Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-03-06 / 10. szám
159 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP összehívni nem is tartja szükségesnek, habár bizonyosnak látszik, hogy a márczius 24-re összehívott rendes ülésig e töryényjavaslat sorsa a képviselő házban el fog dőlni“. Az az ember mondta ezt, a ki az autonómia védelmére az egész nemzetet talpra tudta állítani a veszedelmes időkben; az az ember mondta ezt, ki bevitte püspökeinket s főgondnokainkat a felső táblához, a kinek köszönhető az államsegély fokozatos emelkedése s a kié az érdem, hogy e törvényjavaslat, — melyről néhány évvel korábban még még álmodni is képtelenség volt — megszületett, a kinek lelke, tekintete irányítja ma is a magyar politikát. Ne akarjunk, uraim, jobb hazafiak, hüebb egyháztagok lenni Tisza Kálmán és Timótheusa: Darányinál4); az epigonoksorsa : szánó mosoly. Babay Kálmán. ishckügy. Az olvasás megkedveltetésének legegyszerűbb módja. Egyik napilapban egy kartársam az olvasástanításnak az írástól különválasztását ajánlja, mivel „főleg falun, az Írásból és olvasásból egyiket sem fejezik be jól s az ily befejezetlen alapon nem csoda, ha eredménytelen a további tanítás. A gyermek küzd az olvasással . . .“ Tökéletesen egyetértek a czikkiróval abban, hogy a növendék sikeres haladásának alapja az, hogy folyékonyan, hibátlanul tudjon olvasni; de hogy ezt a népes osztatlan iskola nem mindig képes megvalósítani, én annak okát nem az Írva-olvasás módszerében látom mint czikiró, hauem abban, hogy: I. A tanterv követel sok felesleges, idővesztegető tananyagot. II. Nincsenek az osztatlan iskolák 90%-ban iskolai könyvtárak. Mert mig az osztatlan iskolában a közönséges törtekkel való 4 műveletet is tanítjuk, holott senki se tud nekem oly közéletben előforduló feladatot mondani, mit a sokkal könyebb tizedes törtekkel meg ne lehetne oldani; mig külön tankönyvből tanítjuk a terményrajzot, melyből a legszükségesebb, a háziállatok okszerű nevelése hiányzik, de a „uyakorján“, az „emu“ nem; — mig a drága időt a „természettan“ magoltatására pocsékoljuk: addig ne várjuk hogy az osztatlan iskola — melynek legalább felében a létszám közelebb áll a 80-hoz, mint a 70-hez jól olvasni tudó gyermekeket bocsásson ki. Mivel azonban a tanterv-revisió folyamatban van, az olva-4)Igaz, igaz; hanem azért a probabilismus mégse protestáns elv! Gondolkodni s öntudatosan cselekedni a kisebb embereknek is szabad, sőt kell! A törvényjavaslat megbeszélése, hiányainak kifürkészése és a mennyire lehet kiigazgatásuk munkálása, nemcsak jogunk, de kötelességünk. 160 sástanitás ez első akadályát bővebben nem fejtegetem, annyival kevésbbé, mert a lapokban eléggé meg lett vitatva. E tekintetben tehát a reménység biztat bennünket; hanem hol késik az éji homályban a taneszközök revideálása ? S hogy ezekre is mily égető szükség lenne, kitűnik a következő nevekből, melyekre nézve nincs az a halandó, ki megmondja, hogy tulajdonképen mik lennének. Hangzanak pedig a következőkép: agyard, bugdár, kétágú szinbü, atalanta szöglenc, óriás pompály, egyszínű kurtály, szitárfóle kapzsár, körömkülyi, őrlecs, kilenczövü bóczláb, tobzoska (nem fenyő, hanem emlős), indagu (majom), czicuisz (nem cziczus), álka, orvaly, jégér, gyurgyalag, hont szikiár, vizi buka, lantár, sárgafejű tauágra, lócska, közönséges poncz, kőfali fölleng, béri paizsócz, amer, hátpetér, laczapéd tarajtűje, pipa csöveny, csikoly, senegali száruyacsár, csuda kupak, ritkaréj aranka, kocsord igász, méhalaku szitkár, élj. csallang, psi cseleng (ne tessék khinai szókra gondolni mert ez magyarul van), pettyes zerén, méhész szőrvély, simány, szűcs porva, gömbölyű birha (némám birka) eszelény, makkany, maró nyakar, veres karcsa, kérges cserzény, tüzszinü arangy (de nem varangy), szitári darázs (ez másként lódarázs, de igy nem lenne czifra) óriás tőrözs, vereslábu csonkány, szitárféle kapzsár, közönséges bőgöncz (itt gondolom fellélekzik a t. olvasó, gondolván, hogy mégis akadt egy, a miről tudja, hogy mi; de sajnos fel kell világosítanom, hogy ez nem majom), nyakoncz, nagy hoszszány, lapos acsa, fülbe mászó olla (igy czifrább mintha csak az első neve lenne), ájtatos táltor (nem a templom ajtóban szájtátó koldus), szüttyő, afrikai gyaka, botrog ollor, rákalaku selép stb. Meg lévén győződve, hogy e században ily nehezen kitalálható rébusz feladva nem volt, tudatom a t. olvasókkal, hogy ez mind magyarul van s nem is holmi özönvíz előtti ős lényeknek, hanem jelenleg is élő emlősök, madarak, hüllők, halak, rovarok, igen jámbor teremtményeknek szörny-nevei. Vegyék csak elő a falusi iskolákban általánosan használt teiményrajzi ábrákat s nem csak ezeket fogják azokon találni, hanem még ezeknél is különbeket, mert én csak a férgekig másoltam. S ha még egy jámbor halra is rá tudtak fogni ily szörnyűséget: laczapéd tarajtüje, hátha a tenger szörnyeihez érünk! Bizony üdvözölhetnénk mi is, meg növendékeink is azt, ki az ily taneszközökre elmondaná: „Tüzbe felét! Vetem. Újra felét. lm ! harmadikát még. Lángol az is. Jer, most vár az olympusi kar! Az égben az olympusi kar, itt az árnyékvilágban pedig mindazok elismerése, kik szép nyelvünk tisztaságát szivükön viselik. II. Emlitém már, hogy sikeres tanításunk alapja az, hogy növendékünk folyékonyan jól tudjon olvasni ; e tekintetben oly nagy biztonságra kell szerttennie, hogy mihelyt a szóra tekint, rögtön képes legyen k S z e r k.
