Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-09-11 / 37. szám
Kilenczedik évfolyam. 37. szám.Pápa, 1898. szeptember 11.-A- lap szellemi részét illető közlemények a. ! szerkesztőséghez Kis József felelős szerkesztő ezimére küldendők. #--------------------------« Az egyház és iskola köréből. Ä (liMntúli cf. rcf. egyliázkerüleí hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. *---------______---------# I Az előfizetési dijak (egész évre 4 frtr, félévre £2 frt)9 liircletéselv, reclamatiók Faragó János fomunkatárs ozimére küldendők. * -----------------------------« Az 1893-dik évi Egy öt óv előtt szentesített országos törvény, mely miatt nyugodtan aludtunk, nem is álmodva, hogy egyházi életünkre vószthozó legyen. Miért is féltünk volna tőle, mint a mely az Ur szőkéjében velünk együtt fáradozó napszámosokról — a tanítókról gondoskodik, hiszen a fölött való aggodalmunkat, hogy vajon honnét fogjuk az öt évenként emelkedő korpótlékot fizetni, elfojtotta — mielőtt annak hangot adtunk volna — a törvény 14-ik §-a, mely szeriüt azon iskolafenntartó testületek, melyek a törveuyszabta korpótlékot önerejükből fedezni nem képesek — államsegélyben részesülnek. Most azután, midőn a törvény életbelépésének ideje elérkezett, siettünk jól felszerelt és megokolt kérvényeinket a magas minisztériumhoz benyújtani, azon biztos remény nyel, hogy egyházaink részére a segélyt meg is nyerendjük. Szinte lehetetlennek véltük az elutasítást. De mily keserűen kellett csalatkoznunk ! Folyamodványaink — legalább vidékünkön— eredmény nélkül érkeztek vissza; a segély egyházainktól — még a legszegényebbtől is — megtagadtatott, és pedig — risum teneant lectores — majd mindenütt azon indokból, mert ez egyház költségvetése fölösleget tüntet föl; ott pedig, a hol ez a fölösleg csak egy-két forintra rúg, nagy kegyesen s igazán mosolyt keltő naivitással megjegyeztetett, hogy a kiadások redukálása által fedezhető lesz a korpótlók. Hát nem nevetséges ez? Hiszen nem terjeszthetünk be az egyh. megyére olyan költségvetést, melyben az előirányzott bevétel nem fedezi a kiadást, azt az esperes visszautasítaná. És mely irányban «redukáljuk» kiadásainkat? Bizonyára legszívesebben leszállitanóii az állami adót, csakhogy ez esetben az adóintő ezédulák után a végrehajtó zörgetne ajtónkon. XXVI. t, czikk. Több egyházunk kérvényére hozott elutasító végzés indokolását olvastam s azokból, de különösen a saját egyházam folyamodványát visszavető végzésből is azon meggyőződést merítettem, miszerint az illető miniszteri titkár, fogalmazó gyakornok, vagy az, ki a segélyért benyújtott kérvényeket birálta, azokat eisern olvasta; nézte csak a költségvetést s ha az bármi csekély többletet mutatott: a kérvény sorsa el volt döntve. — Hisz, ha beadott kérvényemet elolvassa, láthatja, hogy a költségvetésünkben kitüntetett múlt évi pénztármaradványt kölcsön vett tőkével, adósság csinálással értük el s ha kölcsönt nem veszünk föl 7 pénztári évünk túlkiadással zárult volna. S uem a legnagyobb könnyelm'üség-e egy olyan gyülekezetről, minő a mienk — s vele együtt falusi egyházaink legnagyobb része — azt állítani, hogy budget-je évi 50, majd később 100, 150 stb. forinttal megterhelhető, holott ha számos épületei egyike-másika csak csekélyebb javítást igényel is — mindjárt adóssággal kénytelen küzdeni? Véleményem szerint ezen újabb sérelmünknek oka az, mert nincs a vallásügyi minisztérium kebelében egy, kizárólag a reformált egyház ügyeivel foglalkozó osztály, vagy ha talán nóvleg van is, de nincs abban egy egyháza igazaiért lángoló erős férfiú, ki a minisztert alaposan informálná falusi gyülekezeteink viszonyairól, a teherről, mely azok tagjaira ónsulylyal nehezedik s bátor nyíltsággal megmondaná neki, hogy az az egyház, mely a magyar nemzetiségnek és államiságnak oly erős bástyája volt mindenkor, mely annyi áldozatot hozott a múltban s hoz ez idő szerint is a népnevelés, oltárára, az az egyház uem csak kérheti, de joggal követelheti is, hogy az állam anyagilag is se-
