Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1899-11-05 / 45. szám

721

DUNAKTULI PROTESTÁNS LAP,

722

vártemplom ajtajára kiszegezteti hires 95 tételét, melyek megegyengetik útját a reformáció hatalmas hullámainak. Tizennégy nap alatt bejárják az egész Németországot a régi, de most mégis uj igazságok, ■— mintha csak angyalok szárnyain szállnának szerte szét, — hirdetve fennen: „Haszontalan emberi beszéd az, hogy mihelyt a pénz ott cseng a szekrényben, a lélek azonnal kirepül a purgatoriumból.“ (27.) Az egyháznak igazi kincse a szentséges evangéliom az Isten dicsőségéről és kegyelméről (62.) Az igazság ily bátor kimondása szemben az uralkodó hatalommal, — rettenthetetlen bátorságot kívánt. De a bekövetkezhető veszélyek nem ingatták meg, a minthogy a szirtet sem mozgathatják meg a tenger felkorbácsolt hullámai: „Nem akarom én, — mondja — hogy az emberek, hanem hogy az Isten tanácsa szerint történjék, a mit teszek. Ha e munka Istentől van, ki gátolhatja meg ? Ha nem Istentől van, ki segítheti előre ?

Hogy tetteiben az Isten ujja munkált közre, azt a következmények megmutatták. Hiába volt minden tiltakozás, kiátkozás. Luthert sem az ész, sem a szentirás sem az erőszak fegyvereivel meggyőzni, tanait megcáfolni senkinek sem sikerült. Minél inkább igyekeztek kioltani az égő szikrát, annál hatalmasabb lángokban terjedt az szét az egész világon. A protestantizmus oly hatalmas fává nőtte ki magát, melynek árnyékában ma már milliók- és milliók találnak menedéket. Ennek az épületnek, mely majd 4 század tüzpróbáját szerencsésen lciállotta, okvetlen isteni igazságok kőszirtjén kell nyugodnia. Minő hatalmak vonultak harcba ellene! Es mind hasztalan volt. Ezek láttára el kell ismernünk, hogy ha a prot. egyház múló alapokon állna, már rég el kellett volna pusztulnia. „Hatalmas dolgokat cselekedett az Ur mivelünk, azért vigadunk!" (126. zs. 3. v.) „Jertek el és lássátok az Istennek dolgait; csudálatosak az ő cselekedetei az emberek fiaihoz.“ (66. zs. 5. v.)

Károly császár előtt az augsburgi birodalmi gyűlés alkalmával egy néma játékot adtak elő. Föllép először egy álarcos, ki egy csomó görbe vesszőt dob a földre s azzal tovább megy. Jönnek más tudósok, kik a pálcákat egyenesre hajlítani törekesznek s mikor nem sikerül, fejcsóválva, bosszankodva állnak odább. Utánuk megjelenik egy barát, egy darabig nézi, azután fűzbe veti a vesszőcsomót. Ekkor előugrik egy császárnak öltözött alak, közbe vág kardjával, hogy a tüzet szétszórja, a lángok még magasabbra emelkednek, most elősiet a pápa s az ott álló két hordó közül az egyiket megragadja és rázza a lángok fölött, de sietségében viz helyett olajat önt a tűzre s a feltörő lángoktól megrémülve futnak szét mindannyian.

Híven példázza e történet, hogy mint élt a barát ténye a köztudatban ; tűz volt az, melyet minden ellenségei sem olthattak ki, sőt annál hatalmasabban tört ég felé. Es Istennek legyen hála ! az evangéliomi hit és szeretet tüze ma is ég, ugy-e ég mindnyájunk szivében ?

Félre a pápával, a szentekkel, hagyományokkal. Egyr a közbenjáró Isten és emberek között: a Jézus Krisztus. A'issza a szentiráshoz ! — ez a jelszó, mely megtöri a háromszoros rabszolgaság békéit, melyekkel a szentirás, a lelkiismeret és az ész lenyűgözve voltak; fölébred az Isten előtti személyes felelősség érzete, a lelkiismeret elkobozhatatlan joga. A szentirást okvetlen vissza kellett adni a nép kezébe, hogy közvetlen a szentirókkali társalgásból ismerhette meg az önmagát, a kijelentett Istent és a kit elbocsátott a Jézus Krisztust és mindazt, a mire neki üdvözülése tekintetében szüksége van. Az írások tudakozása kötelességünk is. „Az Istennek lelkét meg ne oltsátok — mondja Pál ap., az írásnak magyarázatait meg ne utáljátok. Mindeneket megpróbáljátok, a mi jó, azt megtartsátok“ (I. Thess. 5 : 19—21.) A szentirás tanulmányozása nagy lendületet adott a nyelvészeti s általában a szabad, önálló tudományos kutatásnak, melyre nézve a szabadságlevelet a protestantizmus adta meg. Hogy egy Kepler, Kopernikus, Galilei ma már nem tekinthetők eretnekeknek, hogy az egyháznak nincs indexe tiltott könyvek számára, hogy minket nem ejt kétségbe a természetvizsgálók kutatásainak eredménye, csak igazságot mutassanak fel előttük , sőt a tudomány diadalának, az emberi szellem előhaladásának tekintjük, mint lépcsőt a tökéletesedés felé, melyre az ember teremtésénél fogva hivatva van : ez mind-mind a reformáció érdeme.

Értjük az ó rabinusi legenda mély értelmét, hogy Salamon bölcsessége még a gonosz szellemeket is kényszeritette, hogy neki a templom építésnél segítségére legyenek! Igen, a gonoszság, a hazugság, a tévedés sokszor akarata ellenére és öntudatlanul is kénytelen köveket vinni az isteni igazságok templomának tovább építéséhez. Az igazságot erőszakkal egy ideig fogva lehet tartani, de előbb-utóbb utat tör magának s minél nagyobb akadályokkal kell megküzdenie, annál nagyobb lesz győzelme is.

Vagy azt hiszik Rómában, hogy a szellemet is indexbe lehet szorítani vagy talán a franciaországi papok mozgalma nem az idők jele? A würzburgi profeszszor, Schell örökre letűnt tán, indexbe rakott könyveivel együtt, melyekben a maradiság helyett a katholicismus előhaladását hirdette? En nem hiszem. Bár nem volt benne elég férfias bátorság, hogy kijelentette volna mint Luther, hogy lelkiismerete ellen semmit sem tehet, de éveken át táplálta tanítványait azzal a lélekkel, mely könyveit sugallta s ezek hatása nem fog elmaradni.

Az emberi szellem lényéhez tartozik a haladás, ehhez szabadság kell s éppen ez a protestantismus létalapja, benne az evangeliom lelke fölszabaditólag hat, kiszélesíti és világossá teszi a szellem látóhatárát. Nem véletlenség, hogy az utóbbi 3 százév legnagyobb gondolkozói és költői, philosophusai és államférfiai protestánsok voltak. Váljon kiket állíthat szembe a katholicismus egy Schackespeare, Lessing, Goethe vagy Kanttal?

De nemcsak a tudományok terén, hanem általában a nép minden osztályában a folvilágosultság, a közerkölcsiség tekintetében mindenütt a protestáns államok járnak elöl, ezeké a babér. E bizonyítékok meg