Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1899-07-16 / 29. szám

461 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 462 Igazgató tanács gyűlés. 1899. július 10. A fő skolai igazgató tanács időszaki tanácsa e hó 10-én tartott gyűlést Czike Lajos és dr. Darányi Iynácz főiskolai gondnokok elnöklete alatt. A gyűlésen a tárgya­lást dr. Darányi Jgnácz világi gondnok vezette, részt vett mind végig egyházkerületünk püspöke főt. Antal Gábor ur is. A szokásos alakulás stb. után Czike Lajos egyházi gondnok mély meghatottsággal emlékezett meg airól a veszteségről, mely a főiskolát örökös tiszteletbeli gondno­kának, László József-nek elhunytéval érte. Az igazgató­­tanács az elnök indítványára a megboldogult elhunyta fölötti részvétének jkvileg ad kifejezést, annak érdemeit jkvében is megörökíti s messzebb menő intézkedéseket csak azért nem javasol, mert megvan győződve, hogy az egyházkerület méltó módon fogja leróni háláját és ke­­g3reletét. Az igazgatói, tankerületi főigazgatói s iskolalátogató bizottsági jelentésekből azon örvendetes meggyőződést merítette az igazgatótanács, hog)7 főiskolánk ez évben is sikeresen felelt meg magasztos hivatá-ának. A mi különösen a nőnöveldét illeti: ez a most már biztos alapokra helyezett intézet, vagyonilag is szépen prosperál, úgy hogy a tervezett díjemelés nem vált szük­ségessé. A rajzoló geomatriai tanszékre két pályázó jelent­kezett. Az igazgatótanács Deák Géza okleveles tanár­jelöltet ajánlja megválasztásra azon kikötéssel, hogy neve­zett, kinek a rajzból van képesítettsége, köteles egy év alatt a geomatriaból is oklevelet szerezni s ennek bemu tatása után fog az igazgatótanács állandósítására nézve a kerületnek javaslatot tenni. Kis János theol. tanár nyugdija a nyugdijszabályzat értelmében 1940 frtban állapitatott meg az 1896 márcz. kerületi gyűlés jkvének 20. ponja alatt foglalt fenntar­tással. Helyéüek betöltésére az igazgatótanács pályázatot hirdet és pedig a systematica theol tárgyaira: hit- és erkölcstanra és vallásbölcsészetre. A parallel osztályt az igazgatótanács további egy évre a kerületi határozat értelmében fenntartandónak mon­dotta ki s az órákat egy ideiglenes helyettes tanár al­kalmazásával próbálja betölteni. Gáty Zoltán ének és zenetanár kérvénye a rendes tanárok közé soroztatás iránt a gazdasági tanácshoz téte­tett át véleményezés végett. Farkas Dezsőnek, ki megrongált egészsége helyre­­állítása végett szeptember és október hónápokra szabad­­ságoltatását kéri, ezt az igazgató tanács engedélyezte oly feltétel alatt, hogy a gimn. tanári kar a helyettesítést magára vállalja. A főiskolai rendszabályok, az iskolai törvények re­­videálására, s a praeparandisták és theológusok segélye­zésére készített szabályzat felülvizsgálására Kis Gábor el­nöklete alatt egy bizottság küldetett ki, melynek tagjai : dr. Horvátk József, Kis Ernő és dr. Antal Géza. A gyűlés legfontosabb tárgya a segélykérvények ■elintézése volt. A konviktusi segélykérvények ügyében az igazgató tanács igy határozott : Egész konviktusi segélyt (70 írt) nyújt: Bakocs István, Vargha Kálmán IV. éves, Jakab István, Jezer­­niczki Jenő, Vargha Sándor III. éves, Patkó Károly, Szűcs Lajos II. éves, Gergely Győző. Tóth Kálmán, Nagy Kornél, Kádár Géza, Beke Kálmán, Horváth Lajos, Szi­­gethy József, Löké Károly I. éves papnövendékeknek. Fél konviktusi segélyt ad : Komjáthy Ernő IV. éves, Mátis Márton, Lányi Árpád III. éves, Szekeres László II. éves, Jakab János Csintalan Gyula, Koncz Gyula és Kis Lajos I. éves papnövendékeknek. A főgymnasiumi növendékek közül segélyben része­sülnek a Vili. osztályból: Somogyi Zoltán, Szibó Sándor Joó András, Sálió János, Kádár Imre (30—30 frt)., Né­meth Vincze, Zergi Mihály (20—20 írt); a VII. osztályból : Velegi István (40 frt), Takácsi Dániel, Szabó Sándor, Czeglédi Sándor, Pap Ödön, So. mogyi Károly (30 — 30 frt), Végh János (20 írt); a VI. osztályból Kovács Lajos (40 frt), Váradi La­os, Kecskés Dezső, Székely István (30 - 30 frt), Szabó Zsigtnond, Juhász István, Maller Lajos (20—20 írt); az V. osztályból- Cséri Bálint, Kis Géza, Pap Zol­tán (40 — 40 írt), Kovács Géza (30 frt), Tóth Zsi gtnond, Vargha Gyula, Demény Béla, Szalay Zoltán, Olé Sán­dor, Kocsis Jenő, Tóth Sndor, Kis Zoltán, Patay Emil, Tóth Zoltán Lajos (20—20 frt; a IV. osztályból: Fáncsi< Jenő (30 frt), Barthalos Dezső, Kis József (20-20 frt); a III. osztályból: Szűcs Dezső, Pap Árpád (40 — 40 frt), Nagy Lajos (30 frt), Zergi Benő, Czeglédi Pál, Tóth Sándor, Cseszkó Sáudor, és Bakó Lajos (20 - 20 frt); II. osztályból: Demény Sándor (20 frt.) Teritőkül alkalmazza: Gergely Gyula, Horváth Kál­­máu V. oszt. Farkas Bálint IV. oszt. Fáncsik Lajos, Kis Lajos, M. Fejes Gábor, Soós Gyula, Tóth Árpád, Kis György, Váradi Károly, Mészáros András, Gutrai Mátyás III. oszt. Herczeg Lajos, Vinczencz Árpád, Konta Károly, Tücsök János, Kis István, Sziics Géza, Balassa Gábor II. oszt. Gáncs Géza, Závorszky Károly, Somogyi Géza I oszt. tanulókat. A leáuvpöveldébe fölvétel tárgyában az igazgató ta­nács a gazd tanács javaslatában eszközölt némi változta­tások után igy intézkedett; Az igazgató tanács 200 frt os helyre felveszi: Tarcsy Irmát, Bodri Lídiát, László Juliannát, Varga Irmát, Böszörményi Etelkát, Lévay Margitot, Kaszás Dezső leá nyát, Vargha Esztert, Baráth Erzsit. A 175 frt-os helyre felveszi a következőket: Mészöly Margit, Cséri Margit, Kaszás Kálmán leánya, Bereg­­szászy Ilona. A 150 trt-os helyre: Raksányi Erzsi, Vikár Lenke, Kemény Erzsi, Sz Varga Mariska, P. Varga Mariska Barthalos Irén, Somogyi Iia, Mészáros Erzsi, Szűcs Adél, Antal Margit, Kovács Irma, Mokos Adél, Benedek Margit, Molnár Juliska, Tóth Ella, Patay Ilona, Jezer niczky Irén, Jezerniczki Ilona, Jeremiás Margit, Jeremiás Jolá.i, Szente Sárika, ÖUős Irén, Kánya Ilona, Kánya Gizella, Bihary Ilona, Kecskeméthi Margit, Szenes Mariska. —1.

Next

/
Thumbnails
Contents