Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1899-04-02 / 14. szám

215 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 216 arra, hogy képesek leszünk-e a magunk erejéből uj orgo­nát szerezni; pedig ha valahol, bizonyára a mi templo­munkban van szükség orgonára ; mert részben góth, rész­ben román stilusu, rendkívül sok fülkével biró ősi temp­lomunk (1783-ban vették híveink, 200Ckrénes forintokon a r. katholikusoktól) nagyon szétszórja a különben is cse­kély népességű hívek hangjait. Méltán aggódtunk any­­nyival is inkább, mert buzgó híveinknek egyházi adó­val különben is súlyos megterheltetése nem engedte, hogy az orgonára szükséges pénzösszeget kivetés utján szerezzük be. De bíztunk a jó istenben, bíztunk híveink önkéntes áldozatkészségében, és hozzájuk folyamodtunk. Folyó évi január első napjaiban a már szószékről értesített híveket fáradhatatlan buzgalom tanítónkkal házaiknál kerestük fel, hogy az Urnák adandó ajándé­kot tőlük elfogadjuk. Az önkéntes ajándékozásban egy az egyház ügyei­ért mindig melegen érző s az Isten háza ügyeiben min­dig serényen forgolódó, de a legszerényebb férfin járt elöl, ki az orgona költségei fedezésére 108 frtot aján­lott fel, megmutatva ez által is, hogy az egyházi elöl­járóknak minden tekintetben követendő példányképek­nek kell lenni a gyülekezet tagjai előtt. A nemes példa hatott! A hívek adtak jó szivvel, adtak önként. Sokan még azt sem várták, hogy felkérjük és megkeressük őket, a szegény özvegy fillére s a gazdag aranya gyült­­gyült a szent célra. Sőt voltak kik az orgonára nyúj­tott szives adományaik mellett templomunk egyéb szük­ségeiről is gondoskodtak. Egy buzgó férfiú a szószéket zöld térítővel vonatta be, egy kegyes özvegy két buzgó hajadonnal zöld posztóra arany kalászokat és kelyhet himeztetvén, a női kézügyességet és türelmet dicsérő munkát urasztali terítő gyanánt egyházunknak aján­dékozta. Az áldozatkészségbe i ersenyeztek híveinkkel vá­rosunk más vallásu lakosai is, a kik nagyon szépen bebizonyították testvéries érzelmeiket és azt, hogy ha az Isten imádása módjában különbözünk is, de a szere­­tetben azért egyek lehetünk. Hála legyen a Mindenhatónak, hogy a kegyes adakozók szivét felénk forditá. Neki köszönhetjük, hogy rövid idő alatt orgonánkra 500 frt gyűlt össze. Éhez hozzá téve az egyházi pénztárunkban megtakarított ösz­­szeget, most már egy 7 változatú előjátszó pedálos or­gonára pályázatot hirdettünk. A 8 rendbeli pályázat közül szerencsés választásunk Szalay Gyula székes-fe­hérvári műorgonakészitőre esett, a ki kötelezte magát arra, hogy szerződésünkben jól körülirt orgonánkat 1100 forintért készíti el s hogy folyó évi virágvasárnapjára templomunkba beállítja. De a nagy munkaerő és te­mérdek kész részek felett rendelkező orgonaépitő, el­vállalt művével még a határidő előtt elkészült, úgy, hogy március 15-ikén tekintélyes szakférfiakból álló bizottság jelenlétében az orgonát teljes megnyugvásunk s megelégedésünkre átvehettük. Hangja érces és tömör, akkordjai szivet lelket felemelők és aránylag nagy templomunknak minden részébe szépen elhangzók. Sza­lay Gyula székes-fehérvári műorgonakészitő valóban mesteri müvet alkotott, úgy hogy őt minden reformá­tus egyháznak, mely aránylag olcsó, de mind a mellett maradandó és szép hangú orgonát óhajt készíttetni, a legmelegebben ajánlhatjuk. Elkészülvén az orgona, felavatása napjának fénye­sebbé s ünnepélyesebbé tételére nagytiszt. Veres Káé esperes és nagytiszt. Tóth Kálmán főjegyző urakat hív­tuk meg, de miután a n.-megyeri és jókai lelkészbeik­tatások foglalták el őket s igy egyházmegyénk buzgó vezérférfiait nem lehetett ünnepélyünkön fogadnunk, elhatároztuk, hogy egyházunk szűk körére szorítkozunk és a felavató ünnepélyre városunk különféle felekeze­­teit, hivatalait s testületéit hívjuk meg. Valóban szivet megkapó látvány volt, mint se­reglett az Ur házába valláskülönbség nélkül a város apraja, nagyja, s mint töltötte meg annak legkisebb ré­szét is az áh itatós közönség. A 74-ik dicséret verseinek éneklése közben lépett a szószékre alulírott lelkész s a CXVIII-ik zsoltár 24-ik verse alapján fejtegette a so­­morjai ev. ref. egyház ünnepszentelésének és nagy örö­mének okát, beszédében rámutatott arra a nagy áldozat készségre, melyet az egyházi jegyzőkönyvek tanúsága szerint a ref. liivek a múltban is mindenkor tanúsítot­tak, a mely áldozatkészség képezi épen a ref. kér. anya­­szentegyház erejét, fenállásának biztosítékát. A feszült fígyelemmel meghallgatott egyházi beszédek elhangzása után a XXXIII-ik zsoltár i-ső versének eléneldése következett, a melynek kíséretéül a Pápai/ Aladár ta­nító által ügyesen közeit uj orgonánk először hallatta Istent magasztaló s lelket felemelő hangjait. Alig volt valaki, a ki egy-két könyet ne hullatot volna s ne ál­dotta volna a Mindenhatót azért, hogy „a mit az ő nevében kezdettünk, azt szerencsés véghez segité és si­ralmunkat örömre forditá.“ A somorjai ev. ref. egyházra mindig emlékezetes marad e nap, ez örömünnep, mert uj orgonájában hí­vei áldozatkészségének és a Somorja városában lakó különféle felekezetek testvéri szeretetének fényes tanu­­jelét adhatja át a késő maradéknak. Somorja. Nemes Kálmán, ev. ref. lelkész. Szombath János. 1860—1899. Őszinte fájdalommal tudatom a szomorú hirt, hogy Szombath János előbb balaton-kisszőllősi lelkész, mi­után szeretett híveitől márc. 5-én elbúcsúzott, mielőtt (áj őrállomásán Sáregresen márc. 12-én beköszönthetett volna, odaérkezése után másodnapra márc. ll-én hirte­len meghalt! Mily nagy tragikuma ez az egykor sokat nélkülözött, kitűnő tanuló, szónok és fiatal lelkész éle­tének 1 Most, mikor sorsa jobbra- fordulását remélte mikor nagy elhatározással uj életet akart élni, jobban mondva kezdeni: hirtelen elszólitotta az Ur. hogy többre

Next

/
Thumbnails
Contents