Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-10-15 / 42. szám
677 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 678 házának mai élete, fejlődése és virágzása szorosan egybefügg e család egyes tagjainak ottani lelkészi működésével, a mint erről a napló és a múlt egyaránt tanúskodnak. A közlendő részlet fontos egyháztörténeti szempontból, mert világot vet a múlt századbeli egyházi életre, az akkori egyházi hivataloskodási munkakörre, egyházainkat ért üldöztetések, bántalmak zivataraira. Láthatjuk a körülményből a családalapitó Barla Szabó János homokszentgyörgyi lévita személyében az Ur veteményes kertjében hiven fáradozó munkást, ki az üldöztetések közepett állásától megfosztva, népes családja körében magára hagyatva meg nem törik, kétségbe nem esik, hanem három éven át mint szántó vető tartja fenn családját s vár szebb jövő felderülésére, a mi midőn elkövetkezik, gyülekezete javára, hivei lelki boldogitására újból hivatalába lép. Alólirott e család sarja özv. Barla Szabó Sándorné úrnő, csurgói lakostól nyerte kezeihez e régi könyvet, mig az Ősök emlékezete előtt tisztelettel és kegyelettel meghajolva, meghatottan olvasta azt, az emlitett szempontoknál fogva jónak látta, hogy abból pár részlet bemutatására vállalkozzék. A régi kézirat-napló cirne: Diarium Danielis Barla Szabó ab Anno Domini 1796, 9. Auyusti. Mottója : „Omnia cum Deo, Nihil sine Eo“ és a következő vallásos tartalmú vers: Az Ur által én és minden dolgok nagyok, Nála nélkül semmik s én is semmi vagyok. 0 Felsége által mindent megtehetek, Nélküle semmiben elő nem mehetek, Te segitsz hát engem mindenben, Istenem, Éltemben, haltomban csak Te vagy mindenem. A napló tartalma hiven megfelel mottójának, egész terjedelmében mély vallásos érzületet, szellemet tükröz vissza. írását megkezdette Barla Szabó Dániel béczi lelkész, majd hencsei praeoráns, majd merenyei, zselickisfaludi, ötvös-kónyi lelkész, ez utóbbi helyen halt meg az 1828. évben. Folytatták benne a feljegyzéseket Barla Szabó István a század első felében nagy-dobszai lelkész (f 1858. jan. 12.) ugyancsak az ő hasonnevű fia, papságában utóda, majd Barla Szabó János visontai lelkész (f 1871.), Barla Szabó Sándor csurgói orvos. Az ő bejegyzései az utolsók az 1872. évből. A feljegyzések a család történetét adják. A könyv bevezető lapjai Barla Szabó Jánosnak, a család somogyi ága alapítójának 1749-ben Somogyba beköltözése históriáját adják. O géberjéni (Szatmárm.) szülött, B. Sz. Ferenc és Gyarmatin Seres Borbála nemes szülők gyermeke, született 1721-ben. A család Géberjénben és a szomszédos szatmármegyei községekben, Füzes-Gyarmat, Oköritó, Daróc ma is jelentékeny számban képviselve van, alólirott is az 1891. esztendőben, mint debreceni theologus, supplicans deák e helyeken megfordulván, talált ott rokonokat. B. Sz. J. iskolai tanfolyamait a debreceni és marosvásárhelyi kollégiumokban megfutván, hosszas vándorlás után Somogyba jött és telepedett meg. Az ő életére és egyházi működésére vonatkozó adatokat, mint a napló legrégibb idejű részletét fiának Dánielnek feljegyzéséből az alábbiakban szószerint közlöm. Mihelyst sokszor nevezett Barla Szabó János az alsó-somogyi T. Tractusba beért, megtapasztalván a zarándokoskodásnak hiábavalóságát (magára nézve is), mindjárt gondolkodott ideig való megtelepedéséről. Széllyel nézvén azért itten, kezdett az idevaló Szent Társaságbeli Tiszteletes Atyákkal, a Tiszt. Senioratussal megesmerkedni, nevezetesen az akkori T. T. Bodis Ferencz Traktualis Senior Urnái magát esmeretessé tette, ezen Ven. Tractusnak kebelébe lejéndő megállapodásáról eltökéllett szándékát kinyilatkoztatta. Emmellett mind magaviseleté, mind pedig ékes éneklése, kántorsága által magát itten mindenek előtt a mi Ekklésiáinkban valahol megfordult, annyira megkedveltette, hogy sokan örömest nem kívántának nála nélkül el lenni; Annyira, hogy noha Gyöngyös-Mellék már akkor Prédikátort tartó Ekklésia lett légyen, mindazáltal (minthogy némely Ekklésiáknak akkor itten hibás szabadságában állott az, hogy amint nékio tetszett, most Prédikátort, majd ismét Praeorans Mestert vagy Lévitát fogadlak annak tagjai és azt tartották, annak szolgálatával éltek, minémü volt Bécz, Gyöngyös-Mellék és többek) nem lévén Prédikátorságra szándéka, maga Lévitájának a V. Traktualis Sz. Széken megnyerte s el is vitte az 1759-dik esztendőben. Es ez vala már legelső lakási Statiója, holott Lévitai Hivatalt viselt két esztendőig. Mely idő folyamatról amit tudhatok, rendel igy folydogált: 1. Mihelyt az Ekklésiába béért a parochiára bészállott, észre vevén az épületeknek felette szűk, rongyos és alkalmatlan voltokat, azonnal beköszöntése után rajta volt, hogy avagy csak paröchialis házat építtessen, melyre rá is ment, és noha igen szűkét és nem tetszéshez valót, de mint nőtlen személynek egy kis szobácskát épitettenek az ekklesiabeliek, (mely szoba ez mái napik is fenn áll és abban lakik T. Prédikátor ur; ujjat azóta nem építettek, hanem néha ezt korrigálták. 1751-től fogva most folyó 1796 évig hát ez, az én édes Atyámtól Barla Szabó János uramtól építtetett ház áll a parochiális földön.) 2. Ez helyen noha Lévita vagy Praeorans Mester lett légyen Ő Kegyelme, de mégis nemcsak praeorálni, hanem minden vasárnapokon, akkor szokásban levő aprós innepeken, halottakon vagy azok felett prédikálnia is kellett. E mellett éneklés, harangozás, gyermekek tanítása, búcsúztatás a holtak felett, notáriusság mind magára rakatott. Úgyhogy sokszor beszéllette életében, hogy estek olyan vasárnapok, melyeken közönségesen altemplomban, minekutánna beharangozott, kétszer reggel és délután kellett prédikálnia, könyörgeni, énekelni, az nap ismét halottat estvére prédikáltam magának reá harangozni és 80—90—100 versekből (melyek négysoros strófák voltak) álló búcsúztatót énekszóval elmondani felette; mégis gyakran a falusi bíró számvetéseknek, leveleknek hosszú currenseknek íratásával, még ez ily terhes szolgálatot tett napokon is estve terhelte. Ezt az szolgálatját mindenkor úgy emlegette, mint igen terhes napjait, melyekben mindazáltal soha el nem csüggedt, el sem betegedett, sem az
