lelkiismeretszabadsága, melyet végeredményében hit vagy vallás szabadságának is mondhatunk. A lelkiismeret az emberi életnek és az élet cselekedeteinek mutatója. Azt, hogy milyen egy ember, milyen egy nép, milyen egy ország : az egyén vagy a közlelkiismeret határozza meg. A lelkiismeret és annak kiképzése pedig legfőképpen a vallás birodalmába tartozik s annak hatalma alatt áll, a ki a hit fáklyájával vezérli az emberi lelkeket a gondolat előtt elrejtett téreken- Ebben rejlik a vallásnak s a vallásos nevelésnek végtelen fontossága, mert annak hitelveitől, tanításaitól függ az ember lelkiismeretének mivolta ; a honnan aztán, egy ilyen tiszta igaz vallás, mint pl. ev. ref. vallásunk, mely az örök lényről ezt hirdeti : „Az Isten lélek, a kik öt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják,“ az emberről pedig ezt: „Mindnyájan Isten fiai vagytok a Jézus Krisztusban való hit által,“ egy ilyen vallás, mondom, tanainak fensége által a lelki miveltségnek mind magasabb és magasabb fokára emeli az embert, ellentétben ama vallásokkal, melyek századokon keresztül durva miveletlenségben, állati tespedésben tartják fogva a lelkeket s szolgai erkölcsökben élnek, mint századokkal ezelőtt.

Én elhiszem, hogy még ma is a gondolat s lelkiismeretszabadság szent elvei azok, melyek itt ez ősi falak között hirclettetnek, melyeket a főiskola oktatói, tanítványai hisznek, vallanak és követnek. Legyen ez tovább is így ! Ez szerez az embernek az élet utain kitartást, küzdeni tudó erőt, minden szép és nemes