Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-04-01 / 13. szám
215 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 21G betűje, mely oly sok jónak megölője, látszik bennünket utalni, mintha nem épen ily esetekre volna megírva, hogy a kik Isten lelke által vezéreltetnek, nincsenek a törvény alatt — Gal. V. 18 ? 4. Ha, mivel a gyakorlati életben e kérdések nem mindig úgy oldatnak meg, mint azt a lehetőleg mindent tekintetbe venni kívánó elfogulatlan jó lélek várja, a lemondását visszavevő, tartva ügyének kétes kimenetelétől — ne hogy a közmondás szavai szerint két szék közt pad alatt maradjon — állásáról, melyen marasztói szives s áldozatkészségben is nyilvánult ragaszkodása folytán megmaradást Ígért s ennek következtében azok helyébe, mint szerintük nem megürült helyre,mást nem választottak, később újra lemond : okozhatjuk-e azokat ezért — tartsuk ezt bár kislelküségnek vagy akárminek --- ? s mondhatjuk-e nekik méltán, hogy : miért nem töltötték azt be már az ő első lemondása folytán? miért bíztak benne? miért voltak iránta jó hiszemben ? Most már késő választási jogukkal élni akarniok; eljátszották azt mulasztásukkal s köszönjék meg, ha prot. szabadságuk nagyobb dicsőségére oly egyén okroyáltatik rájuk, kit önként megválasztani semmi esetre sem fognának ! 5. Használunk-e az ily oktroyálásokkal akár gyülekezeteinknek, akár magának az oktroyált egyénnek is ? S ha már nem mindenkor kerülhetők ki az ily oktroyálások : nem csak a végszükség esete indokolhatja-e azok alkalmazását? xy* Nyílt levél Sajtos János egyházi elöljáróhoz, illetve azon istvándii hittestvérekhez, kik érdemtelen személyemet tüntették ki a lefolyt lelkészválasztásnál megtisztelő szavazataikkal. Mind az én, mind a feleségem szemeiből könyek fakadtak, midőn becses leveléből és ígér Laki Lidia búcsúztatójából megértettük, hogy 92 ev. ref. családfő összes háznépével, az ismeretes istvándii súrlódások miatt, a rém. kath. egyház kebelébe készül átlépni s ebbeli szándékát saját, illetve a szuloki róm. kath. lelkész! hivatalnál már be is jelentette. Bizony, bizony nagy baj van a mi magyar protestáns Sionunkban és nem habozom kimondani, hogy ennek a bajnak mi magunk őrállók is okai vagyunk, a mennyiben nem az evangyélrom, nem az egyházi törvények szelleme, hanem a személyes ellen- vagy rokonszenv irányítja cselekedeteinket. Az istvándii ev. reform, egyház fenekestül való felfordulását szerintem az idézte elő, mert a túlságos jóakarat a bűnt nem látja Pista bácsi személyétől. Isten látja lelkemet, hogy én Begedy István kartársamra nem neheztelek ; de a bűnt nem tudom személyétől elválasztani. A bűn hivatalból üldözendő cselekmény nemcsak a polgári, de az egyházi téren is, akárki követi is azt el és senkinek egyénisége sem lehet annak elsimítására fedezet. A hűtlen kezelés vádja nem esik el ott, hol 17 érdekelt polgártárs magára vállalja az elkallódott öszszeg visszatérítését, mert a pénz esetleg megtérülhet ugyan, de a megtörténteket meg nem történtekké nem teheti, sőt a mi több, semmi biztosítékot sem nyújt a bűn ismétlődése ellen. Sem a törvény, sem a gyakorlat, sem az észjog segélyével nem tudom magamnak megmagyarázni azt sem, hogy az alsóbb hatóság miként helyezheti hatályon kívül a felsőbb hatóság jogérvényes Ítéletét, a nélkül, hogy indokolt eljárását ennek tudomására is hozná, vagyis nem tudom megérteni, hogy az egyházkerületi bíróság mi jogon adhatja egy olyan kartársnak lelkészi jellegét vissza, kit ettől a beterjesztett bizonyítékok és bizonyára komoly megfontolás alapján, a konventi bíróság megfosztott, hogyan adhatja vissza a nélkül, hogy a perujitás folyamán felmerült fordulatot jóváhagyás végett oda fel ne terjessze ?! . . . Ruganyos praecedens ez, melyből azt a következtetést is ki lehet hozni és pedig erőltetés nélkül, hogy az egyházmegyei bíróság megsemmisítheti a kerületi biróság Ítéletét, vagyis hogy nem a konventi, hanem az egyházmegyei biróság a fegyelmi vétségek legfelsőbb fóruma, a honnan nincs többé appellá'a. De hát minden megtörtént, az is, hogy a belsősomogyi ev. ref. egyházmegye f. évi febr. hó 20-án Kaposváron tartott bírósági ülése, a benyújtott bizonyítékok dacára Begedy István, Önök szerint szabályellenes megválasztatását, a választók többségének akarata ellenére megerősítette. Mindez az Önök szivét mély keserűséggel tölti el; higvjék meg, fáj ez nekem is, de az ügynek a személyivel való összetévesztése, de az emberek túlzásig menő egyoldalú jóakarata, gyarlósága nem jogosit fel bennünket arra, hogy tűz és vérkeresztségben részesült evangyéliomi vallásunkat a szenvedély hevében eldobjuk magunktól, hogy tudva és szándékosan visszatérjünk abba a sötétségbe, melylyel világossághoz szokott szemeink sohasem fognak megbarátkozni. Ivérve-kérem azért Önöket, hogy: „a szabadságban, melylyel a Krisztus minket megszabadított, álljanak meg és ne kötelezzék le ismét magukat a szolgálatnak igájával !“ (Galat. V: 1.) Begedy István kartárs ur már bent van az időben, emberi számítás szerint egy évtizednél alig van több hátra életéből. . . , ez a kevés idő ne kergesse Önöket a sötétségbe, ne birja vallásváltoztatásra. . . . mutassák ki hu református voltukat azzal, hogy a törvényes felsőbbség előtt még altkor is meghajolnak, ha annak eljárását magukra nézve sérelmesnek tartják, hiszen: „nincsen hatalmasság, hanem Istentől és a mely hatalmasságok vannak, Istentől rendeltettek “ (Róm. XIII: 1.) A megváltás órája ütni fog Önökre nézve, a mikor is aztán közös erővel, közös egyetértéssel szívok szerinti lelkipásztort választhatnak, mert ilyenre van szükségük, mert csak is ilyen lesz képes Isten és Önök segítségével a zajongó hullámokat lecsillapítani. Tudom, hogy ez nem megy könnyen, mert em
