Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-03-19 / 12. szám
i 83 dunántúli protestáns lap 184 László és Kis József *) (jelenleg pápai tanár) urak lelkes vezetése mellett a jó református embert annyira jellemző és megkülönböztető szent zsolozsma ajkainkon: „Te ben ned bíztunk eleitől fogva ! . . . és : Az Isten a mi reménységünk V‘ . . . stb. ... A református ember szivéből áradó vallási érzés hanghulláma eget kérve tölté be az állami képző helyiségeit — és kitiltotta ezt ? Ue ki tiltá a más felekezetek szabad megnyilatkozását is ? Senki! Sőt a jézusi szeretet érvényesült itt, mert nem ' olt: „sem zsidó, sem görög, sem szabados . . hanem vallási óra után ismét egy testvérek voltunk az Urban ! Beteljesülve láttam édes idvezitőnknek ama mondását; „Szeressétek egymást, mert erről ismernek meg, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretenditek ! Sőt, hogy tovább menjek : zenetanárunk, tek. Báthori Lajos katholikus ember létére is képzett bennünket a ref. egyháznak, a mennyiben egyházi énekeinket, melyek régi dallamaiknál fogva egészen elütnek a magyar dallamu énekektől, összhangositaoi segélte s ez által megmutatta az utat, hogy ref. énekeink az alak és tartalomnak megfelelőleg miként vezetendők az orgona accordjain ; máig is ezeket használom, s melyik ref. ember merné azt állítani, hogy azok nem egyháziasak ? íme ! itt a világos kép arra, hogy a lelkész és tanító közötti rossz viszonynak korántsem az állami tanítóképző a szülő anyja, mert nem szülő anyja ez az egyháziatlan nevelésnek sem ! De nem oka a rossz viszonynak a tanító kevés készültsége sem, miből cikkíró ur erővel azt akarja kimutatni, hogy a lelkészek a tanítói pályára sokkal készültebbek, mint a tanítók. Tagadhatatlan, hogy a lelkészek a tauügy terére készült egyének és csakis az elfogult lélek mondhatja azt, hogy a lelkészek a tanügy terén nem szakemberek. Elméletileg szakemberek azok, kik tanítói oklevél lel rendelkeznek és gyakorlatilag is szakemberek az olyanok, kik a tanítás terén huzamos ideig működtek, avagy a jelenben is működnek s igy a legnagyobb iskolából, az élet és tapasztalat iskolájából, nem pedig holt betűk elméleteiből szerezték a népiskola ama százágu praktikumát, mire egy szakértőnek okvetlen szüksége van ! Mert mit ér a tudomány, ha égig ér is, ha nem tudom másokkal közölni, illetve mások kincsévé, sajátjává tenni ? ! Szakértelem kell ahoz, hogy az ember a zsenge gyermeki szívbe, lélekbe hatolhasson. Nem elég ohez csak a holt betűkből merített psychológia, de első és legfőbb a praxis ! Nem a magas készültség teszi tehát a tanítás terén az embert szakemberré, hanem a gyakorlat, mely mellett eléggé bizonyít a közmondás is: „Gyakorlat teszi a mestert!'1 Hogy a tanítók nagyrésze — cikkíró ur szerint — kevés készültséggel lép a tanítói pályára, sajnos, de azért nem megvetendő az a készültség ! Az igaz, ha nézzük a régi müveit népek történetét, ott ennek éppen az ellenkezőjét találjuk, hol oktatókul, nevelőkül a magas tudomány u és a mi fő : az élet iskolájából gazdag tapaszt a. latokkal kikerült egyének alkalmaztattak! *) Ma is mint a pápai állami tanítóképző ref. növendékeink hitoktatója, énekkel kezdek minden órát; ez után a Lelki Harmat»-ból az azon naprá eső részt felolvasom, vagy «lvastatom. Szerk. De hogy ez manapság nem igy van, annak oka egyedül a társadalom és az egyház. (Nem mondom, hogy éppen ref. egyházunk 1) Mindenik a haladás tekintetében, éppen most a tanügyi alkotások korszakában is útjában áll az államnak, pedig egyetértve és vállvetve a tanítói hivatalt rövid idő alatt oda emelhetnék, hol hazánknak bármely hivatala áll ! Nincs még erre eléggé megérve sem egyház, sem társadalom, még mindig kicsinyítő szemüvegen nézi azt a magasztos hivatást, azt a munkakört, mi egy tanító vállára nehezedik, s igy nem képes méltányolni azt a korai sirtásó munkát, mit egy lelkiismeretes tanító a társadalom és egyház érdekében létesít. A legmélyebb elismerés a kivételt képező egyházaknak ! Három négyszáz forintért miféle nagy készültséget is várhatna egyház és társadalom a néptanítóktól ? mikor még e csekély fizetés is ocsus terményekben s jobbára elbitangolódott, s az idő mostoha járásának kitett földekben csak a türelmes papíron van meg, a mennyiben a legtöbb egyház e tanítói dijlevélben kitüntetett 400 forintot készpénzben az 1892. évi XXVI. t. c. értelmében rendes és pontos kiszolgáltatás mellett bizonyára nem volna hajlandó 300 írtért megváltani ? : Legyen a tanítói fizetés a mai társadalmi követelményeknek megfelelő, akkor elvárható a több és magasabb iskolázottság is ; akkor bizonyára az ügyvédek, orvosok s más hivatalosak száma apadni fog, mig a tanítóké növekedik, s vele együtt társadalmi tekintélyük is ! De bár kevés előkészültséggel lépnek a tanítók a tanítóképzőkbe is. azért korántsem kicsinylendő az a tudomány, melynek ők ott örököseivé lesznek. Általános tudomány ez, melyre építeni mindig lehet, s nem egyszer történik meg, hogy a korral való haladás és önképzés által sok tanító elkerül sok 12 iskolát végzett egyént s nem egyszer biztosit magának a legmagasabb társadalmi körökben igen szép állást. Hogy az önképzésre a tanítóképző mindenből elegendő alapot nyújt, úgy hiszem ebben cikkíró ur sem kételkedik ! De nem kételkedik abban sem, hogy a szorgalmas, tanulni vágyó, munkás ember az ő kevés osztályaival sokszor elkerüli a lusta tu lost; mert hiszen úgy volt régen, úgy van ma is, hogy a társadalom minden osztályában, minden rétegében vannak jelesek is, de vannak utolsók is ! És éppen ebből kifolyólag nem a nagyzás szól akkor Szalóki ur cikkében, midőn ő amaz óhajával áll elő, hogy az egyházkerületi közgyűléseken minden egyházmegyéből 1 — 1 tanító képviselő, a conventen kerületenként 1 — 1, a zsinaton 1—1 tanító megjelenhessen, s mint rendes tag érvényesíthesse szakképzettségét ..." Én emez óhajában Szalóki urnák nem mosolygásra méltó nagyzást látok, hanem inkább ébredő önérzetet, ragaszkodást felekezeti tanügyünk iránt és a tanítói pálya magasztosságának emelését látom célozni!! Azonban korántsem látom abban, — a mit cikkíró ur óhajt — a tanítói tekintély emelését, sőt kisebbítését, midőn a tanítótól azt kívánja, hogy a szószéken ne tündököljön ! *) Közömbös, egyhangú munkát kiván-e a vallás, avagy lelkesedést ? *) Ha ezt és igy mondta volna V—s, nem hagytam volna megjegyzés nélkül. Szerk.
