Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-09-24 / 39. szám
627 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 628 letesének : a kis Elemér tétovázva fogja ujjacskái közé a súlyos fejszenyelet. De meg kell lennie. Meg is lesz, de akkorra már ráborul az alkony, fűt s végre boldogan bekerül a kályhasutba, melegedni a maga hasogatta babérjain. Alig melengeti meg összegémberedett ujjacskáit, Domine Nagyfejü ráfogja az imént hozott vízre, hogy poshadt, a kis Elemérnek szaladni kell friss vízért a csikorgó hidegben, vizet hozni a kútról, melynek forgató vasa három lóerőre mozdul meg s régibb deákok tudomása szerint Tubálkainnak ez volt a legelső mekhanikai kísérlete . . . Járassa végig, asszonyom, ezt az iskolát a kis fiával és én hálás leszek Elemér urfi iránt, ki engem felment az alól, hogy a Soltra Alajos szolgai állapotát rajzoljam. Alant járó rajzolatok ezek, de azon kívül, hogy szükségesek a képben, még a dolog pragmatikumához is tartoznak. Ebből méltózta-sanak megérteni, miért rendelkezett ő úgy, hogy alapítványai első sorban szegény parasztgyerekeknek, azután iparosok, azután tanítók, azután gazdatisztek, — a legvégső esetben papgyereknek, — de tanárok gyermekeinek soha semmi szin alatt ne adassanak. Nem idegenség vagy gyűlölet, hanem mély szeretet és könyörület szólt itt. „De a hatkerekü malom ?“ Tehát a hatkerekü malom. A mi búzát a hatvan falu hatezer famíliája tányérjával összehordott, abba bizony belekeveredett minden, a mit valaha Diószegi és Fazekas determináltak; de nem annyi mint most, mert akkor még nem volt választó rosta, és a somogyi tisztes népek úgy szolgáltatták be, a mint az Isten adta. Az Isten pedig rendszerint jóval többet ad a búzából, mint a vadborsóból. Ezt a búzát a hatkerekü malomba tiz mérőnként és hónapról hónapra elkészitni; az őrletésnél a felügyeletet gyakorolni, e végből a malomban hetelni: a szolgák jussa volt, melyet tőlük minden Domine irigyelt. Becsületes molnár legények regéi és fényes asztala mellett hetelve vigan telt az idő. Nem éhezett, nem fázott, nem hallotta a sattzoltatónak szavát. Kész boldogság volt neki a fájdalom hiánya. Négy évig szolgált igy. Evenként két három ízben a hatkerekü malomban betelni: ez volt az ő puszta életének oazisa. Ha ez nem lett volna, meglehet, ma szegényebbek volnának 30000 írttal. O mondja és nemcsak én tudom, hogy árvább, elhagyatottabb élet nem volt azok között, mint az övé, a szegényes, helyről-helyre vándorló, egymás közt is kedvetlenségben élő szülők fiáé. Látta ezt az Isten ; azután rendelt neki pártfogót. Egy öreg özvegy papné, ki özvegységében öt gyermekével Csurgón talált menedéket a Deperdite varga házának udvari szobájában. Az egyházmegye szegényesen, de kegyes kézzel segélyezte az özvegyet. Ki sem merem mondani, mily csekély volt az a segély mai araszszal mérve, de gazdag ajándék volt az özvegynek, mert mindig könnyezve köszönte meg, pedig nem volt sápitkozó természetű. Neki elég volt, mert segített magán. Egyebek közt azzal is, hogy négy-öt komám uram fiára mosott is. Az ilyen hétszer megtisztított fehérnemüeket a szolga hordta ki és be szombat esténként a Dominéknek. Egyszer megkérdezte tőle az öreg asszony : — Hát te rád, édes fiam, ki mos ? — Senki. — Haza küldözöd? — Nem. Többet nem akart vallani. Nagy faggatásra azután kivallotta, hogy ő bizony maga mossa kevés mosni valóját, maga csinálja a lúgot, mert van cserfa hamu elég; viszi a Sióra, ott öblögeti holdvilágnál. Száritgatja az iskola padlásán, de mángorolni nem mángolja, mert nincs mivel; csak az asztal sarkán húzogatja meg. Az öreg asszony nagyon megörült ennek. Hogy még van a világon az Ő gyermekénél is árvább ! Rögtön pártfogásába vette s megparancsolta, hogy minden héten beszámoljon a szennyeseivel; a hol a többi kimosódik, elfér ott az övé is. Azután egy-egy darab máié, egy szelet kenyérke, egy marok . . . kérem, ne nevessenek ki, mert ilyen nemei is vannak a jétételnek, — egy marok vatta egy kanál zsírral, a miből cserépmécset lehet csinálni, s annak világánál pompásan lehet tanulni. De még a fején levő diókról is megszámoltatta, azoknak szerzőit maga elé idézte, keményen megfedte, hogy ne bánjanak úgy azzal a szegény fiúval.— Jussa volt hozzá, mert a Dominók papfiuk voltak, tehát tartoztak felvenni egy özvegy papné dorgálását. Csak a szegény tud igazán jól tenni. Valahányszor az öreg asszonyról emlékezett, mindig megrezdült a hangja. — Az enyém is. Es elgondolkodom rajta, mi része van a Soltra alapítványban annak a csipet vattának és kanál zsírnak ? Mert van, csak úgy, mint a hatkerekü malomnak. De az oroszlánrész mégis a harmadik tényező-é, a kit Sarkadi Károlynak hívtak. Három utolsó évében három egyformán tudós és igazán hivatott, lelkiismeretes tanára volt Soltrának. Barla Jánosról szívesen és melegen beszélt, a tragikus sorsú Kalmárt sohasem említette, Sárkady Károlyról elragadtatással, a hála lelkesedésével emlékezett. Sarkady Károly 5 évig a humaniórák professora, azután a késő vénségéig alsoki lelkész és inspektora a gimnáziumnak. Eszes, tanult, sokat tudó, mindvégig és mindent tudni törekvő és egyszersmind mindent tanítani kész, tanításaiban mélyre ható, csudálatos sikeres módszerü, háztartásában egyszerű, mértékletes, takarékos, — nagy idealismussal erős realismust egyesíteni tudó alak a Brassai Sámuelek fajából, de a Franklinok iskolájából. Nagy vagyont szerzett, nagy takarékossággal, - mondjátok utána, fösvénységgel. (Majd erre is kitérek még.) De felejtitek tudományos fényűzéseit, gyermekei költséges kiképeztetését, kimagasló vallásos kegyességét, szolgálataiban való válogatás nélküli hivségét és sokat abból, a mit nem láttak meg földi szemek, kivált azok, a kik halálig emlegetnek egy dór-