Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-11-26 / 48. szám
777 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. énekével, a melyen részt vesznek mindenkor a református theologia akadémia hallgatói s csak ezután kezdik meg az előadást. E szokás igen alkalmas eszköze lesz a lelkészek nevelésének. A vasuti tisztviselők vasárnapja. A M. Á. V. rengeteg tisztviselőseregének igen nagy örömet szerzett egy humánus rendeletével Hegedűs Sándor kereskedelemügyi minister. Elrendelte, hogy az igazgatóság igazatósági és üzletvezetőaégi személyzete vasárnapokon és sátoros ünnepeken a hivatalos szolgálat alól fölmentessék. A rendelet, melylyel a minister a M. Á. V. tisztviselőinek igaz hálájára szerzett jogot, igy szól: „Súlyt tektetvén arra, hogy a tárczám szolgálatában álló személyzet felelősségterhes szolgállattétele közben a társadalmi szokások által e czélra kijelölt pihenő nappokkal rendelkezzék s azokat az üdülésnek és családi ügyei ellátásának szentelhesse, máris intézkedtem, hogy a vezetésem alatt álló minisztérium személyzete vasárnapokon és sátoros ünnepeken csakis oly mértékben vétessék igénybe, amennyiben azt a halasztást nem türö ügyek elintézése megköveteli. Hasonló könyuy’ebbséget kívánván ezennel nyújtani az igazgatósság központi igazgatósági és üzletvetöségi szemészetének, elrendelem, hogy vasárnapokon és sátoros ünnepeken a nevezett személyzet a hivataloskodás alól felmentessék, azon megszorítással mindazonáltal, hogy a sürgős ügyek elintézésére e napokon is a megfelelő -zemélyzet rendelkezésre álljon. Midőn az igazgatóságot felhívom, hogy jelen rendeletemet említetett intencziómnak megfelelően czélszerüen és kellő méltányosság gyakorlásával foganatosítsa, egyut<al azon várakozásomnak adok kifejezést, hogy a vasárnapi munkaszünetnek az említett keretben való életbeléptetése az ügymenetnek hátrányára nem fog szolgálni. Jelen rendel etem végrehajtásáról jelentést várok. Budapest, 1899. november hónap 21-én. Hegedűs s. k. Ez a rendelet is ékesen szóló bizonysága, hogy Hegedűs Sáudornak érzéke van a vasárnapok és ünnepek megülésének szükséges volta iránt. — Felpanaszolt kongnia. Abból az alkalomból, hogy a lelkészek fizetése kiegészítésére az állami költségvetésbe a f. év terhére felvett öszeghez 126289 frt póthitelt kért a vallás és közoktatásügyi miniszter, az „Alkotmány“ c. napilapnak egy vidéki olvasója erősen kifakad, nagy igazságtalanságnak tartva azt, hogy mig „a nem katholikus papság az állam közadópénztárából kilmz egy félmilliót, addig a katholikus népség és papsága nem kap semmit." Utal arra, hogy Magyarország 15 millió lakosa közül több mint 8 millió katholikus, tehát „a közadót legnagyobb részben a katholikus nép fizeti.“ Ebből pedig az következnék, hogy az állam kasszájából a katholiküsok legalább annyit kapjanak, ha többet nem is, mint a másvallásfelekezetüek összesen. S mégis semmit se kapnak. Nem igazság a római katb. papság kongruájának rendelését a főpapi javakra utalni. . .“ Ugyan mit szóljunk ehhez a mérhetetlen elfogultságból eredő izgatáshoz? Mondjuk-e, hogy hiszen az állam nem tesz egyebet, mint hogy egy századokon át tartó nagy igazságtalanságon akar némileg segíteni, mikor a többek közt a református lelkészek kongruájának kiegészítéséhez is hozzájárul. Nagy igazságtalanság volt és még ma is az, hogy a római kath. káptalanok, püspökségek, érsekségek a nemzeti vagyonból oly óriási birtokot élveztek századokon át, élveznek még ma is, a miknek jövedelme födözhetné az egyházi és iskolai összes költségeket minden felekezetnél és bőven kerülne még jótékony intézetekre is, mint kórházak, szegényházak, gyermekmenhelyek stbire. Ezt a kérdést mi a nép előtt eddig nem tárgyaltuk. De ha az „Alkotmány“, illetőleg a munkatársai megengedhetőnek tartják, hogy azzal izgassanak a minket jogosan megillető s a római katholikusokéval távolról se egyenértékű állami segélyezés ellen, hogy a katholikus nép adójából kapjuk mi azt; ha üdvösnek tartják, hogy igy támaszszanak ellenszenvet, talán gyűlöletet ellenünk: akkor elkerülhetetlen lesz részünkről is a nép előtt feszegetése annak, hogy miért igyekezik az állam azt a régi nagy igazságtalanságot igy, közadóból megszüntetni, holott más és helyesebb módja is volna ennek; elkerülhetetlen lesz fölvetni ezt a kérdést: mire is kapták a káptalanok, püspökségek és érsekségek a rengeteg vagyont ? Hogy mi szüksége van egy-egy kanonoknak 12 — 15—20—25 ezer frt s egy-egy püspöknek itt-ott o, 4 sőt ötszázezer frt. évi jövedelemre ?! Kár is volt ezt a kérdést az ország tanácsában megkerülni. Gyökeres intézkedésre lett volna itt szükség. — Repülőgép a bécsi arzenálban. Manninger Józseí pozsonyi születésű iró repülőgépet talált fel, melyet felajánlott az osztrák hadügyminisztériumnak. Az érdekes találmáuynyal minapá1 an kezdték meg a kísérleteket a bécA arzenálban. Manninger érdekes módon jött rá a repülés titkára. Kis lányának nádból és papirosból játékpillangókat készített s bámulva tapasztalta, hogy az egjdk pillangó, melyet feldobutt, nem szállott, hanem a szobában egy ideig ide oda repdesett, mintha ele.en lett volna. Hamarosan megtalálta a tünemény titkát, melyet azonban csak a hadügyminiszternek árult el. Hogy a találmány nem bolondság, mutatja a közös hadügyminisztérium elnöki kiadványa, melylyel a föltalálót magához rendelte, sőt már arról is nyilatkozott, hogy a találmány bevállása esetén mennyit fizethet érte. A gépről egyelőre csak annyi kerül nyilvánosságra, hogy az óránkint 80 kilométert haladhat erős széllel szemben is és hogy kizárólag a légrétegek váltakozó sűrítése és ritkítása mozgatja. A gép kicsi, egy-egy emberre való és nem kerül többe darabonként 120 forintnál. SZERKESZTŐI ÜZENET. — B. E Böhönye sajnáljuk, a kért számmal már nem szolgálhatunk. — K. F. PÜspök-Ladány. Eddig Földesre ment ezután P, Ladányba megy a lap. a 86. 42. 45 46 számokat elküldötük, a többivel nem szolgálhatunk V. I G Lök a lapot a mű számmal megindítjuk. Gratulálunk. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Kis József. Főmunkatárs: Faragó János-Pápán. 1~99 az ev. re,' főtanoda betűivel ny. Kis Tivadar.
