Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1899-09-10 / 37. szám

593 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 594 módjára nézve következőket ajánlom az egyházak fi­gyelmébe. 1. Mindenek előtt gondoskodni kell arról, hogy a középületek rendbehozassanak s hogy az utca tisztán felseperve legyen. 2. A templom a helyi tényezők belátása szerint dekorálható, a nemzeti lobogó akár a toronyra, akár a lelkész lakon kitűzendő. 3. Az iskolában tartandó presbyteri gyűlés al­kalmára az iskolaterembe egy hosszú leteritett tanács­kozási asztal behelyezendő, az egyháztagok és a pres­­byterium tagjai számára székekkel, vagy padokkal el­látandó. 5. Maga az elfogadás a lelkészi udvaron történik akként, hogy a lelkész (teljes papi díszben) körülvéve a tanitó, a presbyterium összes tagjai, valamint az is­kolák összes növendékeitől és a (tisztes öltözetben) megjelenni kívánók seregétől, lehetőleg rövid beszéd­ben üdvözli főt. és mélts. püspök urat, mely után ő kíséretével együtt a lelkész lakosztályába fog vonulni. 6. A mennyiben a polgári község is hozzá kí­vánna járulni a püspök ur fogadtatásához, s esetleg talán bandérium szervezésével is emelni akarná az ün­nepséget, véleményem szerint a bandérium a község határszéléig kimehet s ott akár a községi jegyző, biró vagy egyik községi elöljáró üdvözölheti püspök urat. íme ezek javaslataim, a feltétlenül szükséges dol­gokra vonatkozólag pedig rendeleteim, melyeknek pon­tos megtartását kérem s az egyházmegye nevében vá­rom is. Többire a személyes találkozásig is, az Isten min­den áldását és kegyelmét kérve Önökre, gyülekezete­ikre s az egész egyházmegyére. Szives tisztelettel és szeretettel vagyok Egyh.-Rádócon 1899. augusztus hó 20-án alázatos szolgájuk: Somogyi Gyula, esperes. Végrendelet. Győr városában, az ismeretlenség csendes homá­lyában él egy, világ szerint közönséges, 61 éves, gyer­mektelen özvegy nő: Farkas Sándorné szül. Mészáros Mária asszony, a ki f. évi julius hó 24-én kelt vég­rendeletével „ércnél maradandóbb“ oszlopot állított ne­vének a győri ev. ref. egyházban s gyújtott annak ol­tárán örökké lobogó áldozati lángot, mely mig egy­részről a hálás kegyelet aranybetüs könyvében ragyog­­tatja emlékét időtlen időkig, — másrészről lesz tüzosz­­lop az Isten oltárához vezető utón ; kiapadhatlan for­rás a közönyösség sivatag pusztájában ; lesz lelkesítő, vonzó, kiáltó példa : utánam ! Nyolc éven át tartó istenes özvegységében egye­düli vigasza, öröme, boldogsága az Ur házának látoga­tása, a melyhez való buzgó szerelme nyilatkozott meg akkor, a mikor néhai kedves szülei emlékére, templom­­építési célra 200 frtot adott avval a kötelező nyilatko­zattal, hogy a 3 harang összes költséget — 2 — 3000 frtot — magára vállalja. Most pedig összes földi javai­nak örökösévé szerelmének tárgyát : a győri ref. egy­házat teszi. Annyit ad, a mennyit csak ember adhat — mindenét adja. Ez a mindene áll szántóföldekből 2 győri házából, takarékpénztárban elhelyezett 7000 frt kész­pénzből. Összes értékét ő maga, nagy szerényen, tizen­ötezer (15000) forintra becsüli. Istené a dicsőség és magasztalás ; áldozóé a hála ' és tisztesség! Soká élvezze e földön nagy cselekedeté­ből reá háramló lelki örömét i Tehát nem fogytak még ki sorainkból a szentek ! Mig Mészáros Máriák lesznek, nincs okunk kétségbe­esve, sirályként jajgatni a habok felett; mert „háború­ságot szenvedünk ugyan, de abban el nem hagyatunk.“ Csak a háborúság között ne a bűnbakot keressük, ha­nem fogjunk egymással kezet: egyháziak és világiak — kiki a maga módja és tehetsége szerint — álljuk meg helyünket a hullámok között; őrködjünk szikla­bástyánkon régi kipróbált fegyvereinkkel; gyógyitgas­­suk a sebeket, ne holmi divatos reklám-tapaszszal, ha­nem a hamisítatlan forrás éltető vizével; és mindenek­­felett ne szóval, szépen csengő modern frázisokkal, ha­nem — cselekedettel! A vihar majd elvonul egyházunk életfájáról, a száraz galyakat lesodorja, de ugyancsak a levegőt is megtisztítja és élünk tovább — örökké ! mert a mi Krisztus zászlója alatt harcoló magyar kálvinista egyházunkon nem vehet győzedelmet sem az idő, sem Róma, sem a pokol kapuja, mert mienk a Krisztus, vele az igazság és szabadság ! Mi is mint a pápások, büszke önérzettel hisszük és valljuk, hogy a mi kálvi­nista keresztyén egyházunkat minden idők számára fun­­dálta meg az Isten ! Ezzel a hittel erősitgeti egyházunk alapját a mi kegyes Máriánk és szorgalmas Márthánk: özvegy Farkas Sándorné sz. Mészáros Mária testvérünk, a ki, hogy hogyan szereti vallását, egyházát, hadd be­szélje el Ő maga : „Másolat. 293/1899. ügyszám. Közjegyzői okirat. Én Mihálkovics Tivadar győri királyi közjegyző helyet­tese dr. Svastits Zoltán előtt az alólirt helyen és idő­ben megjelent az általam személyesen nem ismert özv. Farkas Sándorné szül. Mészáros Mari magánzónő, győri lakos, kinek személyazonosságát az általam személyesen ismert Péter István bérkocsis és Szabó Samu lakatos, győri lakosok, egyúttal ügyleti tanuk igazolták és az ügyfél az ügyleti tanuk jelenlétében, kik az egész ügy­menet alatt együttesen és folytonosan jelen voltak, előttem élőszóval, személyesen, a közjegyzői törvény 82. szakaszában foglaltak szoros megtartása mellett követ­kezőleg jelentette ki Végrendelkezését: 1. Én özvegy Farkas Sándorné született Mészáros Mari halálom ese­tére következőleg rendelkezem vagyonomról: 2. rende­lem, hogy a lakásbeli ingóságaimat, szóval a házi ösz­­szes felszerelést, vagyis a házamban található összes ingóságaimat azon egész örökölje tulajdoni joggal, ki halálom napjáig gondoz, 3. többi vagyonomat, készpén­zeimet, követeléseimet, házaimat, értékpapírjaimat, fek­­vőségeimet pedig tulajdoni joggal a győri ev. ref.

Next

/
Thumbnails
Contents