Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1899-12-17 / 51. szám

813 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 814 nyomtatva) s bár voluának határozatok arra, hogy ne maga szedje a lelkész fizetését; annak ódiuma mégis az ő vállait nyomja. Ezt Csizmadia ur ismét igy fordítja le: „A mit Barla ur kivan, hogy a számadásokat ne mi vezessük, csak akkor valósít­ható az meg, ha embereink maguk lesznek képe­sek azokat vezetni. Addig ilyent kívánni nem sza­bad.“ Igaz, hogy fölemlítettem, mint olyan célt, mely felé folyvást törekednünk kell azt, hogy az anyagiak kezelése vétessék ki ne csak papiroson, de valósággal a lelkészek kezéből s bizassék a vi­lági elemre. De ennek az anyagiak kezelésének vajmi kis része a számadások vezetése. Nem tu­dom Lepsényben miként vau ? Lehet, hogy ott nincs kellemetlenség az anyagiak miatt, mert talán vagyonos az egyház. De nálam p. o, az egyház­nak — a lelkészi és tanítói földeken s épületeken kívül — sem egy krajcárnyi tőkéje, sem egy hold földecskéje nincs. A szükségleteket évről-évre úgy kell kivetni. Mióta itt vagyok — építkezésünk is esvén ez időre — a papi és tanítói járadékokon kívül több mint tízezer forintot vetettünk igy ki. S vájjon ki eszközli ezt ? L gnagyobb részben maga a lelkész. A mint közéig az év vége, az ő feje már ebben fő, hogy mi lesz a jövő évi szükség­let? Meg kell csinálni a Költségvetést. Kicsinálja meg? Hát maga a pap. Hiában is szólna másnak, nem nyúlna hozzá senki. Es innét kezdve, egész az utolsó fillér-behajtásáig, mindenütt csak a pap kezének kell munkálni, a legtöbb kellemetlenség, felelősség őt terheli. Mikor sok szűkkeblű ember elégedetlenségének', méltatlankodásának — sokszor nagyon is durván — hangot ad, hogy már megint minek ez? Már megint ki csinálta ezt? A véde­kezés mindig csak az, hogy a pap! A takaró mindenütt a pap neve. Hát bizony mindez és még sok más alig szorítható a számadás vezetésének szép neve alá. Meg volt a tárgyalás. Jön a szép conclusió. Úgy véli Csizmadia ur, hogy sikerült engem is, az olvasókat is meggyőzni a felől, hogy semmibe sem volt igazam. Nem vagyunk ferde helyzetben sem az egyházpolitikai törvényekkel, sem az igehirde­téssel, sem az anyagiakkal való sáfárkodással szem­ben. Még én sem vagyok ferde helyzetben, a ki olyan következtetésekre jutottam, a melyeket ő megrostálni szíveskedett és teljesen helyteleneknek talált. Mert hát, a ki töpreng, gondolkodik, őszin­tén keresi a bajok forrását, előbb-utóbb eljut az igazság megismerésére. Hanem azok vannak ferde helyzetben, kiknek van szemök és fölök, de nem látnak és nem hallanak. Azok, kik békességet hir­detnek, holott nincs békesség. Mivel azonban én Csizmadia ur rostáját — mint a fontiekből látható — igen hibás rendsze­rűnek találtam, mely a felöntött magból a legjobb szemeket is elhullatja, sőt — sajátságos módon — a szemeket kicseréli és másokkal helyettesit!, nem ismerhetem el, hogy engemet szép cikkével meg­nyert, vagy meggyőzött volna. Ezért szükségesnek tartom, hogy utolsó, részleges idézetét kiegészít­sem igy: ferde helyzetben vannak azok is, kik »gyógyítják vala az én népem leányának romlá­sát hazugsággal, mondván: »Békesség, békesség, de ugyan nem lön békesség.» Jeremiás YI. 14. Alsó-Segesd. Barla Károly. Felhívás a magyarországi evangéliumi gyülekezetekhez, e gyülekezetek lelkészeihez, tanítóihoz, elöljáróihoz és mindazokhoz, a kik szeretik a mi Urunk, a Jézus Krisztus evangéliumát. Kedves testvéreink az Urban! Közéig ama neve­zetes óra, melyben vénülő ó évünk visszatér az örökké­valóság ölébe s egy uj év hajnala derül fel reánk. Mit hoz ez az ujesztendő ? Sok tekintetben attól függ, hogy Istennel vagy Isten nélkül lépünk-e abba? Vele erősek vagyunk és boldogok; nála nélkül semmit sem csele­kedhetünk. Épen azért arra kérjük mindazokat, a kik­nek fáj, hogy a magyar evangéliomi egyházak roska­doznak s számban és erőben fogynak, hívják össze az év első teljes hetében hivő társaikat s buzgó könyörgése­ket bocsátván a megfeszített és feltámadott Krisztus nevében az Atyához s Szent Léleknek vezetése és Isten igéjének világítása mellett elmélkedjenek az egyház bajai­ról, a társadalmi s a nemzeti élet sebeiről s egyszersmind a gyógyulás eszközeiről és az Ur által kimutatott fen­séges célokról is. Mondják el mindazknak, a kik még nem tudják, hogy millió meg millió evangéliomi ke­resztyén van a világ minden részében, hogy az evan­géliomi egyházak erősek, s az evangéliom által átha­tott nemzetek hatalmasak, hogy az év első teljes hetének minden napján más országokban is összegyűlnek az evan­géliomi keresztvének, hogy a hitben, reménységben és szeretetben erősödjenek. Mily áldás áradna le reánk, ha csak azt az egy tényt meggondolnék és szivünkre vennők, hogy az evangéliomi keresztyén egyháznak, sok mindenben különböző tagjai, egy nagy és fenséges egy­séget alkotnak, mert mindnyájan egyek a Krisztusban !!! Lelkesítsük a félénkeket, élesszük a bágyadókat és csüggedezőket és gyüjtsünk munkásokat minden jó munka előmozdítására !!! Ha minden evangéliomi egyház az év elején egész alázatossággal kéri a kegyelmet s elmélyed az evangéliomba, lehetetlen, hogy nagyobb élénkség s erőteljesebb élet ne mutatkozzék mint eddig. Az össze­

Next

/
Thumbnails
Contents