Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-09-11 / 37. szám
I) UN ANTU Li PHOT EHTANN La »‘. 598 597 a hol aztán ezek hazára leltek és soha se jöttek többé vissza Francziaországba. Ah de mily barátságos, ugy-e, mily mélyen testvéries ée milyen keresztyéni az üldözézésekből fönnmaradt 600000 szegény franezia protestáns irányában Bossuetnak ama naiv intése : ti sajátkép nem vagytok franeziák, mert nem vagytok katholikusok! Ezt nevezik „szabadság, egyenlőség és testvériségnek.“ De él az Ur és Brunetiere még nem az ő prófétája. A reformáczió napjai óta soh’se voltak oly éberek, oly tevékenyek és oly buzgók Francziaország evangélikusai népüknek és az egész világnak evangelizálásában, mint ma. Épen most hallom, hogy a „Société du mission de Paris“ teljesen fedezte a hiányt és évi költségvetését 750000 frera emelte ! Nehány évvel előbb még 300000 volt. A katholikus papok közt is vígan megy és állhatatosan halad előre a dolog. Mcinügy. Az olvasástanitásról. Őszinte köszönettel adózom T. K. úrnak, a miért a fenebbi czim alatt közölt értekezésemhez hozzászólni szives volt. Az, hogy nincs velem egy véleményen, semmit sem von le köszönetén! őszinteségéből, mert csakugyan óhajtandó, „hogy e tárgy ne egy oldalú, hanem teljes világításban legyen nyilvánosság elé állítva. A népiskolai oktatásnak nincs tárgya, a melynél több idő és erő elfecserélhető, de viszont megtakarítható volna, mint az olvasástanitás és nincs osztálya, melyeit féltőbb gonddal kellene őrizni a munkával való túlterheléstől, a munka csömörétől, mint ez a vesszőparipáiról csak* épen most leszállított első osztály. Az olvasástanitás módszerének javítgatását czélzó eszmecsere tehát nagyon helyén van és részemről csak azt sajnálom, hogy T. K. ellenészrevételei nem terjedtek ki az általam előterjesztett rendszer egészére s csupán csak egy pontját érinti annak bővebben. Maradjunk hát csak ennél és egész tárgyilagossággal mérjük össze igazainkat, hahogy a közjónak ezzel valami módon hasznára lehetnénk. A kiinduló pontban, t. i., hogy az olvasástanitás neheze nem a betűk megismertetésében, hanem az ezekhez kötött hangok összetűzésében áll, — azt hiszem — tökéletesen megegyezünk. Utaink csak ott válnak szét, a hol ezen nehézség legyőzésének módja és eszközei kerülnek szóba. Én (1. e b. lap f. é. 27—30 számát) elitélem a most divó rendszert, T. K. pedig (34. sz.) védelmére kel annak és álláspontom megingatására három főtételt állít fel, nevezetesen : 1. A munka alapját a hangoztatást előgyakorlatok képezik s bevezető fokon a hangok összefoglalása már be lévén gyakorolva, a hangra vonatkozó nehézségek elháríthatokés igy 2. ra betűk egymásutánjának a hangoztatás szempontjából való rendezése már nem bír első rendű fontossággalhanem 3. „a betiialakok egymásból való származására (hasonlóságára) alapított fokozatos sorrend van inkább hely én. “ A súly itten egészen az első ponton van. Az a kérdés, igazságot tartalmaz-e az, vagy nem ? T. K. ráüti ugyan a hitelesség pecsétjét, hogy igy tanítja az irvaolvasás módszerének ABC-je,“ de, részemről ezen nagyhatalmasságnak réges-régen felmondván a hűségi esküt, egymásnak — sajnos — éppenséggel nem imponálunk. Kénytelen vagyok ennélfogva semmiféle nagy tekintélyű jelszavakra nem figyelve, pusztán a gyakorlati tapasztalat és következtető okoskodás zsinórmértéke mellett haladni. így indulva szabadjon most már sorra vennem T. K. állításait. 1. Hogy a mai ábéczék mellett a hangoztatási előgyakorlatokra, u. n. hallással való olvasásra, nagy szükség van, az bizonyos és pedig mentül szerencsétlenebb kézzel oldotta meg az ábécze a sorrendezést, annál inkább. De hogy ezen előgyakorlatok utján a hangok összefoglalása (a betűkkel való olvasást illetőleg) begyakorolható s a hangra vonatkozó nehézségek elhárithatók volnának, azt nem tudom igazul elfogadni. Mert egészen más ám az a hallással való, meg más a betűkkel való olvasás. Sohase felejtem el, nékem az összes gyakorlatok között legjobban tetszett — katonáéknál — az úszási gyakorlat. Mikor legelsőbben hallottam e nevet, mód nélkül megörültem neki, abban a kánikulai hőségben. Azonban hogyan ment az ? Úgy ment, kérem, hogy kihoztak néhány padot a kaszárnya udvarra. Hát aztán ráfeküdtünk a lóczára egyenként és hűségesen hallgatva az „úszómester“ parancsszavára csináltuk a tempót engedelmesen: eins, zwei, drei, vier; eins, zwei, drei, vier; s csak akkor szisszentünk fel kissé nevezetesebben, mikor egy-egy goromba hullámmal találkozott, illetőleg a lócza éléhez koppant a bokánk. Deniqe, mikor a tökélynek már bizonyos fokával vittük végbe ezt a kézzel-lábbal való kapálódzást, nyugodt lélekkel állhatott őrmesterünk a kapitány elé: „jelentem alásan, a század tud úszni!“ Csak arra vagyok kiváncsi mind e mai napig, hogv ugyan, ha neki kommandiroztak volna bennünket a Dunának —• Uram én Istenem — át tudtuk volna-e úszni, vagy sem ? Hiszen kérem, ha a hallással való olvasás, mely egy pár hét alatt begyakorolható, megszülné az összeíüzési készséget a betűkkel való olvasásra nézve is, akkor az olvasástanitásnak igen egyszerű módját lehetne felfedezik Gyakoroljuk csak — ez lenne a leczept — lelkiismeretesen a hallással való olvasást, s ha ez megy, rövid utón valami táblai tanítással, ismertessük meg a hangképeket a mennyi csak vár, és aztán olvastassuk p. o. a bibliát. Ennél praktikusabban csakugyan nem lehetne megoldani a kérdést. De a dolog tényleg nem úgy áll. A valóság ez, bármennyire tökéletesitettük is tanítványainkat a hallással való olvasásban, mikor az
