Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-05-21 / 21. szám
331 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 332 terhelve egyházi és világi adóval, hogy az erejüket mármár felyiilmulni látszik. A mig az elósorolhatatlan cimeken kirótt állami, megyei, községi egyenes-, pót- és egyéb adók el nem esigázták népünk erejét, addig csak egv-két élhetetlen ember ajkáról lehetett zúgolódó panaszt hallani az egyházi terhek nagysága ellen. De most, mikor a világi adók túltengése mellett egyházunk kormányzata is mindig több és több anyagi áldozatot követel a hívektől, lehetetlen, hogy az a két vállára megterhelt ember ne gondolkozzék azon : miként könynyithetne terhén ? És mivel az állami tehertől sehogy, az egyházi tehertől pedig könnyen szabadulhat: hamar kész nála az elhatározás a kitérésre. Szerintem az előbbinél nem kevésbbé fontos ok lehet ez is az egyházak csoportosítására. De vájjon megszüntethetők-e ezek az okok az egyházak csoportosítása nélkül ? Egyházkerületünk ft. főjegyzője, e tárgyú előterjesztésében (1.1898szept. egyhk. kgy. jkv. 9. p.) ajánl gyógyszert a lelkész és s.-lelkész hiány ellen. Az ajánlott gyógyszer a következő: „Ingyenes oktatás, ingyenes konviktus a theologusok részére ; a s.-lelkészek fizetésének államsegélyből leendő emelése; a lelkészt fizetéseknek 8UÜ írt minimális öszszegre kiegészítése; 5-d éves korpótlék; nyugdíj." Egyszóval az anyagi existentia biztosítása. Ez orvosság a gyökerén igyekszik gyógyítani a bajt; de hatása nem biztos és teljes gyógyulást sem várhatunk tőle. Nézzük csak meg először, hogy honnan telik ki az ingyenes oktatás és konviktus, az 5-d éves korpótlék és nyugdíj ? Alapítványokból talán? Meddő reménység ! Az alapitványozók nemzetisége kihalt a prot. egyházból. Nincs más fedezet erre, mint az egyházak, illetve a hívek megadóztatása. Ezzel a gyógymóddal azonban súlyosbítanánk vagy előidéznénk egy másik betegséget t. i. a hívek egyházi terheinek nagyobbitását. A lelkészi fizetéseknek 800 frt minimális összegre kiegészítése már lehetséges lett volna, ha lelxészeink helyesebben járnak el. De egyházmegyénk lelkészeinek többsége tudomást sem véve a lelkészi fizetések kiegészítéséről szóló orsz. törvényről, a lelkészi jövedelem felszámításának helyesbítését elhanyagolták. Sőt nem épen hízelgő címekkel illették azon lelkésztársaikat, kik az országos törvényben megjelölt módon, a megengedett levonásokkal s egy hivatalosan megállapított termény-ár szerint számítva fizetésüket, kimutatták, hogy az ő lelkészi jövedelmük igényt tarthat az állami kiegészítésre. így hát sok lelkészi fizetés el nem érve a 800 irtot, az illető lelkészek nemtörődömsége miatt állami kiegészítést nem nyer. Más oldalról a lelkészi fizetések újbóli felszámításának felyülvizsgálásával megbízott konventi bizottság is — az országos gyámolda évi jövedelmére célzó tekintetből — nagyon kevés tért engedett az állami kiegészítésért küzdő törekvéseknek. Ezen mindnyájunk által jól ismert körülmények miatt nem osztozhatom én ft. K. 8. ur azon szép reményében, miszerint: „dacára annak a rengeteg s fényes kilátásokkal kecsegtető hivatalnak, a mi a müveit s önbizalommal rendelkező tanuló ifjúságot világi pályákra vonja, lesznek, találkoznak ifjak, kik az igénytelen és szerény, de nemes, sőt magasztos hivatási! lelkészi pályára is készséggel vállalkoznak.“ Ritka szülő az ma napság, ki lelkészi pályára taníttatja fiát. Mindegyik csak a jövedelmező állást keresi gyermekének ; még magok a lelkészek is. Mert az általános felfogás szerint csak a jó jövedelem, a zsíros hivatal teszi boldoggá az embert. Csak egy forrása van a lelkészi karnak, honnét időnként meritve, tagjainak hiányát némileg pótolhatja. Ez a falusi földmivelő osztály. Még ezek előtt valami tisztes magasságban áll a papi hivatal, melynek dotációja az a rengeteg gabona, mi az „egész“ faluról összegyűl, melyhez képest az ő l/i, vagy 1/8 telkének termése csak alig egy maroknyi. Ettől az osztálytól lehet még várni a lelkészi kar számára tagokat. És ez nem is lesz rossz ; mert az a kevés igények között növekedett ifjú talán jobban megelégszik a prot. lelkész szerény körülményeivel s magasabbra jutva, mint a hol született, talán jobban érzi és őrzi a lelkészi méltóságot, mint azok, kiknek bölcsője és koporsója is csak a parochia. A második ok, mely az egyházak csoportosítását szükségessé teszi, a híveknek egyházi és világi adóval való túlterheltetése. Azt mondja a legközelebbi kon vent elé terjesztett kimutatás, hogy prot. egyházunk híveinek egyházi adója az állami adónak 47 — 48°/0-át képezi. Ez a nagyon is általános kimutatás bár súlyosnak tünteti fel a helyzetet, valóságban és helyenként még sokkal súlyosabb az. Es ezen a bajon sem a domésztika, sem az állam nem bir segiteni. Én tehát szükségesnek tartom az egyházak csoportosítását; mert ez által meg lesz oldva a lelkész hiány kérdése, de az egyházi terhek is könynyebbitve lesznek. Hogy ez utóbbi mily módozatok közt történjék, az majd csak a csoportosítás életbeléptetésével jő kérdés alá. Most áttérek tulajdenképeni megbízatásomra, hogy t. i. minő elvek, szempontok veendők figyelembe az egyházak csoportosításánál ? És hogy nt. esperes ur tervezete mennyiben felei meg ezen elveknek ? 1-ször is tekintetbe kell venni a csoportosítandó egyházak anyagi erejét. Mert a hol az egyház oly tőkével, vagy ingatlan vagyonnal rendelkezik, hogy a hívek túlterheltetése nélkül fennállhat a kor igényeinek megfelelően javadalmazott lelkészi hivatal vagy a hívek anyagilag oly jól állanak, hogy megerőltetés nélkül teljesíthetik az egyházi adózást: ott nincs szükség csoportosításra. Hogy e szempontra nt. esperes ur az ő tervezetében tekintettel volt-e ? azt csak oly ember bírálhatná meg, ki az egyházmegyebeli összes egyházak vagyoni viszonyaival ismerős. 2. Szem előtt tartandó a csoportosítandó egyházak nagysága, illetve lélekszáma. Az olyan egyházakba, hol a lelkek száma a 600-at meghaladja, szükséges az őrálló. Az ilyenekhez más egyházakat igen, de ezeket más egyházhoz csatolni nem vagy csak kivételesen le-
