Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-01-23 / 4. szám
59 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. «0 jes mértékben karolja fel lelkészeinek ügyét; mert ők, ki merem mondani, bevehetetlenebb várai a magyar hazának, mint bármely más egyház lelkészei, ők nem lehetnek kerékkötői a magyar állameszme megerősödésének, mert sem egyházi institutiok, sem nemzetiségi eszmék erre a szerepre nem sarkalják, a mit a legközelebbi múlt is fényesen igazolt. Az államnak ezen teljesen megbízható elemet a küzdelemben faképnél hagyni nem lehet, sőt nem szabad. Azonban legyünk igazságosak az állam iránt. Megtett annyit a közel múltban, a mennyit megtehetett az adott viszonyok között. Hiszen a főrendiház reformálásakor egy pár egyháznagyunkat oda bevitte s ezzel tényleg egyházunk külső tekintélyét emelte, az egyház egyetemének kerületenként segélyt nyújt az egyház auyagi erejének növelésére; az egyház elemi- és középiskoláinak a kellő színvonalra való emelkedés szempontjából szintén sesegélyt ád, sőt a beruházásra és építkezésre is nem egy ilyen középiskolának tekintélyes összeget juttatott. Mindezt készséggel elismerjük. De ez végre is csak alamizsna, ez a szabadelvű egyház a szabadelvű Magyarországtól többet vár és pedig jogosan. A félintézkedés utján az állam meg nem állhat, mert ezzel nincs segítve sem a mostani, sem a bekövetkező helyzeten. Aztán meg, ne szégyenük kimondani, a segélynyújtás ezen módjában van valami, a mi az önérzet rovására esik. Őrömmel emlegetjük, hogy az állam ez irányban is megmozdult már. A közelebbi napokban, éppen az erdélyi protestáns, vagy táu csak a reformált lelkészek gyüléskezése idején, midőn helyzetük javításáról tanácskoztak, az újságok úgy hirlelték, hogy az állam, illetőleg a vallásminiszter ügyet vetett egyházunk s különösen ennek lelkészei bekövetkezett nyomott helyzetére. A hir olyan komoly alakban merült fel, hogy valóságában alig kételkedhetünk s ismerve a vallásminiszter figyelmét és tevékenységét, hisszük is, hogy ezen nagy állami érdekben már dolgoznak is a minisztériumban s a törvényjavaslat a ház asztalára kerül nemsokára, s talán a róm. kath. lelkészek congruájával egyidejűleg. Nem tudhatjuk ugyau, hogy milyen lesz a törvényjavaslat, de már csak azért is üdvözöljük, mert általa ez a fontos és itt elmondhatjuk, hogy életbe vágó ügy napirendre kerül; de azért is, mert Wlassics minisztert olyan elfogulatlan államférfinak tartjuk, ki akar is, tud is a leendő törvényjavaslatba, feljebb kifejezett óhajainknak megfelelő szellemet és irányt önteni. Szeretnők, hogy ezen törvényjavaslat benyújtása sokáig ne késsék, mert úgy érezzük, hogy egyházunkra és lelkészeinkre mindennap nagy veszteség. Az állam tehát ezzel arra a térre lép, melyett'.de méltán me ■; is várunk s most következik a világi kis és nagy férfiaknak ezen az uj téren való patronusi szerepe. Y. DE,. Főiskolánk égető kérdéseihez. Egyházkerületünknek ez idő szerint legfontosabb és legsürgősebb elintézést igénylő ügyei az 1896. szeptemberi egy házk érül éti közgyűlési jegyzőkönyve 148. pontja és az 1897. márcz. kerületi gyűlés jegyzőkönyve 35. úgy az 1897. kerületi gyűlés jegyzőkönyv 62, 64, 71. és 72-ik pontja alatt szőnyegre hozott tanügyi alkotások megvalósítása. E b. lapok múlt évi buzgó szerkesztője főleg pénzügyi szempontból szól lőtt illetékesen és figyelmetérdemlőleg ugyané lap 48. 49. számában a fönti. kérdésekhez. Még előbb Patay Káioly, ez a lelkes és nyomatékos argumentumokkal rendelkező barsi egyházkerületi képviselő szóllott a theologia és a nőnöveldei internátus, valamint az új gimnázium szárnyépületéuek a theológia számára kiépítéséhez ; mely eszmét Thury Etele egyházkerületi jegyző ur vette szintén tüzetespártfogásába. A három fölszólaló eszméi nagyrészben összeegyeznek. Mindenik helyesli, amit az egyházkerületi gyűlés a fönt idézett jegyzőkönyvi pontokban kimondott hogy t. i. a theologia, az új kollégium-vak nevezett épületből kiköltözzék, hogy a női internátusnak ez a kerti helyiséggel is rendelkező s az intézet czéljára könnyen átalakítható épület az új-iskolai év kezdetére átadható legyen. Ez az eszme, — melyet első Ízben én pendítettem meg, s amiért — félreértésből — és a komáromi egyház buzgó törekvése iránt való tekintetekből ugyan csak ki is kaptam, de amit az ügy iránt való kíméletből s azon hitemben, hogy „opiuionum commenta delet dies“ szépen zsebretettem, im 2—3 év alatt a közvéleményben teljesen megérett, annyira hogy ezt ma már sem vitatni nem lehet, sem támogatni nem keil, mert ez már bevégzett tény, ha a. gazd. tanács — mint nem kétlem — megteszi a reá. bízottakat. A női internátus elhelyezésének kérdését azonban, hogy az valóban is bevégzett tény legyen, meg kell előznie egy nagy és egy még nagyobb teendőnek^ Az egyik teendő az, hogy az új kollégiumból a konviktus, a pénztár és a könyvtár kivétessék. — Ebben is mindenki egyet ért. De hová ?. . . . Ez a kérdés és itt már eltérnek a vélemények : mert vannak, a kik a volt városi női kórházat, ott az új főgimnázium szomszédságában, a telek symme-
