Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-10-01 / 40. szám
645 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 648 A hit, a vallás tehát úgy a földi, mint az égi boldogság egyedüli kutforrása ! Az Istenbe vetett bizalom tudja csak az embert fölemelni oda, a tiszta boldogság igazi honába, hol többé nem tapad szenny a sárból alkotott emberre — és hol: »A csillag, mely föl-föl tünedez Az égben, — a vándor vezére lesz; A panasz elhal, — lart az ima még! . , Mig a föld ködös, — ott derült az ég!» Derült annak életege, kinek szivében a vallás szent tüze ég ! Ez a tűz a legbiztosabb vezérfáklya földi életünk rögös utain ; ez hint biztató fényt, ha csüggedünk, ez emel föl, ha kétségbe esünk, ez mutat fényével utat bujdosásunk sártekéjén, mely fény nélkül semmiségbe sülyedne a teremtés remek koronája ! Ilyen kincs a vallás, a hit az emberre nézve ! Ebből kifolyólag : minden tanítónak, hogy boldogságra nevelhessen, első és legszentebb kötelessége a hitet, a v illás' az emberi lélek eme legdrágább kincsét tanítványaink igaz tulajdonává tenni! Hogy miképen ? Lássuk a következőkben ! * * * Első' kellék erre nézve : a gyermek lelki világának kitanulmányozása! A jó építész, mielőtt építéshez fogna, számol a körülményekkel. így a jó tanító is, mielőtt a vallási neveléshez kezdene, tanulmányozza ki a gondjaira bízott lelkeket, vájjon bírnak e azok némi vallásos érzülettel és minővel ? Ennek kipuhatolása történhetik a gyermekekkel való bizalmas beszélgetés, társalgás, a szülőkkel való érintkezés, — mese mondatás, később mese iratás és a gyermekek szabad játszására való őrködés által. Midőn szülői a kis ébredő lelket iskolába adják, ölelje át azt a tanító bizalmának őszinte melegével, mit nyájas beszélgetés által adjon is tudtára a kis tanulónak, mely beszélgetés közben észrevétlenül térjen át ama kérdésekre: „Láttál-e már, édes fiam, az égen csillagot? (Holdat ? napot ?) „Ki lakik ott az égben?“ Ki adja a jó időt ? (a rósz időt ?) „Szoktál-e imádkozni a jó Istenhez ?“ „Hát énekelni ?“ E kérdésekre, ha a gyermek szokott, arca kiderül és el is mondja nyomban, a mit szokott. Itt már a tanító tisztában lehet a kezdő gyermek vallásosságával s némileg ama családi kör vallás levegőjével is, melyből eddig a kezdő iskolás lelke a vallási tápot nyerte. Lesz a feladott újoncok között olyan is, ki azt sem tudja, van-e Isten, s mire való az ima és ének ? Itt vegye föl a tanító az ellenkérdést: „szoktál-e dalolni kis fiam ? tudnál-e mesélni ?“ A tapasztalatlan, értetlen gyerkőc, ha tud és szokott a maga meztelenségében el is mond nyomban holmi kis trágár mesét, vagy valami férc melódiát. Itt már aztán tisztában lehet a tanító, hogy otthonn ima helyett káromlás s ének helyett „nóta“ volt a szülők gyönyörűsége kis csemetéjük ajakán. Itt már azután az ébredő leiken a valástalanság szomorú bélyege látszik s az ilyennek vallási kezelésénél kétszeres őrszemmel kell vigyázni a tanítónak ! De lesz több olyan újonc is, ki vagy fél, vagy bizalmatlan, vagy szótalan és így mit sem fog szólni t Erőltessük-e a szólásra ? Ezt tenni nem szabad, hisz az erőltetett beszéd nem őszinte megnyilatkozása a léleknek ! Itt nincs egyéb hátra, mint vagy várni még, de legjobb az együttes nevelhetés szempontjából a szülőkkel azonnal érintkezésbe lépni, felkeresni őket családi otthonukban. Midőn ezt tesszük, ne áruljuk el, mi célból járunk, egész észrevétlenül hozakodjunk elő vallásos dolgokról és ha azt tapasztaljuk, hogy a szülők hitetlenek, úgy gyermekük sem lehet más ! Ekképen kiismerve a kezdő gyermekek családi vallásos neveltetésüket, ehhez képest megkezdhetjük velük első vallás s nevelési lépésünket. Hogy valláserkölcsi nevelésünk a későbbi években s alapos és okszerű legyen, folyton figyelemmel kell kisérnünk tanítványaink lelki világát, valláserkölcsi fejlődését. Ennek figyelemmel kisérésére egyik legalkalmasabb eszköz a mese Íratás. A mesét a gyermek otthon vagy más fesztelen körben tanulja, az iskolában írásba foglalja s ebből láthatja meg legjobban a tanító, mennyire finomult s mily fokon áll növendéke valláserkölcsi érzülete : fogékony-e és mennyire a rossz iránt ? avagy ellenkezőleg érzülete öntudatosságában fejlődvén, a nemes, szépésjó felé hajlik. A szabad játszás fölötti őrködés a másik eszköz gyermekeink lelki világának figyelemmel kisérhetésére. Ez tálja föl a tanító előtt a gyermeki lélek titkos világát : lelkét, szivét, véralkatát hogy hamis-e vagy igazságos ? elnéző-e vagy kegyetlen ? gyengéd-e vagy durva ? szereti-e a tanuló társait, úgy tekinti-e őket, mint testvérjeit ? Ezek mind oly jelenségek, melyekre a tanítónak szüksége van, hogy növendékei vallásnevelését helyes utón vezethesse ! így számot vetve a körülményekkel, térjünk át az iskolai vallási tárgyakra, mint vallásnevelési eszközökre. Első helyen áll, igy tehát a vallásnevelés küszöbén, mint nevelési eszköz a valláserkölcsi beszéd értelemgyakorlatra szülőkről, testvérekről, embertársainkról, Istenről, a jóltevöről, az árvákról, özvegyekről, koldusról stb. stb , mely beszédértelemgyakorlat legyen gyérmekies, rövid és élénk, ne hosszas és ne mesterkélt, mert igy a gyermeki lélekre semmi befolyással sem leend, az egész csak nyelvképzés, de nem lélekképzés lesz ! Ezeket egészítse ki egy-egy kis egyszerű versecske beemléztetése utánmondás által. Ugyancsak eme beszédértelemgyakorlatokkoz kell, hogy sorakozzék már az ima- vagy az Istennel való társalgás a kezdő leikéhez alkalmazott formában, mit a gyermek tanítója ajakáról sajátítson el! Egyszerű szavak és igaz vallásos érzés jellemezzék az első imát! Ez a legelső benyomás oly vallási kép leend a tiszta gyermeki szívben, mely kép később eszmekörének fejlődésével egy letörölhetetlen emlékké alakul!
