Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-11-12 / 46. szám
741 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 742 a mit ő most én velem cselekedett, az is hirdettetik az ő emlékezetire, szegények mindenkor lesznek veletek és valamikor akarjátok, jól tehettek ő velek : de én nem mindenkor leszek veletek. Mária jő dolgot cselekedett én velem.“ (Márk. XIV : 6—8.) Ezzel egy nagy alaptételt jelentett ki és tett az evangéliomnak örökre alkotó részévé: a szépnek önálló értéke van a jő és hasznos mellett. Nem gáncsolandó pazarlás, sőt a földi javaknak dicséretes fölhasználása, hogy szépet hozzunk elő, melynek semmi más célja nincs, minthogy nemes érzések és gondolatoknak megfelelő érzéki kifejezést adjunk. A szegényekről és a szeretet műveiről ép oly kevéssé szabad megfeledkeznünk, mint a boldogító igazság terjesztéséről és e kettőről a keresztyén gondolkozás legelső képviselői nem is feledkeztek meg. És nem Jézusnak, hanem az árulónak szájából származott azon tan, hegy mig testi, vagy lelki szükség van e földön, melyen az embernek segítenie kell, addig a szép ápolása a keresztyénségben semmi erkölcsi jogosultsággal nem bír. Jézusnak Mária szép tette felőli ítélete védőlevél minden igazi művészet számára. Nem csak a szent, hanem minden tiszta szívből származott és tiszta szívvel élvezhető művészetet oltalmába vett Jézus. Ugyanaz, a ki mondotta : Nézzétek a mezők liliomait, —- azt is mondotta : Lássátok Mária szép tettét és cselekedjetek hasonlóképpen. A történelem bizonyítja, hogy szavait nem nyelte el a pusztaság. (Folyt, kÖv.) Templomszentelés Rátóthon. A veszprémi egyházmegyében levő rátóthi kis egyháznak Örömünnepe volt november 5-éu , mivel ekkor szentelte fel újonnan épült templomát. Nevelte az ünnepély fényét főtiszt, püspök ur Öméltóságának jelenléte, a ki sok gondjai és nagymérvű elfoglaltságai között, időt szakított arra, hogy ezen uj templomot az isteni tisztelet hölyéül ielavassa. November 4-én délután érkezett püspök ur Veszprémbe, hol Mórocza Kálmán egyházmegyei gondnok ur Onagyságának volt szívesen várt és fogadott vendége. Másnap reggel fél 9 órakor indult püspök ur Veszprémből egyházmegyei gondnok ur kíséretében Reé Jenő ur díszes fogatán Rátótnra, követve a templomszentelésre sereglők kocsi sorai által, a kik közül legyen elég itt Dr, Fenyvessy Ferenc főispán ur Öméltóságát, Kenessey Móric kir. közjegyző urat családjával, Paál Dénes, Szőke Ignác, Dr. Vadnay Béla egyházm. világi tanácsbirákat, Fodor Gyula egyházul, ügyész urakat felemlíteni. J z út Kádártán, ezen a teljesen református, vallásos, vagyonos és tiszta községen vezetett keresztül, hol szívesen üdvözölték püspök urat s mikor a menet Rátóthra ért, az öreg lelkész Jákóy Sámuel, presbytériuma élén szívből jött szavakkal üdvözölte püspök urat, a ki — úgymond — örömmel jött ezen ünnepélyre, mert előtte a legkisebb egyház előhaladása és buzgó törekvése épen olyan kedves jelenség mint a legnagyobbnak tündöklése. A szemekben könynyek csillogtak püspök ur válasza alatt, s nem egy sóhajtást hallottunk, csakhogy ezt a napot megérhettük. Ezután a vármegye főispánját üdvözölte a lelkész ur, azért a kitüntető figyelemért — mivel külön meghiva nem volt, — hogy megjelenésével szives volt őket megtisztelni. A főispán ur válaszában azt hangsúlyozta, hogy mint a magyar kormány képviselője, örömmel jött a legmagyarabb egyház egyik uj temploma felszentelésének ünnepélyére, s megjelenésével ezen egyház iránt mindenkor érzett tiszteletét és nagyrabecsülését akarta dokumentálni. A fogadások ulán elindult főtiszt. Antal Gábor püspök ur élén az egész sokaság az uj templom felé, melynek ajtójában várakozott az egyház gondnoka a kulcscsal kezében, s mivel az ének szavai szerint: könnyei tanúi voltak benső igaz érzelmeinek, s tétovázott rebegóse nyelvének : szólni nem tudott s némán nyújtotta a templom kulcsát püspök urnák, a ki azt átvevén megható beszéd kíséretében nyújtotta át a helyi lelkésznek s minden törvényes utódainak s utasította, hogy nyissa meg annak ajtója.it, a mi megtörténvén bementünk az uj tomplomba, hol a „Tebenned bíztunk eleitől fogva“ örök szépségű zsoltár első a 233. dicséret 1. versének eléneklése után püspök ur az urasztalához ment és egyikét tartatta templomszentelési legremeksbb beszédeinek. A szemekben örömkönnyek csillogtak, különösen akkor, mikor a régi és uj templomot hasonlította össze egymással, s rajzolta ezen kisded egyház hosszú küzdelmét, erős kitartását, áldozatkész buzgói kodását, melyből következtette, hogy az uj templomnak nagyobb lészen a dicsősége, majd gyönyörű templom felavatási imát s végül áldást mondott. Ekkor ismét ének következett a 233. dicséret 3 verse. S annak elhangzása után Thúry Etele egyházm. főjegyző a szószékbe ment s Esdrás VI. 16. 22. felett elmélkedve szólt I. a templom szentelésben rejlő nagy örömről, II. az életnek ama kenyeréről, mely mennyből jött alá, hogy igy HL erősek lehetnénk az Isten házának építésében. A kívül maradt sokaság lelki szomjúságát Szász Kálmán kádár - tai lelkész hévvel oltogatta I. Móz. XXVIII. 13. felett elmélkedvén. Jákóy Pál hajmáskéri lelkész tanügyi bizottsági elnök, szép beszéd kíséretében egy kisdedet keresztelt ; az urvacsorai beszédet Ayikos Kálmán esperes ur mondotta, bátorítván a megfáradtakat és megterhelteke*-, végül Szűcs Béla vilonyai lelkész záró imádságot mondott. Az idő már jól előre haladt akkorra, s a szerény lelkészi lak gazdagon felteritett asztalai várták a vendégeket, hol a helybeli plebánus is megjelent, melylyel tanujelót adta fenkölt lelkületének. A kedélyesen elköltött ebéd után, Angeli ur a rátóthi prépost bérlője szívesen láto't vendégei lettek a templomszentelésen megjelent összes honorátiorok, a ki főt püspök urat, legközelébb a veszprémi egyházmegyére kerülő egyházlátogatása alkalmára szivesen hivta vendégéül, s Ígéretet is nyert, hogy azon esetre vendégszeretetét köszönettel vesszük igénybe. A rátóthi kisded egyház felépítette uj templomát körülbelül 4500 forint költséggel, melyet legnagyobb részben közadakozásból hordtak össze, de évtizedeken keresztül rakogatták össze krajcáraikat, hogy forintok legyenek. A régi templom teljesen a róm. katholikusoké mellett volt építve ; valamikor egy fedél alatt volt a kettő, s csak
