Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1900-07-08 / 27. szám

451 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 452 Igazgató tanács ülés. — 1900. julius 4. — A főiskolai igazgató tanács időszaki tanácsa tanév­végi rendes gyűlését e lió 4 ikén tartotta Czike L'/jos főiskolai gondnok elnöklete alatt. A gyűlésen megje­lent ez úttal is egyházkerületünk püspöke is, mig a Párisban időző világi gondnok sajnálatunkra nem ve­hetett részt a gyűlésen. Az elnöki székben az igazgató tanács felkérése folytán ez alkalommal Konkoly T.hege Béla helyettesítette. Az elnöki előterjesztések közül különösen fontos volt a László József hagyatékára vonatkozó előterjesz­tés azon része, mely a komáromi takarékpénztárban levő betét sorsáról szólt. Ez a körülbelül 5000 írtra rugó betét t. i. vitás, a mennyiben a könyvecske Ha­mar Imre tulajdonában van. Minthogy pedig polgári peres utón visszakövetelni hosszadalmas volna s az összeg veszélyeztetésével járhatna, minthogy továbbá a részletesen felsorolt tények kétségtelenné teszik, hogy Hamar Imre nem jogos utón jutott a betétkönyvecske birtokába : az igazgató tanács fölkérte főt. püspök urat, hogy Hamar Imre ellen a bünfenyitő följelentést tegye meg s a betét kifizetését tiltássá le. Az igazgatói jelentések tudomásul vétettek s a szokott módon fognak a főt. egyházkerület elé fölter­jesztetni. Épenigy tudomásul vétetett a nőnöveldei fel­ügyelő jelentése is, melylyel kapcsolatban azonban az igazgató tanács két fontos intézkedést tett. Elhatározta ugyanis egy kórháznak, elkülönítve a főépülettől leendő építését, melyre tekintettel az építés sürgősségére, a kerületi elnökségnek előleges jóváhagyását kérte ki s a jövő tanévre egy okleveles polgári iskolai tanárnő­nek, mint nevelőnőnek alkalmazását, hogy igy az átme­net az önálló intézetté fejlesztésre megtörténhessék. A főiskolai, mint szintén a leánynöveldei költ* ségvetések elfogtattak, az előbbi azon módosítással, hogy az ifjúsági felügyelő részére fölvett 200 koronányi fize­tési többlet töröltetett, Tóth Pál tornatanár részére pe­dig lakbér illetmény cimén 300 korona hozatott javas­latba. A leánynöveldei zárószámadás, melyet a számve­­vevőség felülvizsgált, jóváhagyás végett a kerületre fölterjesztetett. A theol. tanszékre csak egyetlen pályázó jelent­kezett : Thúry Etele vámosi lelkész s egyházkerületi aljegyző. Minthogy pedig ő sem csatolta minden ok­mányát, az igazgató tanács ezeknek bemutatására kérte föl s egyúttal a pályázat határidejét aug. 31-ig meg­hosszabbította. Deák Géza rajztanár oklevelét junius végéig nem szerezhetvén meg, erre egy évi halasztást kér. Az igaz­gató tanács a kért halasztást megadja, azon kijelentés­sel, hogy a mennyiben jövő júniusig kérvényező okle­velét meg nem szerezné: a pályázat föltétlenül ki­írandó lesz. Dr. Lakos Béla helyettes tanár bemutatja okleve­lét, kéri, hogy ez alapon mint rendes tanár alkalmaz­tassák. Az igazgató tanács dr. Lakos ur részére a III. fizetési osztálylyal járó rendes tanári illetményeket fo­lyósittatni javasolja ugyan, de az állandósítására vonat­kozó kerületi határozatot érvényben hagyandónak véle­ményezi. A konviktusi segélykérvények tárgyaltatván, az igazgató tanács a folyamodók közül az nlhnt\ fV-fynrnl­­takat a következő összeggel segélyezi / Qjgéi&se$ély-j ben részesíti: Gulyás Lajos, Jezerniczky Jenő IV. Soós Károly, Szekeres László III. Beke Kálmán, Ger­gely Győző, Kádár Géza, Kiss Lajos, Lőke Károly, Jakab János, Tóth Kálmán, Nagy Kornél, Kuty Ele­mér, Csépi Miklós II. Joó András, Németh Vince, Molnár Gyula, Medgyasszay Gusztáv, ZergjANÍihály és Izsák József I. éves papnövendékeket, jfélsegéltiben ré­szesíti : Lányi Árpád, Vargha Sándor IV. Szűcs Lajos III. Farkas Endre, Koncz Gyula, Pécsvárady Béla. Patay Árpád II. Bendc Gyula, Tóth Zsigmond I. éves papnövendékeket: 80 korona szorgalomé íjban részesíti Patkó Károly III. éves papnővendékoL— 80 kő:. segélyben részesíti: Szabó Sándor, Pap Ödön VIII. Ko vacs Lajos \ II. Cséry Bahnt, Papp Zoltán VI. ÍHjktH^-Jenő, Konkoly Thege Pál V. Pap Árpád,-*--. Sziics Dezső IV. osztályú tanulókat; 60 kor. segély ben részesíti: Velegi István, Czeglédy, Sándor, Takácsy Dániel, Somogyi Károly VIII. Várady Lajos, Fehér Lajos, Székely István VII. Kiss Zoltán, Szalay Zoltán VI. Nagy Lajos IV. Konta Dezső III. Ármay Lajos II. osztályú tanulókat; 40 kor. segélyben részesíti: Végh János Vili. Mal­ler Lajos VII. Tóth Zsigmond, Demény Béla, Kovács Géza, Tóth Zoltán, Vargha Gyula, Ólé Sándor VI. Rabb István, Barthalos Dezső V. Soós Gyula, Fekecs Sándor, Czeglédy Pál, Cseszkó Sándor, Zergi Benő, Bakó Lajos, Tóth Árpád IV. Cséry Sándor, Kátay Ist­ván, Szűcs Géza, Demény Sándor, Fazekas Mihály, Beödők Béla III. Kovács Károly, Jákói Pál, Czeglédy Gyula II. osztályú növendékeket. Térítőkul alkalmazza: Horváth Kálmán VI. Fán­­csik Lajos, Mészáros András, Kis György, Várady Károly, Gutray Mátyás ÍV., Tücsök János, Konta Ká­roly, Viczencz Árpád, Szabó Lajos, P. Fejes Gábor, Kis István, Herezegb Lajos III., Tóth lm re,"/Somogyi Géza, Olasz Imre, Keserű Géza II. o. tanulókat. Főiskolai igazgatóvá jövő tanévre dr. Horváth József és dr.ÁAntal Géza theol tanárokat ajánlta a fő­iskolai tanári kar. Az igazgató tanács az ajánlást a kerületre fölterjeszti. Főiskolai seniorrá pedig a tanári kar Csomasz Dezsői, ez évi seniort választja meg jövőre is s a választást az igazgató tanács megerősíti. Intézkedett az igazgató tanács a különböző: Er­zsébet, Főiskolai j óltevők s László József emlékére rendezendő emlékünnepélyei^ tárgyában, mint szintén több szabályrendeletet elkészitfetése érdemében is. A főgyran. tanári kar azzal a javaslattal járul az igazgató tanács elé, hogy ezentúl a délutáni tanítások szüntessenek be s e helyett a növendékek reggel 8-tól délután 1 óráig legyenek leckeórán, be is mutatja az ezen alapon elkészített tanórarendet. Az igazgató tanács, mivel a tervezett változtatást a tanulók testi és szel-

Next

/
Thumbnails
Contents