Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-03-06 / 10. szám
155 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 156 sék és ez által a javaslatnak azon általában kedvetlenül fogadott rendelkezése, hogy a nem magyar egyházaknak, összeségükben számítva, sokkal nagyobb összegű segélyt helyez kilátásba, mint a magyar protestáns egyháznak, részben a magyarság érdekének megfelelőig alakíttatnék át. A harmadik kifogás a törvényjavaslat ellen, hogy egyházi önkormányzatunkat egyik vagy másik intézkedésével sérti. Nem szégyenlem kimondani, hogy ha a törvényjavaslatot ezen oldalról vizsgálom, ev. ref. felekezeti felfogásom mellett nem kevesebb erélylyel szólal meg a hazafias érzelem és nem tudok dönteni egy szakasz értéke felett addig, mig meg nem nézem azt, hogy annak megváltoztatása nem volna-e hátrányos a magyar haza és magyar nemzetiség érdekére. Nagy jogsérelemnek tartják az önkormányzatra nézve, kétségtelen, sokan például a javaslat 9. §-ában foglalt azon intézkedést, hogy „ha a felekezeti hatóság fegyelmi határozata az illető lelkészt (a miniszter által emelt) panasz alapos volta daczára állásában meghagyja, a vallás és közoktatási miniszternek jogában áll a rendelkezésre álló adatok alapján a kiegészítési összeget az ilyen lelkésztől megvonni. És mégis, ha a javaslathoz szavam volna, jó lélekkel nem tudnám e §-t elejteni, mert nem akarom a magyar állam hatalmát soha abban a lealacsonyított helyzetben látni, hogy kényszerítve legyen segélyezni egy oláh vagy pánszláv lelkészt, a kit az általa tanúsított államellenes magatartás miatt az államkormány részéről emelt panasz alapos volta daczára felmentett saját hasonérzelmü és gondolkozásu egyházi bírósága. Hiszen, ha javaslat csak az ev. ref. egyház lelkészeiről szólna, meg vagyok győződve, az önkormányzattal szemben egészen más álláspontot foglalna el; de igy, a mikor a javaslatban oly egyházak lelkészeinek segélyezéséről is van szó, a mely egyházak lelkészei közül némelyek tagadhatatlanul a magyar államnak nyilt ellenségei: valóságos bűnös könnyelműség volna, ha nem gondoskodnék a törvényhozás eszközről arra nézve, hogy az állam érdekét e téren is megvédelmezze. E tekintetben nagyon igaz az, hogy minden törvény jó, csak jól kell azzal élni. Hányszor féltették egyházunk önkormáuyzatát a középtanodai államsegély igénybevételétől, mert ennél valóban fontos jogot, a tanterv megállapításának és néhány tanszék betöltésének jogát adjuk ellenértékűi az államnak a segélyért és még sem volt eset eddig, hogy bármelyik iskolafentartó hatóság autonómiai sérelemről panaszkodott volna. Nem kétlem, hogy mig hazánkban magyar kormány lesz, bárminő árnyalatú is, az az ev. ref. egyházzal nem jön összeütközésbe. Legfőbb kifogás a törvényjavaslat ellen az, hogy nem nyújt módot arra, hogy ott, a hol egyházunk hívei az egyházi adóval annyira túl vannak terhelve, hogy annak súlya alatt szinte roskadoznak és hogy attól meneküljenek, meggyőződésük ellenére felekezetnélküliekké lesznek, ezen teher könnyebbittessék. Ezen ellenvetés mellett a többi csekély jelentőségűnek tűnik fel én előttem is. A méltányosság, az igazság, egyházunk, de egyúttal az állam érdeke is azt követeli, hogy a javaslat ezen hiányán segítve legyen. A segítés legegyszerűbb módja az lehet, ha egy §-ban kimondatnék, hogy a kiegészítés csak ott vehető igénybe, a hol az egyház hívei legalább 1 frt családadót, ezen kívül állami adójuk után legalább 5—10 százalékot fizetnek egyházi adóban. Viszont, a hol a hívek egyházi adója az állami adó 15—20 százalékát meghaladja, ott az egyházi adó alábbszállitását a gyülekezet kérelmére az egyházi hatóság engedélyezheti és az ennek folytán a lelkészi fizetésben bekövetkező csökkenést az állampénztár 800 forintig kipótolja. Igaz, hogy a javaslat 15. §-ának némi erőltetéssel adható volna olyan értelmezés is, hogy abban az elhordozhatatlan egyházi adó csökkentése folytán a lelkészi javadalomban elő álló kevesbbedés az állam által kipótol tátik; de miután a szakaszban a jövedelemnek a felekezeti hatóságoktól és a hitközségtől nem függő körülmények következtében való csökkenéséről van szó, a homályos szöveg e tekintetben biztosítékot és megnyugvást nem nyújt. Azért oda kell hatni mindazoknak, a kik a javaslathoz döntő helyen hozzá szólhatnak, hogy ev. ref egyházunknak e tekintetben való jogosultsága a törvényben nyiltan elismertessék. De viszont arra is közre kell működnünk, hogy a javaslat minél elébb törvénnyé váljék, hogy azon legszegényebb lelkész társaink reménysége, a kiknek nyomorán a javaslat segíteni kíván, ismét meg ne hiúsuljon a törvény életbeléptetésének elhalasztása miatt. Mert ha félszázad kellett ahhoz, hogy az 1848 XX. t.-cz. szelleméből folyó ezen kötelezettségnek beváltását a magyar állam csak ily mértékben is törvény által kívánja biztosítani: ha ezen jó szándék most bármi okból nem valósulhatna meg, valószínű, hogy ismét sok idő múlnék el addig, mig az ügy ismét előkerülne. — Én azon édes reményben vagyok, hogy a javaslat rövid idő alatt törvénynyé válik, ugyanazért kérem az egyházkerületi elnökséget odautasitani, hogy a törvény szentesítése után tegyen meg minden szükséges intézkedést arra nézve, hogy kerületünk egy lelkésze se maradjon ki a segély mielőbbi élvezéséből, akinek arra jogos igénye van. Nébó hegyén. A lelkészi jövedelem kiegészítéséről szóló törvényjavaslat a legactualisabb kérdés most nálunk . egyházi lapjaink úgymint a politikával foglalkozó napi lapok egymás után hozzák az első hatás szülte közleményeket; a szerkesztő urak készségesen nyitnak külön rovatot e kérdés megvitatására; a mi lapunkban is már 5-ik e közlemény a nagyfontosságu kérdésről. De a czikkezésnél már több is történt a aránylag rövid időn belül; nyilt levél intéztetett a Convent egyházi elnökéhez, sőt már véleményt is
