Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1898-11-06 / 45. szám

Kilenczedik évfolyam.

45 szám.

Pápa, 1898. november 6.

$

A lap szellemi részét illető Xsözleméniy'elí: a szerkesztőséghez

Kis József

felelős szerkesztő ezimére küldendők.

Az egyház és iskola köréből.

k duDMIi ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye

megjelenik minden vasárnap.

Az előfizetési dijait: (egész évre 4r frt, félévre S frt), liirdetéselt, reclain atidlt

Faragó János

lomunkat ára ozimlre küldendők.

Ifjaink lelki gondozása.

Sok panaszt hallunk arról, hogy népünknél gyenge lábon all a vallásosság, az egyházhoz való hűség; hogy nincs meg benne egyháza iránt az az igaz ragaszkodás és áldozatkészség, a mi az ősöket kiválóan jellemezte. E panasznak, ha nem is egészen, de jó részben igaznak kell lenni, mert külömböző vidékeken élő s a néppel szoros érintkezésben levő egyének, többnyire papok hangoztatják. Igaznak kell lenni legalább jó részben, mert ha nem gondolunk is az egyházi teher újabb emelésére, a mire pedig lelkészt és tanitói javadalmazásaink kellő színvonalra emelése végett gondolnunk kellene — még akkor se, a mostani teher megmaradása esetére se tartják lehetetlennek, hogy sokan ki fognak válni az egyház kötelékéből és olyan felekezetet keresnek, a melyben csekély terhet kell csak viselniük, vagy pedig felekezetnólküliek leszuek, tisztán azzal a számítással, hogy ha előbb nem, hát öt év múlva megszabadulnak minden egyházi tehertől. Tehát azt a vallást, a melyet áldott emlékű őseink nem csak vagyonuknak, honpolgári jogaiknak, de nyugalmuknak is úgy szólva állandó feláldozásával, sőt nem ritkán vérük ontása árán hagytak ránk : a törpe epigonok békés viszonyok közt, anyagi könynyebbülés céljából készek lennének odahagyni, készek lennének magára hagyni azt az édes anyát, a melyik őket beszélni, az életnek örülni, szerencséjüket okosan használni, a gonoszt kerülni s igy boldogan élni megtanította. A vagyonosak pedig, kiknek erkölcsi kötelességük lenne a szegények terhének egy részét vállaikra venni, lelketlen közönynyel nézik, hogy ezek az igazságtalan és súlyos teherviselés miatt akarva nem akarva elpártoljanak. Nagy hálátlanság ez mind a két részről. Oly hálátlanság, mi komolyan gondolkodóba ejt

bennünket s azt kérdezteti velünk: valyon ismerik-e ezek vallásunknak, e drága kincsnek, értékét? Lehetetlen, hogy világos ismeretük lenne felőle, mert külömben nem szakítaná el őket ennek szerelmétől semmi, a vagyonosak pedig szívesen követnék az apostol utasítását: egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét. A felületességtől azonban nem várhatunk semmi jót.

Mi következik ebből? Az, hogy mélyítenünk kell a vallásos ismeretet, élénkebben, megragadóbban kell ecsetelni azt az áldást, a mit épen a mi felekezetűnknek igazi evangéliumi tanai árasztottak nemcsak a felekezet híveire, de az egész müveit világra. Az egykedvűen, minden mélyebb megindulás nélkül, száraz tanító hangon elmondott erkölcsi prédikációk helyett szószékre kell vinni a hit mélységeit és magasságait fejtegető irásmagyarázatot. Fel kell mutatni élőképekben a hit erejét a mindennapi életben. Annak a hitnek az erejét, a mi Pál apostolból ekként szólt: Nekem az ón életem se drága, csakhogy elvégezhessem a szolgálatot, a mit vettem az Úrtól; azét a hitét, a mit a pogány századok borzasztó üldözései se voltak képesek megtörni; annak a hitnek az erejét, a mely az ellenreformáció dúló fergetegében nem kereste a nyugalom puha párnáit, hanem dicsekedve mutogatta az evangeliomi egyházhoz való ragaszkodásért kapott sebhelyeket.

De az élő hittől duzzadó pródikálás mellett meg kell ragadni a lelkek felébresztésének, felvilágosításának és feltüzelósónek más üdvös eszközeit is. Sok panasz hallatszott az ifjúság eldurvulása miatt, márazuj egyházpolitikai törvények életbelépése előtt is. Nem egy elaggott szülő kebléből szállt el gyakran a sóhaj fia önzése miatt: hát azért neveltem

45