Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1899-01-08 / 2. szám

19 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 20 Népies kiadványai a kedves «Koszorú» fü­zetek, számszerint im már 50. Mindegyik füzetet ötezer példányban nyomják először. 12 olyan fü­zet van, a melyből újabb 5 — 5 ezer példányt kel­lett készittetni. E füzetek irói tiszteletdijára a «világi pap» Hegedűs Sándor, a társaság másod­elnöke már négyszer adott ötszáz-ötszáz forintot. Ej ha sok ilyen Macaenásunk volna! 1897-ben a cHázi Kincstár> cirnü vállalatot is megindította a társaság. Ezzel a kiadványsoro­zattal a müveit közönség számára akarna olyan keresztyén családi könyvtárt létesíteni, melyből keresztyén hitbuzgóságot és erkölcsi nemesedést meríthessenek a vallásos lelkek. 1897-ben még egy másik dicséretes munkát is foganatba vett, nevezetesen az illusztrált Bib­­lai Lexikon kiadásának előkészítését. Ezzel a mun­kával meg kimerítő bibliai encyclopaediát szeretne kezökbe adui az igehirdetőknek, a biblamagyará­­zóknak, a vallástanitókuak és a bibliát kedvelő müveit közönségnek. Ennek a hetven lexikális Ívre tervezett munkának előálíithatása végett összesen mintegy kilencezer írtra volna szükség. Előfizetés utján 3—4000 írtra talán lehet számítani. A töb­bit e szerint adományokból, aláírásokból, társadalmi utón kellene összegyűjteni. Bizony szép munkakör az, a mit itt felölelve látunk. De ám a munka csak szerényen folyhat, mert kevés az anyagi erő; csak kevés olyan enr bér van a negyedfél millió protestáns között, a ki ne röstellné meghozni azt a «csekély áldozatot,« a mit e szent munka tőle megkövetelne. Az 1898- dik évi kolozsvári gyűlés, emlékkönyvében közölve van a társaság vagyon-kirautatása. E szerint az ösz­­szes vagyon 53224 frt 73 kr. Ha számíthatnánk rá, pedig lehetetlennek nem lehetetlen ám, hogy a második évtizedben is legalább ennyivel fog sza­porodni a vagyon: akkor egészen meglehetne elé­gednünk az első tiz év eredményével. Azonban még ha nem lehetetlen is, mégse számíthatunk arra, hogy a tagok száma a második évtizedben meg­kétszereződik. A vagyon se fog hát kétakkorára emelkedni. Szaporodnia azonban kell és pedig a tagok és az olvasó közönség szaporodása által. A tagok szaporodása által! Hisz ha végig nézzük, hogy a mi kerületünkből kik a tagjai a társaságnak, bizony meg kell vallanunk, hogy na­gyon sokan hiányoznak, a kiknek pedig semmi­kép se volna szabad hiányozniok. Nos lássuk: A) Pártfogó tagok 500 frt alapitványnyal: nm. Tisza Kálmán főgondnok ur, az egyházkerület és a veszprémi egyházmegye. B) Alapitó tagok 100 frt alapitványnyal : a) egyházmegyék: a drégely-palánki, komáromi, mezőföldi és a tatai. b) iskolák : a pápai főiskola és a csurgói főgim­názium, a pápai hittanhallgatók önképzőköre, a pápai ifjúsági képzőtársulat. c) egyházközségek: Ács, Fehérvár-Csurgó, Lo­sonc, Pápa, Komárom. d) egyesek : Özv. Ajkay Imréné, dr. Antal Géza, Bodola László, Bóné Géza, Fodor Gyula (Bakony-Szt.­­Király), Gózon Gyula (Szt.-Gál), László József, Nagy Árpád, Thúry Etele. C) Rendes tagok évi 6 írttal: a) egyházmegyék: egy se, pedig a pártfogó és alapitó tagok közül hiányzik négy. b) egyházak : egy se. c) lelkészek: Antal Gábor, Antal Károly, Bállá Dezső, Bállá Endre, Begedy Lajos, Begedy István, Cser­­tán Márton, Csire István (Nagy-Bajom), Czike Lajos, Demjén Márton, Fülöp József, Gyalókay László, Gyöffy József, Hajdú András, Jóba József, Kis Gábor, Medgya­­szay Vince (Kajái*), Mozsonyi Sándor, Neupor Béla, Róka Lajos, ifj. Szekeres Mihály, Szombath János, Szűcs János, Tatay Imre, Tolnay Dénes, Vargha Károly s.­­lelkész, Veress Ede, = 27. d) tanárok : Borsos István, Faragó János, Gáthy Zoltán, dr. Horváth József (Pápa), Kis József, Németh látván, Tóth Dániel ~ 7. e) világiak: Adorján Miklós (Csurgó), Barcza Adolf, dr. Darányi Ignác, Kenessey Pongrác, Konkoly Thege Imre, Körmendy Béla, Báró Nyáry Béláné, = 7. f) Pártoló tagok , évi 3 írttal: lelkész 53 ; tanító 5; világi 5 ; tanár 2. Ez adatok bizonyítják, hogy sokau vannak még egyházkerületünkbe^, a kiktől egyenesen meg­várhatja a Társaság, meg a haladó kor, a mun­kásokat egyátalán kötelező az a törvény, hogy sze­rezzék be munkaeszközeiket s folytonosan gyara­pítsák szakértelmüket, hogy álljanak be ; vagy ha tagjai volnának, de csak pártoló tagjai, lépjenek elő a rendes tagok közé. Világi urainknak is meg kell érteniök, hogy nálunk az egyház zöme jóaka­ratának kell pótolni azt a támogatást, a mi a r. kath. egyházban a főpapok oda vetett tízezreiben nyilvánul. Legyünk hát rajta a legjobb igyekezet­tel, hogy a társaság tagjainak száma most a má­sodik tizesztendő elején megkétszereződjék! De gyarapodni kell a társaság vagyonának könyvek elárusitása révén is. Ily válogatott jó köny­veknek, mint a milyenek a Magyar Prot. Irodalmi Társaság könyvei, ezer meg ezer példányban kel­lene forogni a negyedfél millió magyar protestáns kezén. De természetes, hogy először lelkészeink és

Next

/
Thumbnails
Contents