Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1899-10-22 / 43. szám

685

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

686

tokkal szemben való magnnktartását sem meg nem bántam, sem nem szégyenlettem soha.

Tanítsatok meg miuden népeket! Ezzel az intéssel bocsátotta el Jézus tanítványait s nekünk is kötelességünk hirdetni a megfeszített Krisztust és tudományát, mert a hit hallásból vagyon, a hallás pedig isten igéje által. Sajátságos, hogy ezzel is lehet ferde helyzetbe jutni s mi tűrés-tagadás, mi némileg abba is jutottunk. Mi egyházi tanitásnak azt a beszédet fogadtuk el, a mit a lelkész a templomi szószékből egy bibliai rósz, vagy tétel alapján elmond és pedig kőnyvnélkül. S hogy ezt miként kell késziteni és elmondani, arra egész irodalom van. Megrendeljük hát a lelkészeknek, hogy minden vasárnapon és ünnepen, délelőtt, délután, ezen kivül adventben hetenként kétszer és minden halottnál, a hol a felek megkívánják — nálunk 2 frt stóladij lefizetése mellett — prédikátiót, esetleg bibliamagyarázatot, szóval egyházi beszédet tartsanak. Vájjon elérjük-e vele az eredményt, a mit óhajtunk? Nem. Teljesen ferde helyzetbe jutottunk. A helyett, hogy szünet nélkül való prédikálásunk emelné a hitet s boldogságot, mindenfelől hangzik a panasz, hogy üresednek a templomok. Rendszerünk az igehirdetést, kivált kisebb egyházakban — hol a lelkész mindig maga szolgál — a prédikátorra nézve hosszú időn át terhessé, a gyülekezetre nézve szinte hatástalanná teszi. Nem ily kényszeredett, szabályok alá vont szónolatokat tartottak az apostolok. Tanítottak akkor, a mikor szükségét látták, arról a tárgyról, a mi épen alkalmi volt. Tanítottak abból, a mi lelkűkben, elméjűkben elevenen élt Jézus élete és tanításaiból. Mi kiszabjuk a lelkésznek, hogy évente legalább 110, halottak fölöttiekkel mintegy 130—- 140 beszédet kell tartani, a mi természetesen tiz évi szolgálat alatt 1300 — 1400-ra megy. Ha most elgondoljuk, hogy a mi beszédeink körébe sem a napi — közigazgatási, gazdasági, ipari stb. — sem a politikai események nem tartoznak, hogy neküuk csak a Krisztust s annak tanait kell hirdetnünk, bizony fölmerül a kérdés, hogy honnét vesszük ehhez a kellő anyagot?

Mentsen Isten, hogy csak egy kegyeletien érzés is lakozzék szivemben volt tanáraim iránt. Tudom, hog) ők is csak a rendszernek voltak kénytelenek hódolni. De épen ezért kimerem mondani, hogy a sok elméleti és gyakorlati theol. tantárgy tanulása dacára — mi korombeliek — úgy jöttünk el az iskolából, hogy épen a bibliát nem

tudtuk. Volt ugyan exegézis nevű tantárgyunk is némi bevezetés mellett a héber ó szövetségből is, a görög újszövetségből is évenként nehány részt áttettünk magyarra s magyaráztuk előírás szerint; de ismétlem — sem az ó szövetségnek a Messiásra utaló részét és az izrael történetét vonatkozó könyveit, sem az uj-szövetséget nem tudtuk, sem a tekintetben, hogyan kellene valamely vallásos tárgy felett hamar beszédet készíteni, vagy rögtöuözui, egyátalán nem gyakoroltattunk. Úgy tudom, a katolikusoknál a klerikusoknak az egész uj-szövetséget be kell tanulniok s az az egyház ezer éves tapasztalatból mégis megtanulta, hogy nem helyes lelkészeit minden vasárnapon délelőtt, délután beszédek tartására szoritaui, sőt kisebb helyeken délelőtt sincs mindig prédikáció. Hogy a halottak fölötti szertartásoknál nem kell uj és uj szónoklatokra készülniük, szintén köztudomású. Az izraelitáknál kisebb helyeken előre hirdetik, mikor lesz templomi tanítás s föl is használják az alkalmat annak meghallgatására. Egyházi bajainknak egyik forrása istenitiszteletünk berendezésében van s azt hiszem, ideje volna, hogy befolyásos embereink vegyenek bátorságot annak módosítására. Mert bizony ferde, sőt szánaudó helyzet az, mikor a lelkész négy, öt hallgatónak kénytelen prédikálni. Ez pedig, a mint tudom, Baranyában sok helyen, de már néháuy helyen Somogybán is bekövetkezett.

(Fotyt köv.)

Természet és művészet újszövetségben.

Természet és művészet két egymástól külömböző testvér. Ha együtt említjük őket, mindjárt érezzük az ellentétet. A világot, úgy a mint magában van, minden emberi beavatkozás nélkül, természetnek mondjuk, mig a művészet az embernek saját műve. A természetet találjuk magunk előtt, ha öntudatra ébredünk, körül vesz bennünk s mintegy uralkodik felettünk. Nem egyszer nevezték anyának, mig mellette az atyáról megfeledkeztek. Az atyától sokat lehet kérni; ez az anya könyörtelen. Szeretjük vagy gyűlöljük a természetet, gyönyörködünk pompájában és hatalmában, vagy bosszankodunk felette, hogy hatalmasabb, mint a mi kívánságunk, akaratunk, hogy a döntő pillanatban kigunyolja minden törekvésünket, melylyel fölötte uraságunkat akarjuk megbizonyitani, azért a természet, a mennyire tapasztalatunk elér, minden lényeges tulajdonságával, hatalmával, szépségével, borzalmával, marad a mi volt. A művészetben azonban az ember szabad, teremtői munkásságra emelkedik ; erre nemcsak egy név emlékeztet bennünk, melyekkel a művészet egyes fajait nevezni szoktuk. Az egyiket költészetnek nevezzük, a megfelelő görög szó után ; de a non^r'is teremtőt, alko-