Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-09-17 / 38. szám
609 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 610 En ezen kellemes megbízatást szivem egész melegével teljesítem ! Megbízatásomra büszke vagyok, mert én, az intézet egyszerű vezetője, alig számíthattam arra, hogy ennek százados ünnepségén egész dunántúli ev. ref. Egyházkerületünk , Egyházmegyénk , Somogymegye, Csurgó közönsége és sok-sok kedves küldöttség előtt a visszatekintő beszédet én tarthatom. Hála érte a mindenhatónak, hála, hogy megérhettem ezt a nagyszerű pillanatot, ebben megtalálom tanári működésem bőséges jutalmát ! Érzem azonban, hogy képességem nem ér büszkeségemig, érzem csekély voltomat s bár lelkem erejét emeli es tüzeli ezen ünnepség magasztossága, a pillanat fenköltsége, akaratom ereje biztat, — mégis megadással s némi cstiggedéssel kell gondolnom arra, hogy talán még sem tudok felemelkedni ezen ünnepséghez méltó magaslatra. Ezért a magas társaság jóakaratu elnézéséből meritendem a bátorságot. Van bennem is érző akarat, kötelességtudás; lakozik bennem emberies és mindenek felett hazafiu érzelem ; de mindezeket összefoglalva is csekélynek látszom önmagam előtt arra, hogy ezen intézet immár százhét éves nagy múltjának kimagosló alakjait, nagy szellemeit, hozzájuk méltó hangon ismertethessem, a tiszteletnek és megbecsülésnek azon legmagasabb fokáig emelkedhcssem, a mellyel csak már elköltözött alakokat illő megtisztelni. Hiszen ezen intézet megalapítója: Festetics György gróf, az ő munkatársai: Nemes Nagyváthi János és Nádasdy Sárközi István, mindhárman óriások voltak akár a tetterőben, akár a fenkölt gondolkozásban, akár a hazafiságban ; miként tudjon az én törpeségem ő hozzájuk emelkedni? hiszen még ha gondolatom van is; de már oly ékes szó nem teremhet ajkamon, mely elég szép volna e nagy alakok dicsőítésére ! Hanem van szivem, van lelkem, melyben irántuk a tisztelet és hála óriási! Annak a szabad szellemnek, mely a múlt száz vége felé átjárta egész Európát, mely mindenek felett, a humánus eszmék diadalmaskodása folytán a felekezeti tiirelmességben kezdett nyilvánulni, zászlóvivője a rendkivül nagy műveltségű és humánus four: Tolnai Festetics György gróf volt, ö alapította a csurgói jögymnasiomof vagy miként ő szerette -nevezni „csurgói Lycaeum“-ot 1792-ben. A történelem azóta nagy kíváncsisággal akaija megtalálni az okot, mely a nagylelkű grófot arra indította, hogy itt a reformátusoknak gimnáziumot alapítson, keres és talál intentiot, miről a nagy alapitó talán nem is tudott. En, mélyen tisztelt ünneplő közönség, semmiféle idegen intentiot sem nem keresek, sem el nem fogadok, annálkevésbbé hirdetek; miért is keresnék? hiszen ott van az 1794 ápril 26-án Zala- Egerszegen kelt Alapítólevél, benne az igazi ok a következő nemes szavakkal van megírva „. . . . mivel én a közjó előmozdítását s öregbítését a jó honpolgár kötelességének ismertem s erre nézve azt véltem legcélravezetőbbnek, hogy ha alkalom adatik a gyenge ifjúságnak a hasznos tudományok elemeinek elsajátítására s jó honpolgárokká képzésére, — s mivel ilyen alkalom a r. kath. ifjúság javára az általom Keszthelyen alapított gimnáziumban adva van, ellenben a Somogy megyei evangélikusoknak nincs alkalom s hely adva, a hol gyermekeiket a tudományok elemeire tanitathassák, távoleső helyekre küldés pedig sok költségbe kerül: ez okokból a végre, hogv úgy az én csorgói uradalmamban lévő jobbágyaimnak, mint a szomszéd Baranya megyében lakóknak alkalom adassék arra, hogy gyermekeiket a jó és hasznos tudományokra oktattathassák s a király és haza jó polgáraivá képeztethessék . . . következő alapítványt teszem Csurgón, mint hasonnevű uradalmam székhelyén, a közjó előmozdítása céljából s az én jobbágyaim felsegélésére . . .“ Keressünk itt még más okot ? szabad-e nekünk kisebbítenünk egy nemes, humánus léleknek magasztos megnyilatkozását. Hiszen ennek az Alapító-levélnek minden szava a jó szívnek az elhagyatottról, a szegényekről való gondoskodásnak, a türelmességnek, a hazafiságnak egy-egy okos igéje s az egésznek konceptiója oly magasan szárnyaló gondolkozásnak szüleménye, hogy ma is, egy százzal később, főurnak és nem főurnak dicsőségére válnék. S éppen azért a csurgói gimnázium születését sohasem tagadta meg, hű maradt mindezideig traditioihoz, itt mindenrendű és rangú tanuló minden időben biztos otthonra talált, jótéteményeit ez az intézet külömbség nélkül osztogatta ész osztogatja, növendékeibe a türelmesség eszméjét csepegteti és őszintén elmondhatom itt, hogy 25 évi tanárkodásom óta a tanulóiíjak között türelmetlenségi jelek nem mutatkoztak, de intézetünk története sem emlékezik ilyenekről. A alapitó gróf ama szándékát, hogy a feljebb ismertetett módon Csurgón Lycaeumot akar létesíteni, már 1791-ben közölte a belső-somogyi ev. ref. egyházmegyével, mely azt nagy köszönettel vette tudomásul, de egyszersmind kívánalmakat terjesztett elő, melyek az intézet megnyitását hátráltatták. A gróf azonban kedves eszméjét gyorsan megvalósította s az 1792 őszén a szomszéd Alsók községben a lycaeumot megnyitotta, melynek első tanára s egyszersmind „rector professora“ Jakab József alsoki lelkész lett. A megnyitás évében a tanulók száma 14 volt, azonban év végére ezek is elmaradoztak a nyári munka miatt, különben is úgy kellet őket összefogdosni. Egy év múlva átköltöztette a gróf a lycaeumot csurgói „majorijába, a most úgynevezett ó-városba; a nagy, hosszú épület máig is áll és cselédlakás. E közben folyt a parlamentirozás a gróf és a b.somogyi ev. ref. egyházmegye között s a lycaeum ez utóbbi főhatósága alá került. De nem sokára ismét egy lényeges kérdés, az épület kérdése merült fel, mely sok huzavonára adott okot, megint sorompóba léptek azok is, a kik a megelőző években nem Csurgóra, hanem a megyének más nagyobb községébe akarták helyezni az intézetet, minthogy a gróf oda tervezte, a hol most is áll a régi épület az ev. ref. templommal szemben, a honnan kezdve azon időben egész Alsókig rengeteg erdőség volt, mindenáron megakarván győzni a hely 38*
