Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1898-02-06 / 6. szám

89 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 90 fiai durva, gőgös sértegetéseinek napról-napra kö­zéppontja legyen. Ezért nincs theologus, ezért nincs segédlelkész s ezért nem lesz lelkész. Addig is tehát, inig az egyházak anyagi hely­zete, illetőleg a lelkész! fizetések megjavittatnak, segiteni kell a theologusok helyzetén is, vagyis theologiánkat úgy rendezzük be, hogy a papnöven­­dékeknek a tanulás semmibe se kerüljön. Akkor a mennyiség is emelkedni fog s a mi még lényege­sebb, a minőség is, a mitől végre is az egyház ereje függ. A gazdag katholikus egyháznak kevés kivétellel nagy jövedelmű parochiái vannak, még sem bizik csak ebben a leendő lelkészek számát és minőségét illetőleg, hanem mindenütt kellő és ingyenes ellátásban, valamint más nemű segélyben is részesíti az egyház későbbi oszlopait, Hogyan leszünk mi képesek a versenyt kiáltani, ha erre is nem gondolunk idejében. Vagy talán jókor lesz akkor is, midőn már egyházain it kétharmadában nem lesz lelkész? Ha késlekedünk, ez be fog kö­vetkezni rövid idő alatt. Akkor majd fogunk jaj­gatni egyházunk romlása felett és szidjuk az em­beriséget, hogy kihalt belőle az egyháziasság és minden idealismus! V. DE. Egy kis hézag. Azt mondják, hogy tantervűnkön, éppen a val­lásoktatás anyagában, változás állott be. ügy hallom, hogy az a változás abban áll, miszerint a Tóth Fe­­rencz-féle Hit- és Erkölcstan, Árvay : Biblia törté­netek, Halasi: Egyháztörténet a tankönyvek sorá­ból töröltessenek s helyettük valamely más és pedig olyan könyv fogadtatott el, mely mind ama négyféle anyagot kellőképpen magában foglalja. Hát hiszen, hogy az említett könyvek törlése nagyon is méltó okon történt, azt meg lehet adni, sőt már régen kellett volna annak megtörténnie, hogy azonban a behozott új jobb lesz-e a régieknél, az megint más kérdés és pedig nagyon fontos. De ennek taglalásába én már csak azért sem mehetek bele, mert azt az új könyvet nem ismerem. Egyet azonban igy is állítok, és pedig azt, hogy bármely ügyesen (felteszem róla) dolgozza is fel ez az ő felvett anyagát, használata esetén vallások­tatásunk hézagos leend és a hézag éppen ott fog mutatkozni, a hol az abból származó kár a legérzé­kenyebb. A bibliai történetekre gondolok és ez, a népis­kolai vallásoktatás lelke (az énekkel párhuzamban) az, a mit én a mostoha elbánástól féltek. Mondom, nem akarok, nincs is módomban belé­­menni az új könyv birálátába, de, mert nem vagyok képes elhinni, hogy egy ily szűk keretű könyv az említett oktatási anyagot a czélnak megfelelő terje­delemben és módon fel tudja ölelni, jónak látom a vallásoktatásról egyet-mást elmondani. Ha a kifej­tendő elveknek az új könyv, gondos és lelkiismere­tes Ítélkezés után megfelelőnek mondható, akkor az én jelen értekezésem dicsérete lesz annak és én kel­lemesen csalódom. Vallásoktatásunknak egy nagy hibája volt, s van, adja Isten, hogy jövőben ne legyen, t. i. az, hogy mi a vallást tanítani, oktatni akarjuk, a mint­hogy tantervűnk is elejétől végéig : vallástant emleget. Éhez képest az irányelv az : mentül több hit­tételt, mentül több erkölcsi regulát, mentül több, az egyház életére befolyással bíró történeti eseményt beraktározni az emlékezet kamaráiba. De hát előbb-utóbb be kell látnunk és talántán már itt is volna az ideje, hogy belássuk, miszerint a népiskolának nem lehet feladata a tudománynak ilyetén raktározása, hanem feladata az volna, hogy va lásosságot, belső vallásos érzést keltseu fel, fej­lesszen ki és erősítsen meg. Be kell látnunk, hogy, mert a hitigazságok és erkölcsi szabályok összes ismerete sem képes magá­ban, sem egy mustárm&gnyi hitet ébreszteni, sem az emberi cselekedetre csak bá: valamelyes szabályozó erővel is bírni, be kell látnunk, hogy nem tudás, ha­nem érzés az, a minek — ha munkánkat jól akarjuk intézni — fáradozásunk gyümölcseként első sorban mutatkoznia, megteremnie kell. A puszta tudásnak erkölcsi szempontból semmi értéke nincs. Nem az a tökéletesebb ember, a ki töb­bet tud, hanem a ki több jót cselekszik. „Isten is — mondja Bárány, Tanítók könyvében — ama napon nem azt fogja tőlünk kérdezni: mit tudsz, hanem : mi jót cselekedtél.“ Mivel pedig a cselekedetnek foirása az érzés, a szív, mert az ember szivéből származnak ki a gon­dolatok, a gondolatok, érzések végrehajtása a csele­kedet, világos, hogy ha mi jót cselekvő embereket akarunk nevelni — pedig hát csak erre törekszünk — akkor a mi munkánknak nem a lélek tudóképessé­gére, hanem érző tehetségére kell irányulnia. Azon eszközök pedig, melyek minket a népisko­lában czélunkra vezetni hivatvák, egyátalában néma hit- és erkölcstan, de még nem is az egyháztörténet, hanem — a tanítási tárgyak közt — az ének és bibliai történet. Ez utóbbi az, melyről most — védve őt a mos­toha elbánás ellen — szólani akarok. Mert rossz napjai voltak e nagy áldást árasztó tárgynak mind azóta, a mióta csak népiskoláinkban a reális anyag­nak helyet adván, az a jó, öreg Hübner kiszorult onnan. De úgy látszik, még rosszabb napok várnak reá jövendőben. Uraim ! Szálljunk le egyenesen a magasból és kisértsük meg olyanok lenni egy kis időre, valamint a kicsiny gyermekek közül egy. Az az örökös kérdezősködésben nyilatkozó tu-6*

Next

/
Thumbnails
Contents