Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1899-10-01 / 40. szám

639 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 640 ki a jeruzsálemi templomban ostort fogott az alkuszokra? Ki volt az, a ki rókának nevezte Heródest és festett koporsóknak a phariseusokat ? Ki volt az, a ki meg­átkozta a gyümölostelen figefát ? Jézus volt ez, a meg­átalkodott bűnösök nyilt és igazságos bírája. Jézus, a ki külömbséget tett az elesett, de bűneit bánó bűnös és a között, a ki minden intés dacára engedte, hogy megesontosodjék a bűn benne. így domborodik ki előttünk a maga teljességében Jézusnak az emberekben nyilvánuló bűn iránt tanúsí­tott magatartása, mint feltétlenül követendő példa. Szi­ves elnézés és megbocsátás mindenki iránt, a ki bánja vétkeit és felvétele ennek a szeretet karjaira. Egyenes, nyilt elitélése és megbüntetése a megátalkodottnak: ez az a mérték, az a szabály, a mihez nekünk tartanunk kell magunkat. Tisztelt papnövendék urak, az önök őrállói mi vagyunk. Ezt jegyezzék meg maguknak jól. Jegyezzék meg, kogy nekünk nem csak az önök tudományos elő­menetelén kell munkálkodnunk, hanem azon is, hogy kötelességtudásuk minden irányban lehető teljesen ki­fejlődjék. A tudomány közlésén kivid főleg azon kell munkálkodnunk, hogy Önökben az u. n. papi jellem foly­tonosan erősbbödjék; hogy erkölcsi magaviseletük mind jobban és jobban megfeleljen jövendő hivataluk szent céljának. Mert bár nagyon jól tudjuk, hogy a lelkész gyarlósága, erkölcsi fogyatkozása semmiképpen se le­hetnek föltétien akadályai az isteni kegyelem működé­sének : mégis nem lehet tagadnunk, hogy a tapasztalat szerint a gyülekezeti tagok bizonyos megnyugvással, szí­vesen használják fel a lelkész gyarlóságait figefalevél­­nek a saját erkölcstelenségük elleplezésére. Őrizkedje­nek azért attól, hogy az Urnák neve önök miatt káro­­moltassék ! Vegyék tőlünk szívesen mindenkor minden intésünket, sőt ha arra kerülne a sor, a büntetést is, mert ezekkel mi az önök jellemének életpályájukhoz illő kifejlődését és megszilárdulását célozzuk. S ezt ne­künk tennünk kötelesség, mert őrállók vagyunk. De önök is kezdjék meg már most egymás kö­zött az őrállói tiszt gyakorlását. Legyen a theologiai tanfolyam a mások fegyelmezése tekintetében is előké­szítő, gyakorló iskola. A vétkes személynek négyszem közt, vagy 2—3 egyén előtt való megintését miért ne gyakorolhatnák a saját körükben önök is, mint jó ba­rátok ? Sőt épen az volna a kívánatos, ha önök között olyan egészséges közszellem fejlődnék ki, a mi a maga nagy nyomásával elejét venné minden helytelenségnek és izetlenségneiv. Az volna a kívánatos, ha az atyafisá­­gos szeretet őrt állana, hogy senki el ne tévedjen; ha pedig eltévedt, sürgősen visszavezettessék a jó útra. Azért: fiacskáim, egymást szeressétek! Szeressétek krisz­tusi szeretettel, a mely mindig és minden körülmények között a testvér erkölcsi jólétére néz. Mindenek előtt pedig fegyelmezze mindenki ma­gát. Adjon számot magának naponként múlhatatlanul, hogy haladt-e valamit a jóban ? Cselekedeteit, egész magaviseletét ne a talán nálánál is gyarlóbb emberek magaviseletéhez mérje, mert igy esetleg annyira meg­lesz elégedve magával, hogy jobbulásra nem is gondol; hanem az Isten törvényéhez, a Jézus felséges példájá­hoz, mert ez az igaz mérték. A kegyelem istene adjon nekünk is, önöknek is erőt egészséget, békességet munkánkhoz és áldást a munka után ! Soltra Alajosról. 1850-ben papi vizsgáit Kecskeméten letette s Tö­rök Pál káplánja lett Pesten. Kétségkívül, nem a vé­letlen, hanem saját számításai vitték őt ide. Az orvosi pályára vetette tekintetét s ez a pesti káplánkodás könnyű és egyenes útnak látszott előtte az ő céljához. Ment is beiratkozni az orvosi egyetemre, azt vélte, be­iratkozni itt is annyit tesz, mint Debrecenben subscri­­bálni. Jelentkezett és egyúttal bemutatta theologiai és és kápláni vizsgái bizonyítványát. A tündöklő okmányo­kat félre tolták és azt mondták neki, hogy mindez nem ér semmit. Érettségi bizonyítványt mutasson. Érettségi bizonyítvány! Egy debreceni szeniortól! Tehát ez is meglesz. Bevárta a legközelebbi érettségi vizsgákat s letette az érettségit a pesti piaristáknál praeclare maturus minősitvénynyel s vitte is mindjárt szeptember végén a teljesen felszerelt kérvényt a dé­kánhoz, ki akkor dr. Tognio volt. Elámul az ember és nem hiszi, a mi erre követ­kezett. De higyjék el nekem, a ki bizonyságot teszek róla. Magam láttam és olvastam az érettségi okmányt és annak praeclarumait és olvastam a kérvényre német nyelven hátiratozott végzést: Bemutatott érettségi bi­zonylat nem felelvén meg a követelményeknek, eluta­­sittatik. De Soltra nem az az ember volt, a ki megálljon fél utón. Addig járt kelt, mig kijárta a felvételi enge­délyt. Káplánfővel medicus lett, hallgatta a medicái, gondolom két esztendeig s megszerezte (nem tudom már Budapesten-e vagy Münchenben) a magister chi­­rurgiae jogosítványt. Tovább akarta folytatni a doctori diplomáig. Itt ismét dr. Tognio állta útját. „Nem elég önnek egy kenyér, más elől másikat is el akar venni. Maradjon az, a mire kezdetben készült s a mire már van diplomája : pap.“ Heves jelenet következett erre, minek ajtócsapás lett a vége egy igen sértő szó­val. Tognio utána rohant s a lépcsőn lekiáltott policáj után. Soltra pedig a két emelet lépcsőjén aláballagva, minden „Policáj“ szóra hangosan kiáltotta vissza a sértő szót és annak minden synoniinjait, melyek a németben többnyire „S“ betűvel kezdődnek, de a melyeket itt idézni nem szabad. Ennek az összeütközésnek nem lett ugyan semmi közvetlen és aktuális következése, de Soltra mégis jó­nak látta Münchenbe vonulni. Úgy sejtette egyébként, hogy további előmenetelének nem a Tognio elutasitásá­­ban foglalt indok volt az akadálya. Más okának kel­lett lenni, politikainak s azt hiszem nem is tévedek az ok megállapításában. Körmendy S. végzett honvéd és somogyi káplán 40* "

Next

/
Thumbnails
Contents