Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-06-25 / 26. szám
405 UNANTULI PROTESTÁNS LAP 406 nélküli kontár proletár és mégis beállittatott az egyház iskolájába : ily esetben több kárt tesz ott, mint hasznot ; ez esetben igen helyesen cselekszik az illető lelkész, ha a vallási oktatást a tanító kezei közül kiveszi és apostoli lelkiismeretességgel ő maga teljesiti ama jobb időkig, inig az egyház alkalmasabb tanítóra tehet szert! Nem pártolom a tanítóságot, de nem hagyhatom szó nélkül ama súlyos vádat, melylyel Bállá ur egyenesen a tanítók legnagyobb részére hárítja azt, hogy : „egyházunk nap-nap után tért, illetve híveket vészit.“ Nem tagadom, okai részben ennek a közömbös tanítók is, de a legnagyobb vád e tekintetben mégis egyházaink lelkészeit illetheti és pedig azokat, mondjuk ki nyíltan és őszintén, a kik csak addig papok, mig a szószéken vannak, kik ellenkezőt cselekesznek, mint a mit prédikálnak, kiknek lel kükön a hideg közömkösség élősdi férge rágódik ! Katholikus atyánkfiái szaporodnak napról-napra (az átlagot véve) mert ott a lelkész nem hogy fáradságot, de még áldozatot sem kiméi, hogy egy lelket megfoghasson egyházának és ha ez sikerül neki, van öröm Jeruzsálemben ! Nem igy van ez minálunk ! Nembánomság, nemtörődömség hidege ül soxakon, kiknek pedig apostoli tűzzel kellene égniök !! És ha ez a szent tűz égne, lehetetlen, hogy a reformált tanitók szivében vízzé változnék az a vér, melyet szentegyházunk adott és ad beléjök naponként! Csak hogy a közömbösség példája oh an, mint az ásitás és az enyves vessző ! Ott a sok jó törvény a türelmes papíron; szép és nemes a kötelesség, a mit előír, de fajdalommal kell kimondanom, hogy : «Az a test Sokszor tehetetlen és rest!» Ott a jó törvény, hogy a lelkészek a konfirmándusokat kötelesek az Ur asztalához való járulhatásra előkészíteni s ez által mintegy magukhoz és az Ur házának szeretetéhez közelebb vonzani és mégis hány esetben a tanítóra hagyják ezt! Sőt még olyan lelkész is találkozik, a ki követeli a tanítótól, hogy ez készítse elő azokat! Ott a jó törvény, hogy a templomi biblia-magyarázatra, kathekizációra a lelkész nagy gondot forditson és hány gyülekezet azt se tudja, hogy mi az? Tizennégy éves tanító vagyok, a segédtanítói időmet is beleszámítva : *) két egyházkerületben, négy egyházmegyében működtem az Ur veteményes kertjében, mindig reformált vallásom szolgálatában, nem légből kapott theoria, de a tapasztalat eredménye az, a mit e lap hasábjain bátorkodom kimondani. Hogy tapasztalati köröm e tekintetben tágasabb, mint Bállá űré a tanítói körben, ezt nem vonhatja kétségbe. Különben mindkettőnknek egy a célja az orvoslandó bajokat feltárva, arra gyógyirt keresni, szóval avallásunkat szolgálni ! Lássuk tovább ! Bállá ur azt állítja, hogy nincs iskoláinkban er*) Félreértés okáért meg kell jegyeznem, hogy egyik kerületből a másikba meghívás, két egyházmegyébe ugyancsak meghívás, kettőbe pedig egyhangú választás alapján. D. Lajos. köles, nevelés, a legtöbb tanító csak tanultat, de nem tanít, nem nevel! Igazán meghajlok Bállá ur ez alapos tapasztalata előtt! Teljesen igaza van! Ezt ismét fentebb említett tágas tapasztalati köröm alapján merem állítani! A legtöbb tanitó csak magoltat, illetve elméztet, de nem nevel. El is mondja a gyermek a vallási tárgyakat oly gyorsan, hogy az ember gondolatának biciklin kell utolérnie azt, a mit mond; de ha az értelem és érdem alapján akar az ember annak lelki világába betekinteni, ott áll a gyermek, de hiányzik belőle az értelmes, okos erkölcsös keresztyén! És én eme nevelési, illetve tanultatási rendszernek alapját, a kántori teendőket és a népes iskolát, meg a túlterhelő vallási tananyagot eltekintve, első sorban is az egyházi felügyeletben és a helytelen vizsgálatban látom; de ebben látom annak okát is, ha a tanitó mellékkérdések által a gyermeken nem tud segíteni ; természetesen tüdejét, nyelvét kímélvén, a könynyebb végét fogja a dolognak, nem gyakorolja magát a beszédben; de miért is tenné, mikor a recitálós úItal a felügyelet előtt fényesebb győzelmeket arathat, mint az önálló okos és értelmes kérdések és feleletek, szóval a párbeszéd által ? ! „Fújd, a hogyan csak tudod, minél hangosabban!“ Ez a legtöbb helyen a felügyelő elve, még az ima elmondásánál is, nem pedig az alázatos értelem és áhL tat! A gépiesség, a torka szakadtából való kiabálás, a hadarás, az elme bukfenc tánca, - hogy igy fejezzem ki magamat — és a különféle mesterfogások teszik kitűnőkké az iskolákat a legfőbb felügyelet alatt! De ugyan ezek egyszersmind a megölői is vallási nevelésünknek. A tanitó azért tanultat a legtöbb helyen és ezért nem nevel, mert működésének a könyébb oldala nyer dicséretet a legtöbb felügyelő előtt. A vallásos és erkölcsi párbeszéd unalmas mind a hallgatók, mind a felügyelők, illetve iskolavizsgálók előtt! De igy állunk sok helyen a templomi oktatással is. A lelkész elméz és előad, de nem a körülményekhez, észhez és szívhez leereszkedő modorban és igy a mi talán intelligens elem előtt dicső beszéd volna, az a legtöbb egyszerű helyen nem hagy semmi nyomot sem észben, sem szívben, szóval nincs benne élet a mi oktatna és nevelne, vagy sok helyen ép ellenkezőleg a lelkész nem készülvén, olyan nagyon is egyszerű, elparlagiasodott keszéddel traktálja a híveket, a miért aztán azok elszoknak a templomtól. A felügyelet, a váratlan, meglepő felügyelet segíthetne ezen csupán !! Nem vonom kétségbe Bállá ur amaz állítását, hogy „tanítóink legnagyobb részének fogyatékos kötelességérzete oka vallásos nevelésünk hanyatlásának,“ de ugyanekkor nem tagadható az .sem, hogy az egyházi oktatás terén is hasonló bajban szenvedünk. Mindkét helyen, hála az Égnek, mégis nem a „legnagyobb“ részben mint Bállá ur mondja, csak sok esetben! Az a nembánomság, az a nemtörődömség adja sok helyen a nyájat legeltető ajkára eme szavakat: „Mit bánom én, jön vagy nem a templomba, a fizetésemnek azért meg kell lenni!“ 26*
