Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-10-29 / 44. szám
70.9 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 710 Ilyen eredményre jutunk, ha egyházunk állapotát mélyebben vizsgáljuk s láthatjuk szivünk fájdalmával, hogy közel van, ha ugyan még el nem érkezett, azon idő, melyről Pál apostol szomorúan mondja a rómabeliekhez irt levelében : „Lészen oly idő, melyben az igaz tudományt el nem szenvedik, hanem az ö tulajdon kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat és az igazságtól az ö füleiket elfordítják, fordulnak pedig híjában való beszédeknek hallgatásokra.“ Tapasztaljuk, hogy rohamos léptekkel közelget azon korszak, melyről maga Tdvezitőnk mondja, hogy akkor „a bűn igen megsokasodik és az atyafiul szeretet is igen meghidegedik sokakban.“ (Máté 24. r, 12, v,) Szinte rettegünk nDg a gondolatától is annak5 hogy beteljesedik a Jelenések könyve irójáuak ezen vészkiáltása : „Jaj a föld és tenger lakosainak, mert leszállóit az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljesé1 Ilyen körülmények között az a kérdés : II. Miért kell magunkat ellenségeink ellen védelmeznünk ? Egy részt azért, hogy hitünket, vallásunkat fentartsuk s a mint őseinktől szent örökség gyanánt vettük, oly épségében és teljességében utódainknak hagyjuk. Pedig ellenségeink épen ezek ellen törnek s ha öszszetett kézzel nézzük munkájukat, ezen lelki örökségeinket elrabolják tó'iünk. Mint a méreg megöli, feloszlatja, darabokra szaggatja a megmérgezett testet, úgy hat az emlitett ellenségeink munkája a társadalomra, az egyházra. Az a cél, hogy felbontta.-sék a szentek egyessége, elszakasztassauak a tagok, jól tudván, hogy „az erő megoszlása gyengeség, az egyes részek feloszlása pedig pusztulás, halálé‘ Mi a szenteknek egy testbe való kötözésére vagyunk elbocsátva Istentől, tehát minden ez ellen való törekvést megakadályoznunk kell, különben méltatlanok leszünk azon lelki kincsekre, melyek őrizetünkre bizattak. Ne felejtsük el Idvezitőnk szavait: „Minden ország, valamely magában meghasonlik, elpusztul és egy város is vagy háznép, mely meghasonlik magában, elpusztul és meg nem maradhat.u Másrészt azért kell ellenségeinkkel a harcot felvennünk, hogy azokat megnyerjük. Nem az a célunk, hogy az ellent földre tiporjuk, hanem hogy magunkhoz felemeljük. Ez a keresztyéni eljárás. Fel kell emelni, a ki elbukott, meg kell keresni a ki eltévedt; tanítani kell a tudatlant, világosságot kell gyújtani a sötétségben ülőnek, gyógyítani a lelki beteget, egy szóval szaporítani kell Isten országának hiveit. Öröm van a mennyben egy megtérő bűnösön, mondja Idvezitőnk. Hát a mi örömünk mily nagy lehet, ha sokakról elmondhatjuk : íme, ezeket mi nyertük, mi téritettük meg. Végül és főleg azért kell küzdenünk, hogy a magunk lelkét megtartsuk. Mindenkinek legszentebb kötelessége ez, de főképen az Ur szolgáinak, a kik szi árd elhatározással, szent fogadással lépnek azon pályára, mely tövises ugyan, de lelkűk idvességére vezet. S hogy a hitetlenséggel való küzdelem, ellenségeink meggyőzése és megtérítése tartja meg lelkünket, elvesztjük pedig azt, ha a küzdelemtől elvonulunk, ha semmit nem teszünk és az ellenfélnek szabad kezet adunk, bizonyítja Ezékhiel próféta, a kinek maga a Jehova mondotta: „Embernek fia, őrállóul adtalak én tégedet az Izrael házának, hogy mikor hallod r>z én számból az én beszédemet, megintsedőket. Ha mondandóm a- hitetlennek: Te hitetlen, halállal halsz meg, és nem szólándasz, hogy a hitetlen megőrizze magát az ő utától, az a hitetlen az ő álnokságaiért hal meg, de az ő vérét a te kezedből kívánom meg. Ha pedig meginted- a hitetlent, az ő utáról, hogy abból kitérjen és nem tér ki az ő utáról, az az ö álnokságaiért meghal, de a te lelkedet meg mentetted. “ Ezék. (33 : 7—9.) Ezekből láthatjuk, hogy kötelességünk a hitetlenekkel szembeszállani, azokkal küzdeni, őket megnyerni nemcsak hogy vallásunkat, legszentebb kincsünket megtartsuk, nemcsak hogy a vett parancsolat szerint Isten országa hiveinek számát szaporítsuk, hanem és főként azért, hogy saját lelkünket el ne veszitsük. III. Az most a harmadik és legfontosabb kérdés, hogyan tudjuk e roppant munkát elvégezni, mely úgy látszik, hogy emberi erőnket felülmúlja. Most értünk el, Kér. Hivek, alapigénk valódi értelméhez, mert épen ezen kérdésre adja meg a feleletet. Megmondja, hogyan induljunk el a harcra, milyen erényekkel kell magunkat felövezni, minő fegyverekkel kell küzdeni, ha erősebbek akarunk lenni az ellenfélnél s azt meggyőzni s megnyerni akarjuk. Azt mondja: „Egy szerelmetek légyen, egy értelemmel és egy akarattal legyetek, ugyanazon indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is.u Ezekben a csudálatos szavakban van az a roppant erő, mely a kér, egyházat a külső ellenség ellen megvédelmezte, a belső ellenség elleni harcban diadalra .juttatja. Igenis, mert ha a mi ellenségünk — akárki legyen — látja azt a véghetetlen szerelmet, mely minket összefűz, azt az egy akaratot és egy értelmet, mely mint testvéreket szorosan egybekapcsol, a szelidségnek, alázatosságnak, megbocsátásnak, öntnegragadásnak legnemesebb érzelmeit, melyek minket Isten fiaivá emelnek : akkor ellenségünk, mint a megbüvölt vad, megretten és meghunyászkodik, érezvén, hogy nincs semmi fegyvere, melyekkel ellenünk küzdhetne, akkor rosszakaróink serege — mint hajdan a fegyveres sereg a Gecseináné kertjében Jézus isteni fenségének látására arccal a földre borul előttünk ! így vesz győzedelmet általunk a vallás, az evangéliom. így terjed a lelki nyugalom, békesség, boldogság a földön. De ha úgy teszünk, mint még manapság is sokan tesznek, hogy a törvénynek pusztán rideg betűit nézzük, felettébb való igazságunkat hánytorgatjuk, mint a farizeusok, ha az egymás iránti szeretetnek nemes érzelmeit keblünkből kiszaggatják, ha visszát vonunk, gyűlölködünk, ha magunkat minden áldozattól elvonjuk, ha ellenségeinket a földhöz verve megsemmisítjük ; hí Istentől elpár! tolva a mammon bálványa előtt hajtjuk meg térdeinket, ha kedvesebb előttünk a földnek kincse, a testnek gyönyör élvezete, mint lelkünk nyugodalma ; egyszóval, ha az apostol szavait nem követve nemtelen érzelmeknek adunk helyet szivünkben : akkor legyen bár kezünkben a világnak minden hatalma, legyen a mi seregüuk légió : elve
