Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-12-04 / 49. szám
<93 DUNÁNTÚLT PROTESTÁNS LAP. 794 K öny YismEirtEtés. Az imádkozó ember. Imádságok és elmélkedések, az Istent kereső lélek gondolatai. Irta Nagy István, harasztosi református lelkipásztor. Szerző sajátja. Mező-Túr. Glyikó K. könyvnyomdája. Ára kötve 1 írt 50 kr. Szeretné kegy egészen megfelelő címet adóié könyva mostani hármas cim helyett, a mi minden próbálkozás nek, mellett is nem jellemzi hiven a tartalmat. Szerintem a tartalomnak leginkább megfelelne a cim igy : „Imádságos elmélkedések,“ mert ha jól mérlegelem, több benne az elmélkedés, mint az imádság ; az is tény, bogy a kettő össze van foglalva, sőt össze van olvadva. . . . Annyi bizonyos, hogy a szerző erőteljes, önálló egyéniség, gondolatokban és mély érzésben gazdag; éles szeme, fogékony szive van az ember bajainak, vágyainak, reményei és örömeinek észrevevése és meg.~zóllaltatásához. A bibliai bit alapján áll szilárdan; stílusa zamatos magyaros, emelkedett, itt-oty épen elregadóau szép. Elmélkedései általában olyanok, a miket érdemes elolvasni. Van azonban a szerzőnek eg}' nagy hibája : teljesen elvesztette bizalmát az emberekben. S a hol ez az elcsüggedés, sőt több : az embereknek ez a megvetése nyilatkozik meg, ott túlságosan szubjektív■ elannyira, hogy imádságát csak ő maga imádkozhatja el- Ez az érzelem már az ajánló levélben kitör belőle, a hoj környezetéről imigyen szól: „És mit találtunk? Lelketlenséget, eszmények nélküli rideg önzést, mely a legszentebb dolgot is ujjain számítja, pénzzel méri, mely nem könyörül a szenvedőn, a nyomorulton, melynek nincs ér. zéke az emberi méltóság, önérzet iránt, melynek jelszava . „meghunnyászkodni, vagy összetörni:“ mely becsületet^ érdemet, mindent, mindent eltapos, ha útjában áll, ha az Ő érdekeit nem szolgálja.“ A mély elkeseredés e kiöntésének még itt az ajánló levélben sincs helye, mivel ez a könyv ima könyv akar lenni; még kevésbbé van helye, magukban az „Imádságok éz elmélkedésekben.“ Az olyan elmélkedések, mint a „Tépelődés“ és a “Tusakodás“ nem valók e könyvbe, mert kétségbeesés és gyűlöletet lehellnek. Ez nem jézusi hang, sőt határozottan ellenkezik vele. Kinek volt több baja az emberek tudatlanságával, közönyösségével, rosszakaratával, makacsságával mint neki; de azért soha se vesztette el bizalmát bennük, nem lett világgyülölő. A könyv 200 lapra terjed (8°). Tartalma 6 csoportra oszlik. I. csoport. Ünnepiek. II. cs. Az idő részeihez. III. cs. Alkalmiak. IV. cs. Különböző korban, sorsban, állapotban. V. cs. A szeretet imádságai. VI cs. A sírnál. Mutatványul küzöljük a következőt: „Husvétban. Mennyi fény van ma lelkemben, Istenem! Jézus fel_ tört sírjában ot.t áll a te szolgád : menny fehér ruhás an_ gyala. Fényes alakjáról a mennyi fény árad, mind lelkemre özönlik az. Ez a világosság a mennyország, az élet fénye, mely erőt vesz a halál sötétségén. Mennyország fényözönében megfürdik ma lelkem és megújul, újra él. A mi a Jézus sirját őriző katonákat olyanná tévé, mint a holtak ; sírból áradó mennyei világosságot az én áhítozó lelkem vágya fogadja be. Sötétségből világosságra megyünk által. Kárhozat sötétségébe estünk; az üdv fénylő honába vitetünk. - Légy áldva Istenünk, könyörülő atyánk ! Megkegyelmezett, báláiból kiragadott gyermekeidnek minden hálája legyen az ajándék, melyet ma irgalmad zsámojához lerakunk. A hosszú fogságból, ezer esztendős rabságból szabadított meg minket a te szereteted és a szabadulásnak bizonyságát e napon vettük szent Fiad feltámadásában. A te ítéleted sulytotta le a bűnös embert, kegyelmed emelte fel elestéből. ítéleted haragodban halálra szólt, kegyelmed életet hirdet. Mikor kárhoztattál : pokol martalékaivá, halál fiaivá lettünk. Mikor kegyelmedbe vettél: életet nyertünk. Haragod, oh nagy Isten, elvette tőlünk a földi halhatatlanságot: megengesztelődött kegyelmed adott a helyett mennyei örök életet. Végteleu lehetett az a kin, kétségbeesés, melylyel az ember az átok terhét nerazedékről-nemzedékre hordozta. Emésztő a gyötrelem, melylyel sírjába tekintett, melyet úgy nézett, mint a végét mindennek, a mi neki kedves volt, melyet úgy rettegett, mint a mely magába zárja őt mindenestől fogva, örökre visszahozhatlanul. De nem ! Még nem is a végelmulás, nem az enyészet feltörhet tlen hajlékának látta azt, hanem a kárhozat torkának, melyen át az örök kin örvényébe merül le. És most, az első Husvét óta, a mikor a lepecsételt kő a sir szájáról felszakadt: most hogy a te szented a sírból dicsőségesen kilépett : most Atyánk, a hivő lélek, nem lát egyebet abban a siiban, mint egy nyugágyat, mely a fáradt vándort megpihenteti-, melynek rögpárnáin az összeroskadt test édes álmot aluszik ; most a hivő lélek nem retteg a haláltól, mosolyogva fogadja azt, zúgolódás nélkül adja át neki a testet, mert a felett neki hatalma van. De tudja, hogy a lélek felett halál, nincs neked diadalmad ; mert hatalmad csak a föld határáig ér. A lélek száll túl a véges téreken, a végtelenség, örökkévalóság hazájába, örök életre. Jézusom, Idvezitőm! Keresztfádat átölelve sirattalak Téged a szenvedőt, magamat a bűnöst, — mély gyászszál beborítva, halálod napján. Ma leborulva égi fénytől besugározott sírod szélén, imádlak Tégedet, ki si romát az örök élet kapujává tetted ; és érzem, hogy meghajtott fejemet a halhatatlanság, üdv dicskoszoruja veszi körül- Ámen. A munkát igen szívesen ajánljuk olvasóink pártoló figyelmébe. Á^EgyES l^özlEraBnyE^. — Kitüntetés. Egyházkerületünk érdemes világi főjegyzőjét, Molnár Béla urat az egyházi és közügyek terén szerzett érdemei elismeréséül, királyunk 0 Felsége a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntette ki. A legszívesebben gratulálunk. — Emlékfák. Erzsébet napja alkalmából Darányi Ignác földmivelési miniszter ur a hatóságokhoz, földbirtokosokhoz, egyesekhez stb. körlevelet bocsátott ki, melyben mint a millennium évében, Erzsébet emlékfák ültetésére szólítja fel Magyarország lakosait. Mily szép és nemes elhatározás lenne a mai emlékezetes napon, mondja a
