Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-02-20 / 8. szám
121 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 122 a törvényjavaslatot, s ha nem tekinthetjük is azt az 1848. XX. t.-czikk megoldásaként, az adott viszonyok között, igy is sok könnyet felszánt, sok sajgó sebet behegeszt az. Elismerésünkkel adózunk azért a felelős magyar kormánynak, különösen a vallás- és közoktatásügyi miniszternek, hogy végre valahára a szegény lelkészek anyagi helyzetének javitására is sort kerítettek, mert ezen alapra állva hisszük, hogy nem sokára elközelgőt az idő? mikor a szegény egyházakra is sor kerül. Thúry Etele. Még egyszer a theologiai internátus s a tanügyi alkotások! Az az általános meleg érdeklődés, melylyel egyházkerületünk közvéleménye a főiskolai alkotásokat, melyek arra hivatvák, bogy egyházkerületünk kulturális intézményeinek alapját, irányát ne múló évekre, hanem századokra áliandólag, kielégitőleg lerakják, megszabják, kíséri s azok tervezete, miként leendő megalkotása felett, lapunk csaknem mindegyik számában elmondja jeleseink által a maga véleményét, felfogását, igazat ad nekem, a midőn azt hangoztattam, hogy szakítani kell az eddigi kapkodó rendszerrel, mely csak évekről-évekre alkotott, mely nem vette figyelembe a későbbi idők, a haladó, fejlődő kor követelményeit, s végre valahára az olyan alkotások terére kell lépni, melyek évek múltán ne bizonyuljanak elégteleneknek, meg nem felelőknek, hanem emberileg szólván örök időkre megfeleljenek rendeltetésüknek, hivatásuknak. Igazat ad nekem abban is, hogy egy kerület tanügyi fejlődéseit, igényeit nem lehet minduntalan szüklátkörii pénzügyi kérdések szempontjából mérlegelni, kielégíteni, mert azok megboszulják mindenkor magukat, mert utoljára is a mi kerületünk kulturális teendőjét, kulturális misszióját nem végezi, nem oldja meg helyettünk más s ha valamit kicsinyes okoskodásból, szőrszálhasogató takarékoskodási látszatból elmulasztunk: hatványozott költséggel, sok befektetett, beépített tőke lerombolásával, elértéktelenitésével, mégis csak nekünk kell kipótolnunk, megalkotnunk azt! Es ha elgondolom, hogy vannak kisded 4—5 száz népességű gyülekezeteink, vannak egyházaink, hol semmiből, egyszerű, szerény anyagi viszonyok közt élő földmives nép körében lehet teremteni alapokat, melyek rövid évek leforgása alatt ezrekre növik ki magukat, ha vannak kisded gyülekezeteink, melyek 15—20 ezer frt költséggel templomot, 8—10 ezer forinttal paplakot, vagy 15—20 ezer írttal iskolát tudnak maguk erejéből, semmiből, csak akarat, csak lelkesedésből teremteni: én megvallom, nem vagyok képes megérteni, hogy akkor egy hatalmas egyházkerület 200 ezret meghaladó népességgel, 400- nál több gyülekezettel, élén egyházi közéletünk kiemelkedő vezérembereivel, miként nem tudja megtalálni azokat az eszközöket, megteremteni azokat az utakat, módokat, melylyel nem kedvtelésének, nem luxusnak hódolni, hanem megvalósítani lenne és lehetne képes azokat az intézményeket, melyek az egész kerület egyetemének, kicsinyének, nagyjának érdekeit hivatvák szolgálni, igényeit kielégíteni. Én azt hiszem, tiszteletre méltó bár, de túlzott s éppen azért elhibázott aggságoskodás, hogy ne mondjam félénkség az, mely eddig vezetett s éppeu azért végeztünk mindeddig csak fél munkát, mert állandót, nagyokat alkotni, teremteni csak lelkesedés, csak tíiz és lélek képes. De megvallom, azzal sem tudok tisztában lenni, hogy mért nem lehetett volua a gazdasági tanács által contemplált módon, a 100 ezer forintos kölcsön felvételével, egyszerű pénzügyi mivelet által, megadni magunknak az eszközöket, melyekkel tanügyi alkotásainkat, minden megerőltetés, minden tépelődés nélkül oly egyszerű módon, s mégis tökéletesen létesíthettük s megvalósíthattuk volna? Vagy talán a vallás az egyház fogalmával ellentétes s az egyházkerülethez mint par excelenc erkölcsi testülethez méltatlan, igénybe venni azokat az eszközöket, melyeket az emberi tevékeny ész, nyugodni nem tudó szellem kigondol , megvalósít, a bonyodalmas viszonyok, a kedvezőtlen anyagi körülmények közül való kibontakozásra? De akkor valyon miért engedjük meg egyes gyülekezeteinknek, hogy ily módon, ez eszközzel könyitsenek bajaikon és konvertálják tartozásaikat és törlesztéses, amortisationalis kölcsön alakjában lassan, de biztosan szabaduljanak attól. Ott van a legközelebbi kerületi, gyűlés jegyzőkönyvében p. o. N.-Sáró. Szerte-széjjel, tractusnál, kerületnél, egyeseknél 1000 frt tartozása van, azt sem tudva mikor, melyiket elégítse ki, fizetve évenként 80 frt kamatot. Most felveszi 30 éves törlesztésre valamelyik pénztártól az 1000 frtot 7 százalékra, fizet évenként egy helyre 70 forintot, évenként 10 frt megtakarítása van és 30 év alatt szabadul összes terheitől. Már hogy ez eszközt, a mely mindenkinek szolgálatában áll és a melylyel nemes, magasztos czélokat valósíthatunk meg, amellyel élni megengedjük alkotó részeinknek, az egyes gyülekezeteknek, miért ne használhatná fel a uii egyházkerületünk, s miért nem élhetne azzal, a mikre minden tervét, szándékát „az ifjaknak minden álmát, az öregeknek minden látását“ létesíthetné és megvalósíthatná vele,. csakugyan nem értem, s felfogni nem tudom. Hisz nem nyerészkedés, uem speculátiő az ! Nem mások megrontására épített manipulátió! Egyszerűen annak az eszköznek igénybe vétele, melyet jónak, üdvösnek bizonyított tapasztalat, melynek segélyével annyi nagy és nemes czélok valósultak meg már és a mellyel bizony mi is élhetünk, minden aggodalom és túlzott álszemérem nélkül. De mindenről beszélek csak épen arról nem, a minek érdekében először felszóllaltam, a theologiai internátusról, s a felszínen levő tanügyi alkotásokról nem. Azt hiszem azonban, megvan az összefüggés 8*