Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1900-05-27 / 21. szám

345 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LA! 346 tak az iskolába 10-11 hónapig, most feljárnak tény­leg 6 — 8 hónapig. Az előtt a tanítási idő tartott reg­geltől délig, délután 2 órától napnyugtáig, most reggel 8 — 11 óráig, délután 2—4-ig. A szülék haragudnának is a tanítóra, ha gyermekeiket délig, vagy napnyugtáig az iskolában tartaná, azt mondván, hogy a gyermek testi fejlődésére nézve veszélyes. Hát a 6—8 hónapi iskolába járás miként van ? Ki van adva szigorú ren­deletben, hogy a tanítók az iskolamulasztókat két he­tenként kimutassák s azt a kÖzségbirónak vevény mel­lett megbüntetés végett átadják. A tanítók ezt meg is teszik, de azért soha egy iskolamulasztót sem büntet­nek meg és a gyermek akkor megy iskolába, mikor akar. Jön aztán a tanitás eredményének megvizsgálása. Az egyházi hatóság megkívánja, hogy a tanitó a val­lási tudományokra fektesse a fősulyt, mert az egyház épen azért tartja fenn nagy áldozatok árán az iskolát. A körfelügyelő lelkész megkívánja, hogy a gyermek tudjon legalább 150 énekdallamot és legalább 300 ének­nek első versét. Ezen kívül tudja a kiszabott ösz­­szes vallási tudományokat. A vizsgálatnál a fősulyt ezekre fekteti. Most jön a tanfelügyelő. Énekeltetni még nem is enged, hanem elő vele földrajz, földgömb, történet, egészségtan, alkotmánytan, gazdaságtan, ter­mészetrajz és természettan stb. A tanfelügyelő pedig a fősulyt ezekre fekteti. Pirulhat aztán a tanító, ha gyer­mekei nem tudnak ; hiába mondja, hogy minden ide­jét a vallástaniak tanítására fordította; hiába mondja, hogy minden országnak talpköve a vallásosság és a tiszta erkölcs; hiába mondja megfordítva a körlelkésznek, hogy a gyermekek rosszul jártak fel az iskolába, ki van mondva mind két vizsgáló részéről az Ítélet: jövőre többet várok. Ily körülmények között — mert ezek valóságos tények — mit tegyen a tanitó ? Teszi azt, hogy a val­lási és polgári tudományokat minden magyarázat nél­kül magoltatja, minden tárgyból annyit, a mennyit 6 hónap alatt bemagoltatni képes és a következmény az, mint fentebb is irám, hogy az eredménynyel sem az egyházi hatóság, sem a tanfelügyelőség megelégedve nincs és a gyermekek vallástalanok, tudatlanok, értel­metlenek maradnak. A napról-napra, mind inkább mu­tatkozó vallástalanságnak egyik okát épen ebben talá­lom. A gyermek nem ismeri, nem tudja a maga vallá­sát, s ha felnő nem lesz belőle egyházáért, vallásáért hevülő s azokért áldozatokat hozó egyháztag. Talán sikerült ezen előadott, a valóságnak megfe­lelő tényekből meggyőznöm az olvasókat a felől, hogy a vallástanitás tan terve reformálásának, — alkalmatos vallástani kézi és vezérkönyvek készíttetésének ideje már elérkezett, nemcsak, hanem már el is haladott. Mozduljon meg hát már egyszer az egyházkerület s annak tanügyi bizottsága és ne nézze összedugott kéz­zel ezt az állapotot, mely veszedelemre viszen. A tan­ügyi miniszter népiskolai tanterv átdolgozásán munkál­kodik, ne várja be tétlenül annak életbeléptetését, ha­nem törekedjék szinte a vallástanitás tanterve reform­jának megvalósitására s annak idején az uj népiskolai tantervbe beillesztésére. Hirdessen pályázatot minél előbb az összes vallástani kézi és vezérkönyvek Írására ; vezérkönyvek is szükségesek, mert a fiatalabb tanitók állami képezdékből kerültek ki, a hol pedig a vallás­­tanitásra oly nagy gond nem fordittatik, hogy a tanitó alkalmas vezérkönyv nélkül tanítani tudjon. Fukar­kodni e tekintet ben nem kell, mert a szellemi haszon több lesz az anyagi veszteségnél. Miként vélném én a vallástanitást népiskoláink­ban eszközölni, erre nézve javaslatom a következő: 1. Énekes könyvünknek minél gyorsabban átala­kítása múlhatatlanul szükséges. Elég lenne 80 szép, kiválasztott dallam, erre lehetne 300 éneket is készí­teni. Én azt hiszem, lélekemelőbb lenne az éneklés, ha azt a 80 dallamot mindnyájan jól tudnák, mint most, a midőn a sok közül néhány dallamot tudnak csak és a hívek a templomban csak a fülüket hegyezik, hogy a tanitó hangja, vagy az orgona szólása után mond­hassák az éneket minden áhitat nélkül. 2. Az 1. és 2. osztályban beszéd és értelemgya­korlatok alakjában taníttatnám az ó szövetséget rövi­den, a teremtéstől Krisztus születéséig. Mi szükség van a zsidók történetének oly hosszas és bő tanítására? Micsoda vallásosságot ébreszt a gyermek szivében Jákób gyermekeinek előszámlálása ? 3. A 3-ik osztályban az újszövetséget, Krisztus születését, életét, működését röviden, csudatételeiből, példabeszédeiből egy párt. 4. A 4-ik osztályban a hittant. 5. Az 5-ik osztályban az erkölcstant röviden és bibliai ismertetést. 6. A 6-ik osztályban confirmatioi kiskátét. 7. Az egyháztörténetet az 5. és 6-ik osztályban. Ezeken kívül a 6 osztályban az imádságokat és a 80 énekdallamokat. Mind ezen vallási tantárgyakból csak a legszükségesebbeket, annyit a mennyit a tanitó 6 hó­napi szorgalmi idő alatt jól és értelmesen osztályonként megtanítani képes. 8. Az ismétlő iskolásoknak pedig már bővebben kellene a biblia ismertetését, az ó és újszövetségi tör­téneteket olvasó könyvben kezükbe adni, azokat ol­vastatni, magyarázni. A vallási igazságokat, egyháztör­téneti főbb eseményeket pedig a nép előtt vasárnap délelőtt a szószékben is kelleni fejtegetni. Ilyen formán óhajtanám a vallástanitást népisko­láinkban reformálni. így a tanitó is megfelelhetne kö­telességeinek mind az egyházi hatóság, mind a tanfel­ügyelőséggel szemben. így reményleném a vallástalan­­ság egyik okának megszüntetését. De azért magamat csalhatatlannak nem tartom és ha valaki az előadot­taknál célszerűbben, helyesebben, a mai viszonyoknak megfelelőbben tudná a vallástanitás tantervét javasolni, a jobbhoz mindig szívesen hozzájárulok. y—n. 21

Next

/
Thumbnails
Contents