Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-06-10 / 23. szám
377 NADUNTULI PROTESTÁNS LAP 378 mat és fáradozásomat csak némi siker is koronázza, legfeljebb csak saját lelkiismeretemet nyugtathatom meg, hogy megtettem gyenge erőm mértéke szerint annyit, a mennyit tehettem. De bizom a mindenható Isten erejében és kegyelmében, a ki csudás módon egykor az anvaszentegyház legnagyobb ellenségéből, Saulusból az Ur Jézus legnagyobb apostolát, Pált formálta, a midőn a damaskusi utón, őt mennyei erejével leverte s azután szemeit megnyitotta, hogy lássa meg a mennyei igazságot. Bizom Isten igéjének hatalmában, a mely a mi egyszerű, minden külső pompát és ékességet nélkülöző egyházunknak egyedüli támasza, védelme, fegyvere és erőssége, a mely Istennek ereje minden hívőnek üdvösségére; a mely ezen világszerint szerény és elvettetett egyháznak annyi hitbajnokot és szabadsághőst adott ! Nem remélhetek sikert mástól, mint Isten igéjétől, az ő erejétől és kegyelmétől. Mert nagyon jól tudom, hogy midőn az emberi indulatok és szenvedélyek fellángolnak, azoknak füstje mint sötét felhő borítják be az elmét és szivet, hogy rajtuk az észnek, a felebaráti szeretetnek , a kötelességérzetnek, az ősök kegyeletes emlékének sugárai keresztül ne hathassanak. Tudom azt, hogy a legnehezebb emberi feladatok egyike békét, egyetértést eszközölni ott, a hol a bosszú és gyűlölet ledönthetetlen gátakat emelt az egymással küzdő felek közé. Tudom azt, hogy a legnehezebb feladat igazságot szolgáltatni azok között, a kiknek tiszta látását a boszu, a szenvedély annyira elhomályosította, hogy csak a maguk parányi kis igazságát látják, a mások nagy igazságát s a közérdeket fenyegető veszélyt látni nem akarják ! Viszont e hibából más szemében meglátják a szálkát, de a magukéban nem akarják meglátni a gerendát sem ; a kik jogot, igazságot keresnek, nem azért, hogy akár maguknak, akár a közügynek azzal használjanak, hanem csak hogy másokon győzödelmeskedhessenek. Mire is nem viszi az embert az elvakult szenvedély, ha az egyszer áthágta a józan ész korlátáit! Nincs többé előtte semmi szent, semmi magasztos, nines becsület, nincs erkölcs, nincs haza, nincs egyház, nincs család ; lerombol mindent, mi előbb előtte drága, értékes tiszteletet érdemlő volt, csak hogy vak dühét kielégíthesse ; embertársait velők a közérdeket eltiporhassa, mint az alapigénkbeli gonosz és szívtelen anya, ezt mondja : „ Vágjátok ketté a gyermeket, sem az enyém, se a tied ne legyen.u A féktelen szenvedély uralma alá jutott ember hasonlóvá lesz a legvérengzőb vadállathoz, a mely még saját fajtáját is széttépi, megemészti, azon egy külömbséggel mégis, hogy az ember legnagyobb elvetemültségében is rendesen jogára, igazságára hivatkozik, sőt épen minél kevésbbé akarja elismerni a más jogát és igazságát, annál görcsösebben ragaszkodik ahoz, a mit ő saját jogának és igazságának tart. A vak szenvedély ösztönzi az embert arra, hogy minden sértést, a mely ő rajta esik, végtelen nagynak, megbocsáthatatlannak, elfelcjthetetlennek tartson ; rnig azt, a mit ő a más jogán, igazságán elkövet, csekélynek, semminek vegye. Pedig, Atyámfiái az emberiség élettörténete, az abban előforduló lélekemelő, az emberiség közjavat és boldogságát előmozdító események, a legnagyobb és legáldásosabban működő emberek tettei, jelleme és példája mind azt mutatják, hogy még a külső jog és igazság is csak akkor bírtak valódi értékkel, ha azoknak van belső tartalma is és ez a szeretet; vagyis ha a jog tisztességgel, erkölcsösei, szeretettel van párosulva. Úgy hogy a társadalmi és állami életűek és rendnek legfőbb igazsága van kifejezve azon történetben, a melynek tartalmát mostani elmélkedésem alapjául vettem és a mely történet az őskortól fogva örök időkig hirdeti Salamon királynak bölcsességét, a ki — midőn a jog és igazság megállapítására hiányzott minden, a biró által tekintetbe vehető külső mód és eszköz, a szeretetet tette ítéletének alapjává s ez által a legmeggyőzőbb alakban fejezte ki azt az igazságot: hogy nincs jog és igazság — szeretet és erkölcs s magasabb eszmék szolgálata nélkül, sőt a jog és igazság szeretet hiányában átokká válik az emberiségre nézve. Én sem akarom most előttetek a külső igazságot fejtegetni, hanem azt akarom kimutatni, teljes világosságában íoltüntetni, hogy nincsen jog, törvény és igazság szeretet nélkül. I. Nincs jog, törvény és igazság szeretet nélkül, ez az állítás első tekintetre merésznek, a közönséges élet gyakorlásával ellentétesnek látszik, sőt ellenkezni látszik azon szokásos közmondással is, hogy az „igazság az országok alapja.“ Pedig, Atyámfiái mégis úgy van, hogy a jog, a a törvény, az igazság a szeretet belső tartalma nélkül csak üres forma. All ez, akár tekintsük a törvény és igazság alakulását, akár tekintsük annak alkalmazását. Hiszen a külső törvény, a tételes jog, a közmegegyezésen alapuló igazság alakulásában koronként változik, a mi ma jogos, az holnap nem az. Nem is olyan rég ideje annak, hogy e hazában mindenki jogosnak tartotta a jobbágyoknak földhöz kötöttségét, a robotot és dézmát, s még ma is úgy volna, ha nem lettek volna épen azok között, a kiknek részén a törvény állott, olyanok, a kikben több volt a szeretet honfitársaik iránt, mint a törvényhez való ragaszkodás. Nincs még száz esztendeje, hogy Europa keresztyén lakossága eltűrte, jogosnak tartotta, sőt gyakorolta és folytatta a rabszolgakereskedést, a mely ma minden állam törvényében szigorúan tiltva van, mert a külső törvények változnak ; az pedig, hogy a lelkiismeret-szahadság korlátozása megengedett dolog, hogy egyik vallás vagy hitfelekezet nem egyenjogú a másikkal, csak a legújabb kor által alkotott törvények által töröltetett el, hogy némelyek még ma sem akarják érvényét elismerni. Azon kívül, a midőn a jog és törvény alkalmazásáról van szó, a legritkább esetekben fordul csak elő, hogy az egyik félnek mindenben igaza legyen, a másik félnek semmiben sem legyen, sőt inkább rendszerint
