Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-10-01 / 40. szám
639 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 640 ki a jeruzsálemi templomban ostort fogott az alkuszokra? Ki volt az, a ki rókának nevezte Heródest és festett koporsóknak a phariseusokat ? Ki volt az, a ki megátkozta a gyümölostelen figefát ? Jézus volt ez, a megátalkodott bűnösök nyilt és igazságos bírája. Jézus, a ki külömbséget tett az elesett, de bűneit bánó bűnös és a között, a ki minden intés dacára engedte, hogy megesontosodjék a bűn benne. így domborodik ki előttünk a maga teljességében Jézusnak az emberekben nyilvánuló bűn iránt tanúsított magatartása, mint feltétlenül követendő példa. Szives elnézés és megbocsátás mindenki iránt, a ki bánja vétkeit és felvétele ennek a szeretet karjaira. Egyenes, nyilt elitélése és megbüntetése a megátalkodottnak: ez az a mérték, az a szabály, a mihez nekünk tartanunk kell magunkat. Tisztelt papnövendék urak, az önök őrállói mi vagyunk. Ezt jegyezzék meg maguknak jól. Jegyezzék meg, kogy nekünk nem csak az önök tudományos előmenetelén kell munkálkodnunk, hanem azon is, hogy kötelességtudásuk minden irányban lehető teljesen kifejlődjék. A tudomány közlésén kivid főleg azon kell munkálkodnunk, hogy Önökben az u. n. papi jellem folytonosan erősbbödjék; hogy erkölcsi magaviseletük mind jobban és jobban megfeleljen jövendő hivataluk szent céljának. Mert bár nagyon jól tudjuk, hogy a lelkész gyarlósága, erkölcsi fogyatkozása semmiképpen se lehetnek föltétien akadályai az isteni kegyelem működésének : mégis nem lehet tagadnunk, hogy a tapasztalat szerint a gyülekezeti tagok bizonyos megnyugvással, szívesen használják fel a lelkész gyarlóságait figefalevélnek a saját erkölcstelenségük elleplezésére. Őrizkedjenek azért attól, hogy az Urnák neve önök miatt káromoltassék ! Vegyék tőlünk szívesen mindenkor minden intésünket, sőt ha arra kerülne a sor, a büntetést is, mert ezekkel mi az önök jellemének életpályájukhoz illő kifejlődését és megszilárdulását célozzuk. S ezt nekünk tennünk kötelesség, mert őrállók vagyunk. De önök is kezdjék meg már most egymás között az őrállói tiszt gyakorlását. Legyen a theologiai tanfolyam a mások fegyelmezése tekintetében is előkészítő, gyakorló iskola. A vétkes személynek négyszem közt, vagy 2—3 egyén előtt való megintését miért ne gyakorolhatnák a saját körükben önök is, mint jó barátok ? Sőt épen az volna a kívánatos, ha önök között olyan egészséges közszellem fejlődnék ki, a mi a maga nagy nyomásával elejét venné minden helytelenségnek és izetlenségneiv. Az volna a kívánatos, ha az atyafiságos szeretet őrt állana, hogy senki el ne tévedjen; ha pedig eltévedt, sürgősen visszavezettessék a jó útra. Azért: fiacskáim, egymást szeressétek! Szeressétek krisztusi szeretettel, a mely mindig és minden körülmények között a testvér erkölcsi jólétére néz. Mindenek előtt pedig fegyelmezze mindenki magát. Adjon számot magának naponként múlhatatlanul, hogy haladt-e valamit a jóban ? Cselekedeteit, egész magaviseletét ne a talán nálánál is gyarlóbb emberek magaviseletéhez mérje, mert igy esetleg annyira meglesz elégedve magával, hogy jobbulásra nem is gondol; hanem az Isten törvényéhez, a Jézus felséges példájához, mert ez az igaz mérték. A kegyelem istene adjon nekünk is, önöknek is erőt egészséget, békességet munkánkhoz és áldást a munka után ! Soltra Alajosról. 1850-ben papi vizsgáit Kecskeméten letette s Török Pál káplánja lett Pesten. Kétségkívül, nem a véletlen, hanem saját számításai vitték őt ide. Az orvosi pályára vetette tekintetét s ez a pesti káplánkodás könnyű és egyenes útnak látszott előtte az ő céljához. Ment is beiratkozni az orvosi egyetemre, azt vélte, beiratkozni itt is annyit tesz, mint Debrecenben subscribálni. Jelentkezett és egyúttal bemutatta theologiai és és kápláni vizsgái bizonyítványát. A tündöklő okmányokat félre tolták és azt mondták neki, hogy mindez nem ér semmit. Érettségi bizonyítványt mutasson. Érettségi bizonyítvány! Egy debreceni szeniortól! Tehát ez is meglesz. Bevárta a legközelebbi érettségi vizsgákat s letette az érettségit a pesti piaristáknál praeclare maturus minősitvénynyel s vitte is mindjárt szeptember végén a teljesen felszerelt kérvényt a dékánhoz, ki akkor dr. Tognio volt. Elámul az ember és nem hiszi, a mi erre következett. De higyjék el nekem, a ki bizonyságot teszek róla. Magam láttam és olvastam az érettségi okmányt és annak praeclarumait és olvastam a kérvényre német nyelven hátiratozott végzést: Bemutatott érettségi bizonylat nem felelvén meg a követelményeknek, elutasittatik. De Soltra nem az az ember volt, a ki megálljon fél utón. Addig járt kelt, mig kijárta a felvételi engedélyt. Káplánfővel medicus lett, hallgatta a medicái, gondolom két esztendeig s megszerezte (nem tudom már Budapesten-e vagy Münchenben) a magister chirurgiae jogosítványt. Tovább akarta folytatni a doctori diplomáig. Itt ismét dr. Tognio állta útját. „Nem elég önnek egy kenyér, más elől másikat is el akar venni. Maradjon az, a mire kezdetben készült s a mire már van diplomája : pap.“ Heves jelenet következett erre, minek ajtócsapás lett a vége egy igen sértő szóval. Tognio utána rohant s a lépcsőn lekiáltott policáj után. Soltra pedig a két emelet lépcsőjén aláballagva, minden „Policáj“ szóra hangosan kiáltotta vissza a sértő szót és annak minden synoniinjait, melyek a németben többnyire „S“ betűvel kezdődnek, de a melyeket itt idézni nem szabad. Ennek az összeütközésnek nem lett ugyan semmi közvetlen és aktuális következése, de Soltra mégis jónak látta Münchenbe vonulni. Úgy sejtette egyébként, hogy további előmenetelének nem a Tognio elutasitásában foglalt indok volt az akadálya. Más okának kellett lenni, politikainak s azt hiszem nem is tévedek az ok megállapításában. Körmendy S. végzett honvéd és somogyi káplán 40* "
