Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1898-12-18 / 51. szám

Kilenczedik évfolyam. 51 szám. Pápa, 1898. december 18. ■A. lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Kis József felelős szerkesztő ozi— ixiére küld endők. Az egyház és iskola köréből. i dunántúli ev. rét egyházkerület hivatalos közlönye. #♦§— megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egész évre 4 frt, fél­évre 3 frt), fürdetések, reclarnatidk Faragó János fomunkai árs ozimére küldendők. A számok világánál. A napilap«.v egy része nehány héttel ezelőtt közölte dr. Jekelfalussy Józsefnek, a m. kir. köz­ponti statisztikai hivatal igazgatójának felolvasá­sából azon adatokat, melyek a vegyes házasságok­nál a gyermekek vallására vonatkozó megegyezések s az áttérések tekintetében 1895 okt. 1-től — 1897 végéig a statisztikai hivatalhoz beérkeztek s ez által feldolgoztattak. Bár szomorúak ezek az ada­tok reánk nézve: szükségesnek tartják közlésüket, hogy igy látva a veszedelmet, Sionunk őrei, de egyházunk többi tagjai is tegyék meg [a lehetőt a veszteségek megszüntetésére. A mi elsőbben a vegyes házasságokat illeti, dr. Jekelfalussy József szerint „Az egyes felekezetek­­nek nyereség- és veszteség-számlája a vegyes há­zasságoknál a gyermekek vallására vonatkozó meg­egyezések tekintetében az egyházpolitikai törvények életbeléptetése óta, vagyis az 1895. évi október hó l-étől 1897 óv végéig következőleg alakult, a nyereséget (-j-)-sal, a veszteséget (—-^-sal jelölve: a római katolikusoknál . (-|-) 2.323 a görög „ • (+) 4 a görög keletieknél . . (—) 207 az ágostaiaknál .... (—) 782 a reformátusoknál . . . (—) 1.098 az unitáriusoknál . . . (—) 34 az izraelitáknál .... (—) 207 az egyéb vallásuaknál . . (-j-) 2 az ismeretlen vallásuaknál (—) 1 A vegyes házasságoknál a gyermekeknek val­lására vonatkozó megegyezésekből nyeresége és pe­dig számottevő nyeresége tehát csak a római hotho­­likus egyháznak van, legnagyobb vesztesége pedig a két protestáns egyháznak. Az áttérésekről az 1896 évtől fogva gyüjtet­­nek adatok és pedig olyképpen, hogy a plébánia és leikészi hivatalok (izraelitáknál anyahitközsé­gek) minden egyes felekezetűéi csak a saját egy­házába áttérteket, vagyis az illető egyház szem­pontjából megtórteket mutatja ki, a kitértek számát ellenben nem közvetlen adatgyűjtésből, hanem az összes egyházak áttérési adatainak kölcsönös szem­beállításával kapjuk, a mi által minden egyes fe­lekezet részére az áttérések és kitérések ktilömbö­­zetét, tehát a mérleget is nyerhetjük, a mely meg­mutatja, hogy az illető felekezet az áttérések folytán mennyivel gyarapodott vagy fogyott. Ez a mérleg a két évről együttesen következőleg alakult: a róm. katholikusoknál . (-f-) 1.565 a görög „ •(-!-) 2.230 a „ keletieknél . . . (—) 2.658 az ágostaiaknál .... (—) 733 a reformátusoknál . . . (—) 444 az unitáriusoknál . . . (-{-)■ 338 az izraelitáknál .... (—) 275 az egyéb vallásuaknál . . (—) 23 Eddig a napilapokban is közölt adatok. De a helyzet tiszta feltüntetése szempontjából szük­ségesnek tartjuk ez adatokat kissé részletezni, A mi először is a vegyes házasságoknál a megegyezések számát illeti, ez évről évre emelke­dőben van. 1895-ben 1590 vegyes házasságnál megegyezés volt 225 esetben, tehát a házasságok, egy hetedrészében, 1896-ban a 6865 házasságnál 1148 esetben, tehát a házasságok egy hatodrészé­ben, 1897-ben 6902 házasságnál 1547 esetben, a házasságok egy negyed részében. Más szavakkal: 100 vegyes házasság közül 1895-ben 14-nél, 1896- ban 16-nál, 1897-ben kerekszámmal 25-nél léte­sült megegyezés. E megegyezéseknél — s ezt örömmel jegyez­zük föl — az 1896 és 1897 évek a ref. egyházra 51

Next

/
Thumbnails
Contents