Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-01-21 / 3. szám
39 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 40 tárát (melynek katalógusa és az átvételről szóló reverzális most is megvan) a veszély elől, megőrzés végett elküldötte a nagykőrösi iskolának. Odaveszett. Később mikor követelte az egyház, kibeszélték a körösiek, hogy tűzvész, kiselejtezés stb. szóval nem adtak vissza egy darabot sem és nem kárpótolták egy fillérrel sem. Boldog virág-korában (jegyzőkönyveink őrzik emlékét) sok, hozzá folyamodott testvérgyülekezetnek nyújtott tetemes segítséget, hogy a sok közül csak Pestet és Kassát említsem. És most gunyolódón azt kérditek, miért nem építetek — mint mi —templomot a magatok emberségéből ? Felelet: azért, mert nem lehet. Mi nem vethetünk ki Péterre ennyit, Pálra ennyit; (hisz’ ez a legkönnyebb eljárás) hogy miért nem : e kérdésre megfelelnek különleges viszonyaink és megfelel a statisztika. Valamikor én is építtettem már templomot. Könynyen ment. Nem kellett egyéb hozzá, csak prédikálás. Nem kértünk senkitől semmit. Kivetettük az atyafiakra. Az első kivetés nem futotta ki; e hiányt újra kivetettük. Az eredmény az lett, hogy az építés bevégzése után ezer forint tőkéje maradt belőle az egyháznak. Hja atyámfiai! De itt más világ van ám. Sok egyéb mellett, erről is beszél a statisztika. 1899 évben kereszteltem 63-at; a szülők 35 esetben vegyes vallásnak. Törvénytelen szülött: 6. Konfirmáltam 33-at. Minket érdeklő házasság köttetett állami könyvvezető előtt 28 pár. Ezek közül tisztán ev. ref. vallásu 3 (három !) pár; a többi vegyes vallásu. A 28 pár közül templomunkban áldatta meg frigyét 20 pár; 3 tiszta, 17 vegyes vallásu pár. A 25 vegyes v. pár közül a gyermekek vallását illetőleg egyességet kötött 12 pár és pedig: a mi javunkra 6 pár; az ág. h. ev. egyház javára 2 pár ; a rk. egyház javára 4 pár. Nem kötött egyességet 13 pár. Meghalt összesen 57. Hozzánk áttért: 1 férfi : tőlünk kitért: 2 férfi, 4 nő. Ezek vidékről beszakadt cselédek, a kiknek létezéséről csak a kitérésre jelentkezés alkalmával vehet tudomást a lelkész. Se a bejelentő hivatalnál kutatás, (ennek csak a neve van) se a hívek figyelmének felhívása az ilyen hulló levelekre, nem vezet sikerre. Az ilyen, hazulról elkerült, pápista helyre szolgálatba állt, papot, templomot Győrött nem látott gyenge juhocskákra veti ki hálóját a siker biztos reményével, az e célra számos szaglászszal rendelkező ellenfél. Házasság-kötés, egy kis pénzsegitség, a jövőre Ígért gondoskodás mindmegannyi gyakorolt és jól ismert horog, melyen az éhes halacskák fenntkadnak. Mikor vallattam a megfogottakat, (kényes munka a pápista tanuk jelenlétében) hogy mi ok indította erre a sötétbe vezetőlépésre ? Tanult-e, hol, mikor és meddig református iskolában; ismeri-e ezt a vallást? Már előre tudom a betanított felelet: „igen is jártam, ismerem is; de mindig jobban szerettem a kath. vallást, oda vonz a szivem.“ Én pedig ezt mondom : „nézzen a szemem közé édes lelkem és mondja el még egyszer a plébános ur által betaninitott mondókáját és azután gondolja meg, hogy felettünk a Mindenható Isten, a ki belát a maga szivébe és tudja azt, hogy most maga hazudik; tudja maga, hogy hazudik, — én is tudom.“ Ámde csak ritka esetben sikerül az ilyen veszni indult báránykát visszavezetni ; mert az erőszakkal (és nem egyedül) üdvözítőknek különös gondjuk van arra, hogy a megragadtakhoz mi már hozzá ne férhessünk. Három esetben mégis sikerült leakasztani horgukról a halacskákat. Ezektől tudom, ismerem eljárásuk módját. Ezek egyike intelligens árva leány, a kit az apácák testvériesen gyöngéd karjaival fogattak meg; de a ki megundorodott a plébános ur által neki nyújtott, olyanhoz nem szokott „lelki eledel“-től, bűnbánó lélekkel sietett vissza hozzánk ; a megboszankodott plébános ur pedig, kenetes hangú levelében azt irta neki, hogy „boldogok, a kik háborgatást szenvednek az igazságért.“ Ez emlékeztető akart lenni a tanítás közben tett figyelmeztetésre : „az üdvösség útjáról, melyre lépett, semmi csábítás vagy erőszakoskodás által el ne engedje magát téríttetni.“ íme, igy alkalmazzák ők a szentirási helyeket. Nekik minden eszköz jó és szabados céljaik eléréséhez. Bizony nehéz helyzet. Könnyű tanácsot osztogatni, hogy „a fősulyt a megelőző munkára fektessük és hogy hitsorsosainkat r. katholikusokkal való házasságkötéstől óvjuk, intsük.“ Nagyon lekötelezne cikkíró, ha ennek a bölcs tanácsnak gyakorlati alkalmazására nézve is kioktatna minket. Falun, a hol a készülődő házasságot a verebek is csiripelik, munkálkodhatik megelőzőleg (haugyan van rá alkalma, mert a vegyes házasság ritka, mint a fehér holló) és óvhatja, intheti hallgatóit a lelkész; haugyan hallgatnának rá a szív doldaiban), de tessék megpróbálni városon, például Győrött, ahol szinte újságszámba megy már, ha egy tiszta jegyes pár jelentkezik. Papiroson elfér minden, mert az türelmes portéka *). Szabó Zsigmond, ev. ref. lelkész. *) Én úgy vélem, hogy a «Lelkészeink és a vegyes házasság» c. cikk Írója éppen nem szolgált rá, hogy jóakaratu, buzdító és eszméltetö soraiért bárki is ferdén nézzen rá, kicsi* nyelvén őt. Még kevésbbé érhető, hogy éppen Szabó Zs. t. barátom kicsinyelje azt a tanácsot, hogy a fősulyt a megelőző munkára kell fektetni Hisz az általa csak most közölt statisztikai adatok igen szép bizonyság a mellett, hogy az éberség a céltudatos, fáradhatatlan munkásságnak még oly külö.iösen nehéz helyzetben is, mint a milyenben ő van, megvan a sikere. Mert szép,.nagyon szép siker az, ha 28 pár közül az ő templomában áldatta meg frigyét 20 pár. Szép siker az, ha kitudta vinni, hogy 2S vegyes házaspár közül 13 pár nem kötött egyességet a kárunkra, oly csábítás és fenyegetés dacára se mint a milyennel hatni szokott az ilyenekre a r kath egyh. z. Ily helyen u. i; mái magi az is nyeréség, ha nem kötnek egyességót a kárunkra. Az meg éppen nagy érdeme t barátomnak, hogy 12 pár közül ö pár a mi javunkra kötött egyességet és csi>k 4 pár a r. kath. felekezet javára. Az ilyen példák ép úgy sarkallják jó igyekezetünket, mint a «Lelkészeink és a vegyes házasság* c. cikk. De azt is igazolják, hogy ha hűséggel munkálkodunk, elnyerhetjük a győzelmi babért! Szerkesztő.
